ENGLISH
Kezdőlap/ Események/ 1 szociológus, 1 társadalomtörténész

1 szociológus, 1 társadalomtörténész

2018. március 7-én 17 órától Hammer Ferenc szociológus, majd K. Horváth Zsolt társadalomtörténész tart előadást a Golden Boundaries kiállításhoz kapcsolódva.

Hammer Ferenc szociológus, egyetemi oktató, ELTE Média és Kommunikáció Tanszék

Borzasztó bakfisok és tomboló tinédzserek – hogy válik az életkorból társadalmi státus az 1950-es évektől?

„A második világháború után szerte a világon a gyerekek és az úgynevezett felnőttek közötti küszöblétben várakozó tizenévesek és fiatal felnőttek kiléptek a váróteremből és kijelentették, hogy a sehol nem levés immár nem átmeneti megfosztatás, hanem egy identitáskonstrukció alapja. Míg a jelenség létrejöttében fontos szerepet játszott, hogy a világháború számos társadalom szerkezetét megváltoztatta, világszerte való elterjedése viszont nem ment volna az amerikai popkultúra nélkül – olykor amerikai állami segédlettel.”

 

K. Horváth Zsolt társadalomtörténész, kritikus, ELTE BTK

A „kamaszkor” és az „ifjúsági kultúra” feltalálása: pszichológia- és társadalomtörténeti perspektívák

„Az már régóta köztudott, hogy az »ifjúsági kultúra« nem adott és nem evidens, hanem koronként változó jelentéssel bíró fogalom, de a gyakran a biológiai érettség szinonimájaként használt »kamaszkorról« ez talán még nem mondható el. Pedig ahogy a 19. század végén feltalálták a »gyermeket«, majd a lélektan és a neveléstudomány egyre többet foglalkozott vele, úgy kellett egyre nagyobb hangsúlyt fektetni, főként a megjelenő szexualitás kapcsán, a serdülőkre. Az előadás azt vizsgálja, hogy formálják, alakítják a 20. században a tudományos és közéleti beszédrendek a kamaszkor világát, s utóbb hogyan kapcsolódik hozzá az ifjúsági kultúra.”

 

Az eseményen a kiállításra váltott belépőjeggyel lehet részt venni.

Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a Capa Központ 19 órakor zár – amennyiben a Golden Boundaries kiállítást egyénileg szeretnék megtekinteni, az esemény előtt tudják megtenni.