ENGLISH
Kezdőlap/ Az univerzum tükörképe és az emberi jelenlét / Fazekas Gergely / Bakonybél

Az univerzum tükörképe és az emberi jelenlét / Fazekas Gergely / Bakonybél

Hogy mi a zene? Az ablaktáblán kirajzolódó kereszt képe a kabátok közötti tükörben. Gesztikuláló szerzetes és mobiltelefonját a kezében tartó zenész mosolyának összhangja. Apró pöttyök és csíkok szabályos rajzolatai a bevonalazott papíron. A templomajtóra vetülő zseblámpafény és két kisfiú tekintetének merőlegese. A templom kövezetén fekvő esernyők harmonikus elrendezése. 

A zene a dolgok rendje. Nem a sorsszerűség értelmében vett „dolgok rendje”, hanem harmónia a káoszban. 

Közel másfél évezreddel ezelőtt, a 6. század elején a korai középkor legjelentősebb filozófusainak egyike, Anicius Manlius Severinus Boethius Muzsikai tanítás című munkájában a zene három fajtáját különböztette meg. A világmindenség zenéje (musica mundana) Boethius szerint nem más, mint az univerzum harmóniája: a bolygók mozgásának szabályos rendszere. Az ember zenéje (musica humana) ugyanez az emberre vetítve: testrészeink harmonikus működése, testünk és lelkünk összhangja. Végül a kozmosz rendjének egy fokkal alacsonyabb rendű, mert az ember által teremtett tükörképe a hangkeltő eszközök által létrehozott zene (musica instrumentalis), az, amit a mindennapokban ma is zenének szoktunk nevezni. Hangszerekkel, énekhanggal megszólaltatott művészileg fogant hangok sora.  

Hollandiában élő barátom definíciója szerint „a zene emberi jelenlét”. Nem létezik zene, ha nincsen benne jelen az előadó, és ha nincsen benne jelen a hallgató. Az emberi jelenlét akkor is zenévé válik, ha végül meg sem szólalnak hangok. John Cage nevezetes „néma” kompozíciója, a 4’33’’ is előadási darab, valódi erejét az adja, ha koncertteremben „szólal meg”: érzékeljük a semmit nem játszó zongorista jelenlétét, és figyeljük a teremben körülöttünk megszólaló hangokat, ahogy a lélegzetvételek, zörrenések, apró zajok zenével töltik meg a minket körülölelő teret és a kérlelhetetlenül telő időt.  

A hangfelvétel felfedezése óta az előadói és hallgatói jelenlét egyre ritkábban van együtt egyszerre, hiszen ma már nagyságrendekkel többször hallgatunk zenét felvételről, mint élőben, ami azt is jelenti, hogy egyre többet hallgatunk zenét magunkban. Pedig az emberi jelenlét csodája, hogy több ember esetén megsokszorozódik az ereje, amit minden koncerten megtapasztalhat az ember. A közösségi zenehallgatás legfőbb varázsa abban áll, hogy az azonos térben lévő zenehallgatók figyelme összeadódik, és a jelenlét egészen különleges minősége jön létre.  

És talán itt ér össze a zene két fenti definíciója. A közösségben megsokszorozódott figyelem révén válik érzékelhetővé számunkra az univerzum rendje, amely ott tükröződik bennünk, emberekben, és ott tükröződik a hangszeresek és énekesek által megszólaltatott hangokban.  

Hajdú D. András fotói egyszerre zenei kifinomultságú vizuális struktúrák, ugyanakkor betöltik a fotóművészet eredeti funkcióját: megörökítenek, így időtlenné tesznek meghatározó pillanatokat. Arról tanúskodnak, hogy a bakonybéli Szent Mauriciusz Monostor nem egyszerűen kilenc bencés szerzetes otthona, hanem olyan közösségi tér, ahol a zene révén átélhetővé válik az univerzum rendje. A szent térben az előadók és a hallgatók emberi jelenléte összeadódik, és új minőség válik érzékelhetővé: az isteni jelenlét.  

A zene isteni jelenlét.  

Fotó: Hajdú D. András
Fotó: Hajdú D. András
Fotó: Hajdú D. András
Fotó: Hajdú D. András
Fotó: Hajdú D. András
Fotó: Hajdú D. András
Fotó: Hajdú D. András
Fotó: Hajdú D. András
Fotó: Hajdú D. András
Fotó: Hajdú D. András