ENGLISH
Kezdőlap/ A Capa-nagydíj 2015 ösztöndíjasai

A Capa-nagydíj 2015 ösztöndíjasai

A Capa-nagydíj zsűrije Kudász Gábor Arionnak Az emberi lépték, Sopronyi Gyulának Kilencven perc, valamint Stiller Ákosnak Roma Biblia című pályaműveikért ítélte oda a fejenként 500 000 forintos támogatással járó ösztöndíjat.

A Capa Központ a magyar fotográfia területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotók munkájának elismeréseképpen 2014 októberében alapította meg a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat, melyről a magyar és nemzetközi szakemberekből álló zsűri két lépcsőben dönt.

A Capa-nagydíj ösztöndíjasai:

Kudász Gábor Arion: Az emberi lépték
Ottó heti hat napot dolgozik. Nyolc órás műszakja alatt 18.000 darab téglát ereszt ki a présen, ami 3-4 családi házra való tégla. Éjjel az álmait is a téglák népesítik be, de húsz év alatt mióta a romániai gyárban dolgozik, állítja egyszer sem gondolkodott el azon, hogy ő mit építene az egy napra jutó mennyiségből. Ottó hat tégla magas, ennyit átlagosan 15 másodperc alatt állít elő.

Az automatizált üzemben a fázisokat öt munkás felügyeli. Az éjjel-nappal termelő csarnokokban nem lehet érzékelni az emberi jelenlétet. Tavaly egy takarítóra a rakodórobot rátett egy raklap téglát, 80 x 15 kg = 1,2 tonna. A világ legerősebb embere több mint két tonnát emelt fel.

A felelősség a morális világ építőeleme. A fizikai és a morális teher egyaránt hordozható, de mindkettőnek súlya van.

03
03
02
02
01
01
04
04
05
05
06
06
07
07
08
08
09
09
10
10
11
11
12
12

Sopronyi Gyula: Kilencven perc
Kilencven perc a játékidő, kilencven perc, míg a reflektorok kigyúlnak, amik nem csak a pályát, hanem az stadionon kívüli világot is megvilágítják. Míg a több száz vagy ezer néző a stadionban történteket figyeli, erre az időre teljesen megváltozik a futballpályát körülvevő környezet. Olyan dolgok kapnak hangsúlyt és emelkednek más szintre a fény által, amik csak a mérkőzés idején láthatók, majd befejeztével ismét rejtve maradnak.

01
01
02
02
03
03
04
04
05
05
06
06
07
07
08
08
09
09
10
10
11
11
12
12
13
13

Stiller Ákos: Roma Biblia
Magyarország lakosságának harmada él a szegénységi küszöb alatt, ebből a harmadból minden negyedik lakos mélyszegénységben él. Egy olyan ördögi körben, ahonnan a kitörés szinte reménytelen. Azoknak akiknek mégis sikerült többnyire van reményük és sok esetben ez a hitükből táplálkozik. Tucatnyi kisegyház végez roma pasztorizációs tevékenységet, térítik meg a szegénységben élőket, akik számára a hit jelenti sokszor az egyetlen reménysugarat, amiért érdemes sokadszorra is nekiveselkedni a munkakeresésnek, ami miatt lehet bízni abban, hogy jobbra fordul a másnap.

01
01
02
02
03
03
04
04
05
05
06
06
07
07
08
08
09
09
10
10
11
11
12
12
13
13
14
14
15
15
16
16
17
17
18
18
19
19
20
20

A három ösztöndíjas közül választja majd ki a zsűri 2015 októberében a nagydíjas alkotót, aki további 3,5 millió forintot vehet majd át.