ENGLISH
Kezdőlap/ Események/ Pár-beszéd

Pár-beszéd

A Capa Központban ősszel induló beszélgető-sorozat célja, hogy a kulturális élet legkülönbözőbb helyszíneiről érkező vendégeket szólaltasson meg. A műsor különlegessége, hogy a műsorvezető pár házaspár, és időnként a meghívottak is.

Célunk nem az, hogy olyan információkat tudjunk meg az élő beszélgetés során, melyek mindannyiunk számára könnyen elérhetőek az internet világában, sokkal inkább benyomásokat, őszinte hitvallásokat szeretnénk a vendégektől megtudni. Természetesen fontosnak tartjuk, hogy a fotóművészet helyet kapjon ezeken az alkalmakon, ezért minden egyes meghívottól várunk egy kedvenc fényképet, melyről ő beszámol, mesél róla, elmondja, hogy számára ez miért fontos. Ugyanakkor mi is választunk számára egy szerintünk rá jellemző képet.

face_fekvo

A műsor állandó része a játék, melybe igyekszünk bevonni a nézőket is, természetesen nem tolakodó módon. Ezeknek az alkalmaknak elengedhetetlen része, hogy a spontaneitás és a természetesség legyen az elsődleges. Az aktuálpolitikát ugyan szeretnénk távol tartani, de közéleti kérdésektől nem zárkózhatunk el, hiszen több éves tapasztalatunk azt mutatja, hogy a politikának köszönhetően már a kulturális élet szereplői sem találják egymással a hangot, megosztott lett ez a része is az országnak. A politikai senki földjén egyre többen gyülekeznek, akik szeretnének egymáshoz közeledni, mi pedig hisszük, hogy ezek az alkalmak hasznosak lehetnek arra is, hogy újra összetalálkozzanak ezek a szereplők, és elkezdjenek egymással újra párbeszédet folytatni. (Gergely Éva és Doncsev András)

Az első vendég: Szőke András, Balázs Béla díjas filmrendező, forgatókönyvíró, operatőr és színész, az underground filmkészítés legismertebb alakja.
Helyszín:
Capa Központ kiállítótere
Az esemény időpontja: 2016.09.14 18:00
A belépés díjtalan.