JELENTÉS – Katalógusbemutató
Katalógusbemutató kiállítási séta a szerzőkkel & dedikálás a művészekkel
Időpont: 2016. március 5. 18.00 – 20.00
Helyszín: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ tereiben Esterházy, Forgácsés Gerhes kiállításai úgy működnek együtt, mint három könyv egy közös dobozban − nemcsak a mindhárom alkotónál jelen lévő szövegalapú képzőművészeti alkotások és a különböző módokon beemelt vagy megidézett szakszövegek, irodalmi textusok miatt, hanem egymáshoz való viszonyuk tekintetében is. A bemutatók egyenkénti és együttesértelmezéséhez, a jelentésrétegek feltárásához ésösszekapcsolásához egyaránt a szövegolvasásnál tapasztalt tartós figyelem szükséges.
A Jelentés katalógus struktúrája a kiállítások szerkezetét ismétli. A kiadvány az ernyőként funkcionáló bevezető mellett három önállóegységet tartalmaz, amelyben az egyes kiállításokat külön-külön elemzőszövegek kapnak helyet. A négy részre tagolódó katalógusban Esterházy MarcellJelentéseltolás című kiállításáról Horányi Attila írása, Forgács PéterJelentéstulajdonítás című bemutatójáról Mucsi Emese tanulmánya, Gerhes Gábor Jelentésfelügyelet című műegyütteséről pedig Mélyi József szövege olvasható.
A Jelentés katalógus bemutatóján a kiadvány szerzőivel sétálunk végig a kiállítás termein, ezt követően pedig köszönetnyilvánításra és a művészek dedikálására kerül sor a Capa Központ konferenciatermében. A katalógus a rendezvény alatt megvásárolható.
18.00 – Katalógusbemutató kiállítási séta a katalógus szerzőivel,Horányi Attilával, Mélyi Józseffel és Mucsi Emesével
19.20 – Köszönetnyilvánítás
19.30 – A Esterházy Marcell, Forgács Péter és Gerhes Gábor dedikálása
„A Jelentés kiállítás terében Gerhes saját életművének következetesésösszegző folytatását nyújtja, változatos médiumok, műfajok felhasználásával. A művész a kiállítótérben egy új rend-szimulációt hoz létre, amely magán viseli egyes, magasztosnak tételezett – vallási, nemzeti stb. – eszményekre épülő rendszerek jeleit és jegyeit, hatalmiérdekek mentén megkonstruált szimbolikáját (ebben az esetben többek között négyes számmisztikáját). Olyan belső világot teremt, amelyben a félelmetesség iróniával párosul. Az irónia Gerhes korábbi munkáinak főtémájához hasonlóan most is a szabad gondolkodás eszköze: terében a néző előtt öltenek formát a tudat alatt ideológiává lett történelmi tapasztalatok.”
/Mélyi József: Törékeny nézetek – Gerhes Gábor ideológia-archívuma/
„Esterházy Marcell Jelentéseltolás című kiállításának munkái az iménti rendben szemlélve több utat is bejárnak: a családi természetű munkáktól a tágabb horizontúakig, sőt politizálókig; a kvázi-autonóm szerzői fotótól és videótól a személyes nyomhagyáson és talált tárgyon át a technikai médiumokig; a modernizmus szemléletmódjától a kortárs hely/zet-specifikusságig és vissza. Ám e kiállítás talán legfontosabb útja a hangtalanságtól-szótlanságtól a hangos beszéden át a személyes hangúmondatokon és egyéni kézíráson át a nyomtatott, személytelen kvázi-igazságokig vezet, és mindenütt azt a kérdést vizsgálja: Miként lehet az eredeti helyzetből kiragadva máshova, másra »tolni« a hangtalanságot, monológot, személyes mondatot, személytelen bölcsességet? És még azt: Mi történik, ha ezt meg is tesszük? Mi történik velünk, azéletünkkel?”
/Horányi Attila: Kétlakiság – Esterházy Marcell munkáiról/
„A Forgácsnál már tárgyalt bizonytalanság testvérét is jellemzi. Ez a kitárulkozás velejárója, viselkedésük olyan, mint a kezdősztriptíztáncosé, aki tapasztalat híján még bizonytalan abban, amit csinál. Az életesemények felsorolása, a legbelsőbb gondolatok, tapasztalatok – szintén a bizonytalanságot érzékeltetve részlegesen –hozzáférhetővé tétele, egyönelemző folyamat elejét mutatják. 2015-ből szemlélve hogyan lehet megmondani, hogy mely élmények voltak azok, amelyekhez úgy jutott Forgács és Forgách, hogy azt édesanyjuk ésédesapjuk, tevékenysége tette lehetővé? Vajon egy retrospektívből kitűnik, hogy ezek az élmények hogyan befolyásolták a testvérek művészi fejlődését, gondolkodását – és ilyen módon magát a Pápainé ésfiai című installációt? Ezzel nehéz elszámolni.”
/Mucsi Emese: Sztriptíz (?) – Jelentéstulajdonítás – Forgács Péter nem-retrospektív retrospektív kiállításáról/
Fotó: Mohai Balázs © Capa Központ
https://capacenter.hu/kiallitasok/jelentes/
A program ingyenes.