Grencsó Kollektíva
Grencsó István az élő zenészlegendák egyike, a magyar avantgarde jazz egyik kiemelkedő alakja. Első számú zenekarával, a Kollektívával a Fotóutca Fesztivál keretében lép fel október 11-én, a Capa Központban.
Grencsó István évtizedek óta a magyar avantgárd jazz egyik kiemelkedő alakja. Repertoárja rendkívül sokszínű, a zeneszerzőt a formai változtatások mesterének tartják. Improvizatív zenei kísérletei mellett feldolgozott számtalan jazz-standardet, aktuális divatirányzatoktól függetlenül játszott pop-, rock- és ethno zenét, újraértelmezte a hatvanas évekbeli magyar tánczenéket, sanzonokat, komponált klasszikus zenébe hajló szvitet.
Pályafutása 1979-ben, a Masina zenekarral indult, szélesebb körű ismertségre pedig az 1980-as években a Dresch Quartet tagjaként és Szabados György partnereként tett szert. 1985-ben megalapította a Grencsó Kollektívát, mely azóta is az első számú zenekara. A triótól a big bandig több különböző formációval szerepelt és készített felvételeket, melyekkel a jazz, az etno zene, a pop, a rock, sőt régi magyar tánczenék elemeit különböző módokon vegyíti egyedi, csak rá jellemző látásmóddal. Játszott a Makámmal és a Kampec Doloresszel, máig tagja a MAKUZ-nak.

A Grencsó Kollektíva tagjai:
Grencsó István – fúvós
Pozsár Máté – elektromos zongora
Benkő Róbert – basszusgitár
Miklós Szilveszter – dobok
A koncert időpontja: 2014. október 11., szombat 20.30 óra
Helyszín: Capa Központ, rendezvényterem
A Fotóutca Fesztivál ideje alatt a Capa Központba és a Mai Manó Házba a belépés és a programokon való részvétel ingyenes!
(Kivétel ez alól: a Wim Wenders és Juliano Ribeiro Salgado The Salt of the Earth című filmjének Európai premier előtti vetítése, amelyre belépőjegyet kell váltani.)
A Fotóutca Fesztivál támogatói: