Hemző-díj 2020 – prezentáció
A Hemző Károly Alapítvány 35 év alatti magyar fotográfusoknak hirdeti meg kurátori pályázatát minden évben. A díjra jelölő rangos grémium tagjai nyilvános prezentáción mutatják be jelöltjeiket.
A nyilvános prezentáción Barakonyi Szabolcs fotóművész, Bácsi Róbert László fotográfus, a Pictorial Collective alapító tagja, Csudai Sándor fotóriporter, a tavalyi győztes, Somosi Rita művészettörténész, a Budapest FotóFesztivál kurátora, Szigeti Tamás fotóriporter, a Magyar Sajtófotó Kiállítás kurátora és dr. Szabó Lajos, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója mutatják be a jelöltjeiket az idei Hemző Károly-díjra.
A Hemző Károly-díjről a jelölések alapján a kuratórium tagjai döntenek. A kuratórium elnöke Lajos Mari, az alkotó özvegye, titkára Szarka Klára, az életmű szakmai gondozója. Tagjai: Korniss Péter, Bánkuti András és Salvarani Zsófia. Több szinte egyenértékűen színvonalas pályamű esetén a zsűri finalistákat hirdet és közülük választja ki a nyertest.
A díjat hagyományosan a névadó születésnapkán, június 11-én adják át, de az idei rendkívüli helyzetben Károly napon hirdetik ki a pályázat győztesét.
A prezentáción a közönség és a zsűri tagjai megismerhetik a jelöltek életrajzát, eddigi munkásságát és a pályázati anyagát is.
Időpont: 2020. október 28., szerda, 15 óra
Helyszín: Capa Központ
Az eseményen való részvétel ingyenes.
A járványhelyzetre való tekintettel a kiállítótereinkben maszk viselése, kézfertőtlenítő használata és a megfelelő távolság betartása kötelező.

További információk: hemzokaroly.hu
Hemző-díj 2020 – ünnepélyes díjátadó | 2020. november 4.
Az ünnepélyes díjátadáson jelenti be a Hemző Károly Alapítvány kuratóriuma az idei nyertest és a finalistákat. A díj oklevél és a Kuratórium által meghatározott pénzösszeg, illetve kiállítási lehetőség a Capa Központban.