ENGLISH
Kezdőlap/ A pajta és benne Bukta Imre – Vöröstó Kultháló bázisa az Édenkert Porta

A pajta és benne Bukta Imre – Vöröstó Kultháló bázisa az Édenkert Porta

Egy háromszáz éves, alig száz lelkes falu a Vázsonyi-medencében, amit máig megmaradt, szinte egybefüggő kőpajta sora és rendhagyó településszerkezete egyedülállóvá tesz Magyarországon. Itt, Vöröstón él a Mezőszemeréről származó Jakab Éva táncművész-tanár, az egyik pajta, az Édenkert Kultháló bázis tulajdonosa, aki régi barátját, Bukta Imre Kossuth-díjas festőművészt hívta meg vendégségbe, hogy ő és művészbarátai segítségével más megközelítésből láthassunk rá a vidékre. Az itt töltött időszak egyik fontos állomása A vidék és benne az ember térspecifikus installáció, melynek megvalósulását Barakonyi Szabolcs követte végig. Fotói realisztikusan, a bűnügyi helyszínek dokumentációira emlékeztető tárgyilagossággal nyújtanak betekintést a folyamat kulisszái mögé.

Miként lehet újfajta szemszögből megmutatni a vidéket? Hogyan tanuljuk meg más szemmel látni akár egy olyan, mindenki számára ismertnek és ismerősnek vélt környezetet, mint a Balaton és a Balatonfelvidék? Bukta Imre, a magyar kortárs képzőművészet egyik meghatározó, nemzetközileg is jelentős mesterének kiapadhatatlan témája a vidék, a falu és benne az ember. Alkotásai magas esztétikai igénnyel, aktuális tartalmakkal reflektálnak a világra, legyen szó az őt körülvevő mikrokörnyezetről vagy a mai vidéki Magyarországról. Művei úgy mutatják meg a kendőzetlen valóságot, hogy nem hiányzik belőlük a szakralitás, a szimbolika és a művész ironikus humora. Először két éve tartott Vöröstón művésztelepet helybéli, laikus festőknek, júniusban pedig visszatért a faluba, hogy saját installációt készítsen   az Édenkert Porta pajtájában.

Barakonyi Szabolcs fotóművész szereti és ismeri Bukta Imre munkásságát, szerette volna testközelből látni, miként dolgozik. Szerinte egy fotósnak ugyanis az a nagy előnye az életben, ha ügyes, tulajdonképpen bárkivel megismerkedhet, és csak a két ember közötti kommunikáción múlik, mennyire lesz kellemes a közös időtöltés. Annyit elárhulhatunk, a vöröstói néhány nap kifejezetten pozitív élmény volt. “A bázison zajló folyamatok lekövetése szituációs játékhoz hasonlítható, melyben óhatatlanul megjelennek az eseményfotó és a dokumentáció stílusjegyei. Az utóbbi időben sokat foglalkoztam rendőrségi fotózással. Egy rendőrségi fotónál pedig nincs valóságosabb fénykép. Ezért az onnan átvett tárgyilagossággal próbáltam dolgozni: megfigyeltem a változásokat, a struktúrákat, az elvégzett műveleteket. A lehető legegyszerűbben, szenvtelenül leíró módon. A belső tér sötét volt, a vaku használata adta magát, amit én a “legegyszerűbb” állásban használtam. Szakzsargonnal azt mondhatnám, kobráztam. Az eredmény már-már az amatőr fotó határait súroló képek” – meséli Szabolcs. A közös munkának még egy érdekes hozadéka volt. Bár az elején úgy tűnt, nem megoldható a talaj felásása, Szabolcs is bíztatta Imrét, hogy keressenek megoldást, és az eredeti terveknek megfelelően készüljön el a két gödör. Ezek az egyik installáció vetítéséhez voltak nélkülözhetetlenek. S bár a fotós felajánlotta a segítségét, Bukta Imre végül maga ásta ki az árkokat másfél napon keresztül…

Bukta Imre önálló pajta kiállításával vezette fel a nyár második felében kibontakozó átfogó szakmai programot. Augusztus 20-tól művésztársaival a “KÉK BALATON, VÖRÖSTÓ” Szabadegyetemen egyedülálló komplexitást és látásmódot adnak át a résztvevőknek, miközben közösen keresik a táj, a Balaton, Vöröstó különleges eddig még fel nem fedezett árnyalatait. Az év a mesterek Vöröstón készült Adventi Tárlatával zárul majd a Veszprémi Művészetek Házában. De az Édenkert Porta egész évben várja a látogatókat  a kortárs képzőművészet, a fotóművészet, a modern tánc- és mozgásművészet, annak rekreációs peremterületei, valamint a rézfúvós kamaramuzsika komplex élményeivel.

Barakonyi Szabolcs, Vöröstó
Barakonyi Szabolcs, Vöröstó
Barakonyi Szabolcs, Vöröstó
Barakonyi Szabolcs, Vöröstó
Barakonyi Szabolcs, Vöröstó
Barakonyi Szabolcs, Vöröstó
Barakonyi Szabolcs, Vöröstó
Barakonyi Szabolcs, Vöröstó
Barakonyi Szabolcs, Vöröstó
Barakonyi Szabolcs, Vöröstó