ELŐHÍVÁS: Tomsics Emőke
Ingyenes beszélgetéssorozatunkban Szarka Klára fotótörténész, kurátor beszélget Tomsics Emőke kurátorral.
2022-ben új beszélgetéssorozatot indít a Capa Központ ELŐHÍVÁS címmel. A terveink szerint kéthavonta jelentkező program keretében ezúttal nem az alkotókat kérdezzük, hanem azokat a szakembereket, akik egy nagy múzeum, egy jelentős archívum, vagy egy saját hely falai között szervezőként, kutatóként, „gondozóként” foglalkoznak a fotográfiával. Kurátorokat, archívumkezelőket, muzeológusokat, művészettörténészeket „hívunk elő”, hogy a legutóbbi projektjeik kapcsán meséljenek munkájuk mindennapjairól, különleges pillanatairól, és hogy megosszák velünk a legizgalmasabb, szakmai tanulságokkal teli háttértörténeteket. A személyes hangvételű ÉLET & MŰ, illetve a FÓKUSZ ÉS TÁVOLSÁG sorozatunkhoz hasonlóan az ELŐHÍVÁS beszélgetések alkalmával is képvetítéssel egybekötve idézzük föl az interjúalanyok életének, pályájának, útkeresésének fontos állomásait, lezárásként pedig jövőbeni terveikről kérdezzük őket.
Időpont: 2022. december 7., szerda, 17.30 óra
Helyszín: Capa Központ
Az eseményen való részvétel ingyenes.
Minden fotográfusnak, ha komolyan veszi, amit csinál, megfordul a fejében, mi is lesz a sorsa a műveinek több évvel, évtizeddel elkészültük után. Bizonyos szempontból a fotó legbecsesebb lelőhelye a múltat megőrző, de a jövőhöz szólni akaró múzeum. Különösen akkor, ha olyan értő és gondos történész, muzeológus kezei közé kerül, mint amilyen Tomsics Emőke.
Beszélgetőpartnerünk az elmúlt évtizedekben tanúja lehetett a fotó és fotótörténet felértékelődésének, vagy talán helyesebb azt mondanunk: az ő munkássága is hozzájárult ahhoz, hogy a fényképet végre a helyén kezelje a tudomány, a muzeológia, és a kulturális politika is.
Tomsics Emőke PhD
A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti főmuzeológusa kis híján negyven éve. Ez az a gyűjtemény, amelyik többször is nevet váltott, de a lényeg, a történeti fotó, illetve a fotótörténeti értékek gyűjtése, őrzése és feltárása soha sem változott. Tomsics Emőke még ismerte a nagy elődöket és része van abban, hogy a fiatalabb gárda is különleges érzékenységgel bánik a százezres fotókinccsel. Mindent tud Budapest korábbi arcairól, de ha kérdezik, elárulja azt is például, hogyan válhat fotellá egy anya a fényképeken. Mi pedig kérdezni fogjuk erről és sok más titokról is.
Munkahelyek
Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár, főmuzeológus, 1990–2003 főosztályvezető-helyettes
1983–1989 Magyar Munkásmozgalmi Múzeum (Magyar Nemzeti Múzeum Legújabb kori Történeti Múzeum) Fényképtár, muzeológus
1992–2005 Budapesti Negyed, képszerkesztő
2001–2004 történész muzeológus szakfelügyelő
Szakmai megbízások
2003 – 2020 Magyar Nemzeti Múzeum Tudományos Tanács tagja
2010 –2015 Magyar Nemzeti Múzeum Közalkalmazotti Tanács tagja, 2013–2015 elnöke
2016 – 2020 kurátor, Nemzeti Kulturális Alap Fotóművészeti Kollégiuma
Fontosabb kurátori munkák
1992 Budapest 1900 (Magyar Munkásmozgalmi Múzeum), Hungarian Heritage Center, New Brunswick
2004 Budapest, a Duna gyöngye, (Magyar Nemzeti Múzeum), Magyar Kulturális Intézet, Stuttgart
2014 A front felett. Egy repülőszázad fényképei az első világháborúból, Magyar Nemzeti Múzeum
Társkurátorként
1984 Régi városképe, Magyar Munkásmozgalmi Múzeum
1987 A fotográfia első száz éve Magyarországon, Legújabb kori Történeti Múzeum
2000 Volt egyszer egy Magyarország, Magyar Intézet, Krakkó
2010 A Széchenyi világai című kiállítás Döbling-terme, Magyar Nemzeti Múzeum
2011 Nagyvárosi ikonok, Magyar Nemzeti Múzeum
2011 Kertész-képek, Magyar Nemzeti Múzeum
2016 Az utolsó felvonás. IV. Károly koronázása 1916., Magyar Nemzeti Múzeum
Felelős kurátorként
2011 André Kertész retrospektív, Magyar Nemzeti Múzeum (A párizsi Jeu de Paume kiállítása)
Fontosabb képszerkesztői megbízások
John Lukács: Budapest, 1900. A város és kultúrája. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1991 (Jalsovszky Katalinnal)
Oroszország és a Szovjetunió XX. századi képes történeti kronológiája, 1900-1991, Akadémiai kiadó, Budapest, 1992 (Jalsovszky Katalinnal)
John Lukács: A Párviadal, Európa Könyvkiadó. Budapest, 1993 (Jalsovszky Katalinnal)
Cornelius Ryan: A leghosszabb nap, 1944. június 6. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1994 (Jalsovszky Katalinnal)
Sokszínű kapitalizmus. Pályaképek a tőkés fejlődés aranykorából. HVG könyvek, Budapest, 2004 (Jalsovszky Katalinnal)
Gerő András – Pető Iván: Befejezetlen szocializmus, Képek a Kádár-korszakból, Tegnap és Ma Alapítvány, 1977 (Jalsovszky Katalinnal)
András Gerő – Iván Pető: Unfinished Socialism. Pictures from the Kádár Era, Central European University Press 1999 (Jalsovszky Katalinnal)
Fontosabb könyvei
Jalsovszky Katalin – Tomsics Emőke: A tegnap világa. Magyarországi városok a századfordulón. Budapest, Officina Nova, 1992. 319 p.
Jalsovszky Katalin – Tomsics Emőke: Császári Bécs – királyi Budapest. Fotográfiák a századforduló idejéből. Verlag Christian Brandstädter – Képzőművészeti Kiadó, Wien-Budapest, 1996. 176 p.
Katalin Jalsovszky – Emőke Tomsics: Kaiserliches Wien Königliches Budapest. Photographien um die Jahrhundertwende. Verlag Christian Brandstädter – Képzőművészeti Kiadó, Wien-Budapest, 1996. 176 p.
Jalsovszky Katalin – Tomsics Emőke: Budapest világváros. Helikon Kiadó, Budapest, 1996. 173 p.
Gerő András – Jalsovszky Katalin – Tomsics Emőke: Volt egyszer egy Magyarország. A századvég és századelő világa. Magyar Nemzeti Múzeum – Balassi Könyvkiadó, Budapest, 1996. 243 p.
András Gerő – Katalin Jalsovszky – Emőke Tomsics: Once upon a Time in Hungary. The World of the Late 19th and Early 20th Century. Hungarian National Museum, Budapest, 1996. 243. p.
Jalsovszky Katalin – Tomsics Emőke: Budapest a Duna gyöngye. A főváros élete a két világháború között. Helikon Kiadó, Budapest, 2000. 200 p.
Tagságok
Magyar Fotótörténeti Társaság
Magyar Múzeumi Történész Társulat
ICOM (International Council of Museums)
MTA Sajtótörténeti Munkabizottság
Kitüntetések
1996 Millenniumi emlékérem








