Fókusz és Távolság: Sopronyi Gyula
Fókusz és Távolság: Sopronyi Gyula – Beszélgetés képekkel
Beszélgetőtárs: Winkler Nóra
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ beszélgetéssorozatának keretében a mai középnemzedékhez tartozó magyar fotósok munkásságáról, életviteléről, ars poeticájáról tudhatunk meg tényeket és titkokat. Olyan sikeres alkotókat kérdezünk, akik számos kiállítást, hazai és külföldi elismerést, bizonyos esetekben oktatói gyakorlatot tudhatnak magukénak. A gyerekkortól indulunk, beszélünk a kezdeti motivációkról, nagy témákról, szakmai dilemmákról, kedvencekről, kudarcokról, sikerekről, végül pedig a fókusz a jelenlegi tevékenységre és a jövőbeli tervekre irányul. A szavakat képek kísérik és fordítva.
Időpont: 2019. november 13., szerda, 17.30 óra
Helyszín: Capa Központ, Stúdió
Az eseményen való részvétel ingyenes.
Vendég: Sopronyi Gyula

Sopronyi Gyula (1974, Budapest) a hazai és nemzetközi fotós szakmában elismert fotográfus. 1997 és 2011 között 17 alkalommal díjazták munkásságát a Magyar Sajtófotó Pályázaton és kétszer nyerte el az Év Fotóriportere díjat, 2011-ben Balogh Rudolf-díjjal tüntették ki. 2008-ban bejutott a híres, londoni Magnum ügynökség Masterclass osztályába, ugyanebben az évben lett szabadúszó fotográfus. Többek között olyan külföldi sajtóorgánumoknak készített anyagokat, mint a The New York Times, COLORS Magazine, Huffington Post. Közel-keleti háborús konfliktusokról tudósító képei élénk nemzetközi figyelmet kaptak. 2011 és 2013 között az ENSZ Menekültügyi Hivatalának fotósa volt. Az utóbbi évek sorozatai egyfajta művészi debütnek, de legalábbis egy alkotói pálya határozott újrapozicionálásának tekinthetők. Lebegő nézőpont címmel 2015-ben nyílt egyéni kiállítása Párizsban, valamint a budapesti Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. Ugyanebben az évben elnyerte az először meghirdetett Robert Capa Nagydíj ösztöndíját Kilencven perc című sorozatáért. 2016-ban jelölték a Prix Pictet nemzetközi díjra.












Ösztöndíjak
2017 NKA Vizuális Művészetek Kollégiuma alkotói támogatás
2014 NKA Vizuális Művészetek Kollégiuma alkotói támogatás
2013 NKA Vizuális Művészetek Kollégiuma kiemelt támogatás
2012 André Kertész fotóművészeti alkotói ösztöndíj, Párizs, Franciaország
2010 Budapest Fotográfiai Ösztöndíj
2010 Goethe Intézet alkotói ösztöndíj, Isztambul, Törökország
2009 Pécsi József ösztöndíj
2008 Visegrad Artist Residency Programme / Nyertes
Díjak
2016 Prix Pictet nemzetközi díj jelölés a „Kilencven perc” című anyagával
2015 Robert Capa-nagydíj ösztöndíjas
2011 Balogh Rudolf-díj
2010 Photo Philanthropy Award / Finalista
2007-2009 National Geographic pályázat /1 Díj / 3. Díj, Társadalomábrázolás kat.
1997-2011 között kétszer az Év Fotóriportere díj és 17 különböző kategória díj a Magyar Sajtófotó Pályázaton
2011 1. Díj Képriport
2010 1. Díj Társadalomábrázolás sorozat
2010 3. Díj Társadalomábrázolás sorozat
2009 Andre Kertesz Nagydíj
2009 1. Díj Társadalomábrázolás sorozat
2008 Magyar Sajtószakszervezet Díj
2006 3. Díj Társadalomábrázolás
2006 3. Díj Képriport
2002 3. Díj Portré sorozat
2001 1. Díj Hír
2000 1. Díj Művészet és Tudomány sorozat
2000 2. Díj Társadalomábrázolás
1999 MÚOSZ Nagydíj
1999 1. Díj Portré
1999 1. Díj Képriport
1999 2. Díj Hír
1999 3. Díj Hír
1997 MÚOSZ Nagydíj
1997 1. Díj Társadalomábrázolás
1996 1. Díj Képriport
2000 3. Díj ARC Óriásplakát kiállítás
Egyéni kiállítások
2017 “Floating Aspect” Fotoistanbul 2017 fesztivál, Isztambul, Törökország
2015 “Floating Aspect” 25th Month of Photography, Pozsony, Szlovákia
2015 „Floating Aspect”, Institut Hongrois, Paris, Franciaország
2015 „Lebegő nézőpont”, Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ Project Room, Budapest
2011 „Félúton”, Millenáris Park, Budapest
2000 „Az Év fotóriportere”, Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház, Budapest
Válogatott csoportos kiállítások
2017 „Magyar tekintet: vázlat a magyar fotográfiáról” Nemzeti Galéria Varsó, Lengyelország
2017 „Magyar tekintet: vázlat a magyar fotográfiáról” Robert Capa központ, Budapest
2016 “Budapest egy napja” Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház
2015 “Képek és Pixelek” Műcsarnok, Budapest
2013 „Right Before Your Eye”, UN Exhibit Gallery, New York, USA
2013 „Capa Projekt”, Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, Budapest
2013 „Building Hope, Bulding Home”, Southwire co. Dallas, USA
2012 Balogh Rudolf Díjasok kiállítása, Nemzeti Galéria, Budapest
2012 „Budapest Pozitív”, Maribor, Szlovénia
2011 „Orphanage”, FotoWeek DC, Washington DC, USA
2011 Állami kitüntettetek kiállítása, Olof Palme ház, Budapest
2011 „Budapest Pozitív”, Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház, Budapest
2010 „Human Landscapes”, Isztambul, Brussels, Budapest
2008 Calumet Gallery London, UK
2008 „Parallels”, Budapest
2008 „Esélyegyenlőség”, Nemzeti Múzeum, Budapest
2003 „Budapest Egy Napja”, Millenáris Park, Budapest
2001 „Menekültek”, Újpest Galéria, Budapest
2001 Fotószalon, Szépművészeti Múzeum, Budapest
Tagság
2010-2014 Magyar Fotóművészek Szövetsége Elnökségi tagja
2006- Magyar Fotóművészek Szövetsége tagja
2001-2010 Magyar Fotóriporterek Szövetsége Elnökségi tagja
2000- Nemzetközi Újságíró Szövetség tagja
1998- Magyar Fotóriporteke Szövetsége tagja
Munkahelyek
2019 Fotó és Videórovat vezető, 24.hu
2018 Fotórovat vezető, 24.hu
2011-2013 ENSZ Menekültügyi Hivatalának fotósa
1998-2008 Fotóriporter, képszerkesztő, Népszabadság
1994-1998 Fotóriporter, Blikk
1992-1994 Fotoriporter tanuló, Esti Hírlap