Csanádi Gábor megnyitóbeszéde

Kedves Barátaim,

valószínűleg sokféle motívum hozott ma itt össze minket Somorjai Balázs fotóit megnézni. A Panelvilág cím több értelemben is mozgósítható lehet. Egyebek között azért, mert Budapest lakóinak jelentős része ilyen technológiával épült lakótelepeken él – amiket ma már nem is nevezünk „új”-nak, mint felépülésük idején, vagy az azt követő néhány évtizedben. Akik laknak – vagy valamikor laktak – ilyen helyen, ezen a kiállításon talán saját élményeik visszhangját kereshetik (már, ha nem képzavar a visszhang kifejezés fotókkal kapcsolatban). Akik meg nem rendelkeznek ilyen személyes tapasztalatokkal, kíváncsiak lehetnek arra, mi is rejtőzik a sokszor leegyszerűsítő és hamis előítéletekkel övezett területek mélyén.

Somorjai Balázs képei azért is segíthetnek ezeknek az érdeklődőknek, mert az alkotó az invenciózus képalkotás mellett „elvégezte a feladatot”, nem csupán rövid kirándulás dokumentumait bocsájtja közre. Saját tapasztalatai mellett sok éven keresztül fotózva is e panel-lakótelepeken, a MOME-s diplomamunkája nem csupán az itt látható sorozat előzménye. Egy színvonalas, empirikus szociológiai vizsgálattal is megtámogatott elemzést is készített, s így már az a munka is komplexebb betekintést adott ebbe a társadalmi környezetbe, mint ami szokásos lenne.

Most itt persze főleg az a fontos, hogy maguk a fotók milyen módon is segítenek ahhoz, hogy mélyebben megértsük az alkotó által felvetett kérdéseket, jobban lássuk a világot. Vagy harminc évvel ezelőtt írta Esterházy Péter Frankl Aliona és Lugosi Lugo László Eltűnő Budapest című albumának előszavában:

„A fotózás azért mindig úgy működik, mint a Nagyítás című Antonioni filmben. Oda néz, ahova nem kéne. A fotós ki van szolgáltatva a szemének. A fotó a titok igérete.”

Milyen titkokat is igérnek Somorjai Balázs fotói?
Egyfelől olyanokat, amikre Esterházy is utalt: a váratlan, a drámát leleplező, a részletekben rejlő döntő vonásokra. Azt ajánlom, hogy nézzék is meg alaposan a reprezentációs szándékkal dekorált szoba hátterében rejtőző ruhaszárítót, vagy a lepusztult fürdőszoba ajtaja mellett a falon levő házi áldást és esküvői képet, vagy a hűtőmágnesek mackóit, figyeljük meg a képek nagy részén a lakótelepek külvilágának ablakon betüremkedő részleteit, és így tovább.

De gondolhatunk Pieter Bruegel képére, a Tájkép Ikarosz bukásával címűre is: hol is van a legfontosabb esemény, hogyan függ egymással össze az, ami szemünkbe ötlik azzal, ami csak alaposabb nézelődés, vizsgálódás után tárul fel?

Nézzük tehát mi is hosszasabban ezeket a fotókat, és fedezzük föl a főszereplőket más megvilágításba helyező vonásokat, melyek a képeket történetekké alakítják.

Másrészt viszont az igért titkok között talán azok a legfontosabbak, amelyek az alkotó és az általa fotózott emberek közötti viszonyra is utalnak, és ami a megrendezett fotók mesterséges voltának kockázatát itt elhárította. A szembenézés együttérző bátorságára gondolok, ami azután átsugárzik ránk, a nézőkre is. Az itt látható 17 kép többségében a technikán, a térbeli és időbeli távolságon átsugárzó emberi pillantás hordozza a döntő kérdéseket. Azok a szemek, amelyek nem engednek félrenézni, magukba vonzzák és megváltoztatják azt is, ahogy nézzük őket.

Már nem maradhatunk semleges kívülállók, nézve ezeket a büszke és távolságtartó, vagy akár az elesettség határáról visszanéző – és a megrendezett fotózás abszurd humorát csak néhányuk esetében reagáló arcokat. Ez a szembenézés azt jelenti, hogy magunknak kell új kérdéseket feltennünk. A képek nem azt sugallják, hogy a titkokat, mint érdekes rejtvényeket fejtsük meg, találjuk meg a megoldást, hogy azután megnyugodva hátradőlhessünk. Ellenkezőleg – a Somorjai Balázs képeiből sugárzó titok éppen arra ösztönöz, hogy újragondoljuk, újraértelmezzük azt a képet, amely világunk egy terrénumáról – most éppen a Panelvilágról – élt bennünk. A titokhoz közelítve jobban érthetjük, hogy a valóság bonyolultabb – és így izgalmasabb is – mint korábban hittük volna. Ebben a folyamatban segít Somorjai Balázs egyszerre kemény és szigorú, de ugyanakkor empatikus fotósorozata, amelyből az itt látható első önálló kiállítását ezennel nagy örömmel megnyitom.