ENGLISH
Kezdőlap/ Események/ Beszélgetés és filmvetítés

Beszélgetés és filmvetítés

A héten záró Bőrödön viseled című kiállításhoz kapcsolódóan Árnyékszázad címmel lesz beszélgetés és filmvetítés a Fekete Lyuk kultúrtörténeti jelentőségéről és az ott megfordultakról október 29-én, 18 órától a Capa Központban.

Dér András készített egy filmet 1992-ben Az Árnyékszázad címen a Fekete Lyuk nevű alternatív szórakozóhely néhány törzsvendégének életéről. A Lyukban koncertek zajlanak, a szereplők kísérleteket tesznek az önkifejezésre és a tudattágításra, melyet az asszociatív, ismétlődő motívumokra és biblikus utalásokra épülő film lekövet.

Ennek apropóján október 29-én 18 órától a Capa Központban beszélget Oltai Kata, a Bőrödön viseled című kiállítás kurátora két kiállítóval, Dér Andrással és Bánkuti Andrással, akik mindketten rendszeresen jártak fotózni az egykori Vörösmarty Művelődési Ház pincéjébe, ismerték az ott megforduló együtteseket és a közönséget.

“A Fekete Lyuk akkoriban a szabadság „megtestesítője” volt. Az addigi klubokkal, rendezvényekkel szemben ez a hely élesen elutasította a formaságokat, és az eddig bevett és elfogadott ostoba kötöttségeket. Nem keltett feltűnést, vagy botrányt, ha a vendég az asztalon, vagy a földön feküdt, továbbá ez volt az első hely ahol a közönség először gyakorolhatta „hivatalosan” kívülálló szemmel durvának tűnő össztáncát a pogot. A helyiségek kinézete sem volt mindennapi. A falakat csodálatos graffitik díszítették, olyan művek, ami egyenként is megállták volna a helyüket bármelyik galériában. A földalatti labirintusban nem voltak drága berendezési tárgyak. Falba vájt lyukak, régi vonatokból kiszerelt üléssorok, valamint a padló szolgáltak ülőhely gyanánt. A kívülállóságának köszönhetően azóta sem csapott akkora reklámot egy rock-klubnak, vagy kocsmának sem a sajtó, mint a Fekete Lyuknak.”

A beszélgetést követően Az Árnyékszázad című filmet nézhetik majd meg az érdeklődők.

Árnyékszázad
(színes, magyar játékfilm, 69 perc, 1992)
rendező: Dér András
forgatókönyvíró: Dér András
operatőr: Csukás Sándor, Pesty László, Dér András
szereplők: Pauer Henrik, Michael Mehlmann, Róka Attila, Horváth Krisztina, Deák Zsolt, Tódor, Soma

A programon a kiállításra váltott belépőjeggyel lehet részt venni.

Az árakról és a kedvezményekről ide kattintva tájékozódhat.

arnyekszek_hirkep
Fotó: Bánkuti András: A Fekete Lyuk öt éves, 1993 (sorozat)