Bánkuti András megnyitóbeszéde

Felesleges Pillangó

A legfontosabb közölnivalók sokszor kerülnek a homlokunkra. Ha nem is kitörölhetetlenül, rátetoválva, de gondoljunk a sapkákra, amelyek mondjuk az egyenruhákhoz tartoznak. Országcímerek, egyesületi jelvények, cégreklámok. Amit fontosnak tartunk. Nem tudom, pontosan mi vezette rá a falon sorakozó képek alanyát, Deák Ferencet, hogy homlokára pillangót tetováltasson, talán az 1973-ban készült Pillangó című filmet láthatta, és Steve McQeen nagyszerű alakítása lehetett rá olyan hatással, hogyha sorsuk már nagyon hasonló, ő is váljék Pillangóvá.

Minden korra és kultúrára jellemző volt, mit tetováltatott magára. A legrégebbi tetoválások több mint ötezer évesek. A jelenleg ismert, legrégebbi tetoválás körülbelül ötezer-háromszáz éves és Ötzi, az Alpokban talált gleccsermúmia testén található: tizenöt kékesfekete, szénporral készült tetováláscsoport. Az első figuratív tetoválást az egyiptomi Gebelinben találták egy múmián, akit húszéves kora körül hátba szúrtak. Az ő mumifikált testén egy hamuval tetovált bika figura látható.

Magyarországon, az 1970–80-as években a tetoválás még nem volt a mindennapi divat része. Leginkább a strandokon derült ki valakiről, ki volt az egyik szerelme vagy kedvenc futballcsapata. Ma nehéz találni olyan neves sportolót, vagy negyven él alatti világhírű művészt, akin valamilyen feltűnő varrás (tetoválás) ne lenne. Deák Ferenc pedig, mint láthatjuk, tetőtől talpig ki volt tetoválva.

Keveset mondok, ha azt állítom, hogy szokatlan volt Pillangó megjelenése. A homlokát ékesítő pillangóban egy szvasztika és egy horogkereszt volt. Biztos, hogy nem volt náci, inkább egy több figyelmet igénylő, feltünésre és szeretetre vágyó fiatal, testvére árnyékában. Innen a kiállítás címe is, Deák Ferenc feleslegesnek érezte magát az emberek között. Urbán Tamás börtönfényképezés közben ismerte meg. Pillangó furcsa, csodabogár külseje vonzotta az ő szemét is.

Urbán Tamásra jellemző a teljességre való törekvés minden munkájában. Itt is túl lépett a fotográfián, érdekelte őt a történelmi nevű Deák Ferenc, ezért személyes tárgyait és rajzait is gyűjteni kezdte. Ez a szenvedélye még korábbi börtönanyagának fényképezésekor kezdődött. Páratlan gyűjteményéből egy kis múzeumot lehetne csinálni. A mostani kiállításon néhány tárgyat láthatnak a vitrinekben, amelyeket legfeljebb a smasszerek és börtönorvosok láthattak az elítéltek műtétje után. Drótszerkezetek, amiket elkeseredésükben le szoktak nyelni az elítéltek, és hasonló eszközök.

Pillangó szabadulása után sem tévesztették egymást szem elől. Urbán ügyvédet is szerzett Pillangónak, és segítette, ahogy tudta. Fényképezte, beosztotta pénzét, hogy ne szórja el azonnal. Rengetegszer kisegítette anyagilag. Mondhatjuk úgy, hogy barátok lettek. Nem is lehetett ez másként, ha látjuk, milyen közeli képek készültek. 1994-ben Pillangó vízbefulladt, barátságuk jeleként, végrendeletében a fotográfusra hagyta testét.

Fotográfustanulóként legfőbb vágyam az volt, hogy Urbán Tamás tanulója vagy gyakornoka lehessek. Nagyon szerettük a képesszéit a Práter utcai fotósiskolában. Ez 1977-ben volt. Még az akkori Ifjúsági Magazinon is átjött, hogy van egy fotóriporter, aki mást és másképpen fényképez, mint mindenki más Magyarországon. Érdeklik a problémák – és meri is ezeket fényképezni. Ez a hetvenes–nyolcvanas években sokkal nagyobb dolog volt, mint ma. A Húsvéthétfő című képriportja 1976-ban jelent meg az alkoholizmus és a kijózanítók világáról, a Van visszaút a kábítószereseket és terápiájukat mutatja be Magyarországon, 1984-ben publikálták az akkor IM-nek nevezett Ifjúsági Magazinban. Ez utóbbi téma itthoni vonatkozása tabu volt 1988-ig, de Urbán Tamás ezt is át tudta törni. Említeném még Angyalcsinálás képriportját az abortuszról, az aszódi nevelőintézetben készített képesszéjét (1979) és a megrázó, A rácson túl (1983–89) című, börtönökről szóló anyagát, és a mentőszolgálatról készített képesszéjét is. Világszínvonalú munkák.

Nem véletlen, hogy a Stern magazin is szemet vetett Urbán Tamásra, aki a német szexiparról készített egy igen kemény anyagot. Máig nem ismerek hasonlót sem. Képzeljék el a fiatal, németajkú orosznyelvtanárnőket sztriptízbárban. Kicsit elkanyarodtam Pillangótól a másfajta pillangókig.

Köszönöm Urbán Tamásnak, hogy eddig ismeretlen, nem publikált képekkel is megajándékozott minket. Fiának, Ádámnak is, aki segített ebben a munkában. Feleségének, Jutkának, aki hagyta kiteljesedni Tamást. Ez nagyon nagy dolog.

Szlukovényi Tamásnak, az Archive of Modern Conflict kurátorának, akik megvásárolták a keretekben lévő vintage képeket, és kölcsönadták. Virágvölgyi Istvánnak, aki a kiállítás kurátora és Kőrösi Orsolyának, aki a Capa Központ igazgatónője, nem csak a kiállításért, hanem a Fotóriporteri Életműdíjért, amelyet három éve együtt alapított a Capa Központ és a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya, és az első díjazott Urbán Tamás lett.

Köszönöm Önöknek, hogy eljöttek és tovább viszik a kiállítás hírét. Figyelmükbe ajánlom még a könyvet, amely katalógus is egyben.

Legvégül kifejezem reményem, hogy belátható időn belül egy Urbán Tamás életműkiállításnak és albumnak is örülhetünk majd.

A kiállítást megnyitom.

Elhangzott Urbán Tamás Felesleges Pillangó című kiállításának megnyitóján 2020. március 4-én a Capa Központban.