ENGLISH
Kezdőlap/ Események/ DokuMa _dokumentarizmus ma – Kutatás+beszélgetéssorozat

DokuMa _dokumentarizmus ma – Kutatás+beszélgetéssorozat

A sorozat célkitűzése a hazai dokumentarista fotográfia hosszútávú kutatása és láthatóvá tétele. A DokuMa projekt során a magyar dokumentarista fotográfia fiatal és középnemzedékéhez tartozó alkotóinak fotóesszéit mutatjuk be egy-egy téma mentén. A beszélgetés során a szélesebb közönséget is beavatjuk a fotográfusok által végzett háttérmunkába, a koncepciótól az alkotói módszerig, a téma elindításától a megvalósításig nyomon követve egy-egy projektet.

A beszélgetéssorozat terveink szerint megrajzolja a dokumentarista fotográfia jelenét, főbb tendenciáit, kihívásait, mozgásterét, befogadói közegét és egyúttal teret és lehetőséget nyújt a bemutatkozásra, a közös gondolkodásra és a közönséggel való interakcióra.

A DokuMa sorozat arra is kísérletet tesz, hogy a dokumentarizmus átalakuló, egyre szélesebben értelmezhető keretrendszerét vizsgálva kitapintsa annak határterületeit, rámutatva arra a jelenségre, hogy egyre közelebb kerül a valóságot autentikus látványokon keresztül értelmezni és rendszerezni kívánó riportfotó a képzőművészeti, autonóm alkotói fotográfiához, ezáltal gyakran feloldódni látszik a két műfaj közötti határ.

A víz útja, ökológiai nézőpontok a fotográfiában

A meghívott fotográfusokkal a víz témáját járjuk körül, mindhárman elmélyülten és elkötelezetten foglalkoznak a környezetünket érintő változásokkal, globális és lokális szinten is. Fotóesszéikben az ember és víz kapcsolata bontakozik ki, mely hol harmonikus, hol disszonáns színezetet ölt. Bár a fő irány és érdeklődési kör azonos, változatos megközelítésmódokat alkalmaznak, a lírai képsoroktól a festői látványig, a tudományos munka ábrázolásától a helyszín topográfiai megjelenítéséig. Három alkotó hat sorozata kerül terítékre az este folyamán, sok kép és még több személyes meglátás kíséretében.

Beszélgetés Balázs Zsolt, Kállai Márton, Zoltai András fotográfusokkal
Beszélgetőtárs: Kopin Katalin, a Capa Központ kurátora

Időpont: 2024. január 30., kedd, 18:00
Helyszín: Capa Központ, Rendezvényterem
Az eseményen való részvétel ingyenes.

Grafika: Herr Ágnes