ENGLISH
Kezdőlap/ Capazine – LET’S PLAY

Capazine – LET’S PLAY

A CAPAZINE a Capa Központ nemzetközi tapasztalatokon alapuló, tematikus számokból álló fotós periodikája. A lapszámok létrehozását minden esetben egy minimum féléves csoportos workshop előzi meg, a műhelymunka vezetőivel és meghívott előadókkal.

Célunk, hogy az elkészült kiadvánnyal a legtöbb európai fotósrendezvényen, fesztiválon megjelenjünk. A műhelymunkában résztvevő alkotók és elméleti szakemberek közös gondolkodással, tervezéssel és kísérletezéssel hoznak létre egy olyan többfunkciós kiadványt, amely egyszerre töltheti be a folyóirat, a plakát és a sokszorosított műtárgy funkcióit. A tematikus számok tartalmának előkészítésekor az adott témát elméleti és gyakorlati szempontból is vizsgáljuk: az elméleti szakemberek a teoretikus alapot biztosító írásokat és a résztvevő művészek munkáit elemezve szakszövegeket írnak, a fotográfusok pedig az adott téma mentén készítik el a CAPAZINE-ben megjelenő alkotásaikat.

Az első szám címe LET’S PLAY, központi témája a „taktikák”, amelyhez elsősorban Lev Manovich A mindennapi (média)élet gyakorlata című írása szolgál teoretikus alapul.

„De Certeau megkülönbözteti egymástól a »stratégiákat«, melyeket intézmények és hatalmi szerkezetek használnak, valamint a »taktikákat«, melyeket a modern szubjektumok alkalmaznak mindennapi életükben. A taktikák a meghatározott stratégiák újratárgyalásának módjai az egyének számára. […] A stratégia/taktika viszony legdrámaibb átalakulását jelenleg a Web 2.0 paradigma mutatja. […] …a közösségimédia-cégek által manapság használt stratégiák gyakran jobban hasonlítanak a de Certeau eredeti meghatározása szerinti taktikákra – a taktikák ugyanakkor stratégiáknak tűnnek. Mivel a közösségimédia-platformokat létrehozó cégek úgy jutnak bevételhez, ha a lehető legtöbb felhasználó látogatja őket (reklámhelyeket értékesítenek úgy, hogy a felhasználással kapcsolatos adatokat eladják más cégeknek, online reklámszolgáltatóknak stb.), közvetlen érdekük fűződik ahhoz, hogy a felhasználók életük minél nagyobb részletét osszák meg ezeken a platformokon. […] Ez azonban nem jelenti azt, hogy a stratégiák és taktikák teljesen helyet cseréltek. Ha a felhasználók által létrehozott tényleges médiatartalmakat nézzük, ezekben a stratégiák/taktikák viszonya eltérő. Ahogyan korábban már említettem, a vállalatok évtizedekig szisztematikusan változtatták árucikkekké az emberek által létrehozott szubkultúrák elemeit. Maguk a szubkultúrák azonban ritkán alakultak ki csak úgy a semmiből – sokkal inkább annak eredményeiként jöttek létre, hogy független individuumok vagy csoportok kulturálisan kisajátítják és/vagy remixelik a korábbi fogyasztói kultúrát.” (Részlet Lev Manovich A mindennapi (média)élet gyakorlata című tanulmányából)

Lev Manovich: High resolution visualization of all 4535 covers of Time magazine (1923–2009) created with custom software | Together with Jeremy Douglass. | © manovich.net

 

A CAPAZINE LET’S PLAY! számában közreműködnek:

A műhelymunkát vezetik: Gellér Judit és Mucsi Emese
Meghívott előadók: Csatlós Judit és Gerhes Gábor
Grafikusok: Szmolka Zoltán és Vékony Dorottya
Tagok: Biró Dávid, Cserna Endre, Farkas Renáta, Gáspár Balázs, Kocsi Olga, Lázár Dóra, Miron-Vilidár Vivien, Neogrády-Kiss Barnabás, Nunkovics Róbert, Szalai Dániel, Urbán Ádám

Képek a CAPAZINE első találkozójáról

Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai
Fotó: CAPAZINE 2018 műhely tagjai

 

Patrick Waterhouse fotográfus, a COLORS magazin főszerkesztőjének előadása a CAPAZINE műhely résztvevőinek

Fotó: Capa Központ
Fotó: Capa Központ
Fotó: Capa Központ
Fotó: Capa Központ
Fotó: Capa Központ
Fotó: Capa Központ
Fotó: Capa Központ
Fotó: Capa Központ
Fotó: Capa Központ
Fotó: Capa Központ
Fotó: Capa Központ
Fotó: Capa Központ
Fotó: Capa Központ
Fotó: Capa Központ
Fotó: Capa Központ
Fotó: Capa Központ
Fotó: Capa Központ
Fotó: Capa Központ
Fotó: Capa Központ
Fotó: Capa Központ
Fotó: Capa Központ
Fotó: Capa Központ