ENGLISH
Kezdőlap/ Események/ Brandei Estes tárlatvezetése az Art Market Budapesten

Brandei Estes tárlatvezetése az Art Market Budapesten

2021. október 7-én, csütörtökön, 17 órától az Art Market Budapest 2021 vásár Art Photo szekciójában tárlatvezetést tart a Capa Központ meghívásából Brandei Estes, a Sotheby’s fotórészlegének felelős vezetője.

A Capa Központ idén kiemelt fotószakmai partnere az Art Market Budapest nemzetközi képzőművészeti vásárnak. Az együttműködési megállapodás keretében két kiállítással – TISZTASZOBA és Robert Capa: A tetten ért halál – jelenik meg a vásár standjain, valamint számos programmal készül. Kiemelt esemény a nemzetközileg elismert szakember, Brandei Estes, a Sotheby’s aukciósház fotó-igazgatójának meghívása, aki az Art Photo szekcióban tart szubjektív tárlatvezetést, kiemelve az általa fontosnak, érdekesnek tartott műveket. Brandei Estes látogatásával a Capa Központ elősegíti a magyar fotográfia nemzetközi ismertségének növelését és hozzájárul a vásár magas szakmai színvonalához.

Brandei Estes a londoni Sotheby’s fotográfia részlegének felelős vezetője, aki több mint tíz évet dolgozott fotográfiai és kortárs művészeti galériákban Londonban és Párizsban, mielőtt 2013-ban csatlakozott a Sotheby’s-hoz. Brandei rendszeresen zsűrizik és számos nemzetközi fotográfiai díj – köztük a Prix Pictet – jelölőbizottságának tagja, valamint öt éven át volt a The Photographers’ Gallery TPG Contemporaries tanácsadó bizottságának elnöke. Brandei emellett egész évben előadásokat tart a fotógyűjtésről és a fotópiacról köz- és magánintézmények, múzeumok, galériák és vásárok számára világszerte.

Időpont: 2021. október 7., csütörtök, 17 óra
Helyszín: Art Market Budapest, Bálna Budapest (1093 Budapest, Fővám tér 11–12.)
A program ingyenesen látogatható.
A program angol nyelvű.

© Brandei Estes

 

Capa Központ az Art Marketen – kiállítások

Capa Központ az Art Marketen – programok

 

Art Market Budapest

A 2011-ben létrejött Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti vásár olyan egyedülálló művészeti kompozíciót mutat be Európa kulturális szempontból egyik legizgalmasabb régiójában és városában, amely kiemelten kezeli az újszerű, inspiráló művészeti tartalmakat, a jövő épp most felemelkedő sztárjait, olyan friss művészeti inspirációkra épít, amelyek épp annyira táplálkozhatnak a feltörekvő régiók – kiemelten a posztkommunista kelet-európai országok –, mint a fejlett Nyugat új, progresszív generációjának művészetéből vagy más kontinensek Európában még kevéssé felfedezett művészeti választékából. Az Art Market Budapest iránti jelentős nemzetközi érdeklődés, az eddig 5 kontinens több mint 40 országból érkezett kiállítók és az évente növekvő, 30.000 körüli látogatót számláló nemzetközi közönség egyértelművé tette, hogy a művészeti világnak és a széles közönségnek egyaránt igénye van egy ilyen különleges művészeti platformra, amely friss impulzusokkal szolgál mind az európai, mind a globális művészeti színtér számára.

Jegyek az Art Market Budapesten