ENGLISH
Kezdőlap/ Élet és Mű – 2018 tavaszi félév

Élet és Mű – 2018 tavaszi félév

Élet és Mű

Beszélgetőtárs: Szarka Klára

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ Élet és Mű című beszélgetéssorozatának keretében mindig egy, a kortárs magyar fotográfiát meghatározó személyiség a vendég. Olyanok, akik már komoly alkotói múltat tudhatnak maguk mögött, akik érett és kiforrott művészek. Működésük markáns nyomot hagyott a huszadik században, de jelenlétük manapság is megkerülhetetlen aktív fotográfusként, tanárként vagy a szakmai közélet részeseként.  Bár életművük már az analóg korszakban fontossá vált, kíváncsiságuk és aktivitásuk a mai napig szinte semmit sem változott a fényképezés technológiai és szerkezeti változásai során. Jártasak a közelmúlt történetében, de élesen látnak rá a jelen problémáira s van képzetük a jövő távlatairól is. Szavakkal és képekkel idézzük föl életük, pályájuk, fotográfiai útkereséseik fontos pontjait. S megkérdezzük őket holnapi és holnaputáni terveikről is.

A 2018-as tavaszi félév vendégei voltak:

Herendi Péter

Balla András

Szilágyi Lenke