ENGLISH
Kezdőlap/ Capa-nagydíj

Capa-nagydíj

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ névadója születésének 101. évfordulója alkalmából, 2014. október 21-én alapította meg az ötmillió forint összdíjazású Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat és írta ki az első hozzá kapcsolódó pályázatát azon alkotók munkájának elismeréseképpen, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a fotográfia területén.

A Capa-nagydíjat minden évben olyan, a fotográfia bármely ágában dolgozó alkotó kaphatja, aki szakmailag megalapozott múlttal rendelkezik és korábban kiemelkedő tehetségről tett tanúbizonyságot. A Capa Központ az ösztöndíjak és a díj kiosztásával is hangsúlyozni szeretné elkötelezettségét a társadalmat gazdagító kreatív művek elkészülése mellett. Az ösztöndíjak és a díj az alkotók további fejlődését és jövőbeni kísérletezésének előmozdítását szolgálja.

A Capa-nagydíj elnyerése pályázathoz kötött, jelölésre nincs mód. A pályázat nem anonim. A díjra egyéni alkotók vagy kis létszámú (maximum 5 fős) alkotócsoportok jelentkezhetnek. A pályázaton magyar vagy Magyarországon élő külföldi állampolgárok indulhatnak. Alkotócsoportok esetén a pályázók legalább fele kell, hogy megfeleljen ennek a feltételnek. Pályázni már folyamatban lévő, de még nem publikált munkával és a munka befejezését felvázoló szinopszissal lehet, amely kitér a munka végső formájára, installálásának tervezett módjára is.

Publikálatlan anyagnak tekinthető minden olyan munka, amely tartalmazhat ugyan korábban már bemutatott elemeket, de az eredetitől eltérő koncepció szerint egy új művet hoz létre. A pályázatra olyan pályaműveket és szinopszisokat lehet benyújtani, amelyek társadalmilag elkötelezett alkotói módokról tesznek tanúbizonyságot.

A zsűri a pályázat első szakaszában három ösztöndíjast választ ki, akik a leadott szinopszisuk alapján folytatják a már megkezdett munkát és erről beszámolnak a zsűrinek. Ezek után, a pályázat második szakaszában a zsűri a három ösztöndíjas közül választja ki a nagydíjast.

A Capa-nagydíj mellé járó, névre szóló emléktárgyat Kecskés Kriszta tervezte.