ENGLISH
Kezdőlap/ Események/ Pár-beszéd – Thuróczy Szabolccsal

Pár-beszéd – Thuróczy Szabolccsal

A Pár-beszéd est következő vendége Thuróczy Szabolcs színész, író lesz 2016. október 12-én 18 órakor a Capa Központ rendezvénytermének (volt Tivoli Színház) előterében. Gergely Éva és Doncsev András beszélgetőtársa 1998 óta tagja Pintér Béla és Társulatának, az alternatív színjátszás egyik megkerülhetetlen alakja. Az HBO saját gyártású sikersorozatainak, a Társasjátéknak és az Aranyéletnek a szereplője. Számos mozifilmben mutathatta meg tehetségét, Till Attila „Tiszta szívvel” című filmjének főszereplőjeként a 2016. évi Oscar-díj „legjobb idegen nyelvű film” kategóriájában Magyarországot képviseli.

A Capa Központ PÁR-BESZÉD című beszélgető-sorozatának célja, hogy a kulturális élet legkülönbözőbb helyszíneiről érkező vendégeket szólaltasson meg. A műsor különlegessége, hogy a műsorvezető pár házaspár, és időnként a meghívottak is.

14469639_1775072146096677_1397082264205571349_n

Célunk nem az, hogy olyan információkat tudjunk meg az élő beszélgetés során, melyek mindannyiunk számára könnyen elérhetőek az internet világában, sokkal inkább benyomásokat, őszinte hitvallásokat szeretnénk a vendégektől megtudni. Természetesen fontosnak tartjuk, hogy a fotóművészet helyet kapjon ezeken az alkalmakon, ezért minden egyes meghívottól várunk egy kedvenc fényképet, melyről ő beszámol, mesél róla, elmondja, hogy számára ez miért fontos. Ugyanakkor mi is választunk számára egy szerintünk rá jellemző képet.

14364740_1773661286237763_3594123378863281401_n

A műsor állandó része a játék, melybe igyekszünk bevonni a nézőket is, természetesen nem tolakodó módon. Ezeknek az alkalmaknak elengedhetetlen része, hogy a spontaneitás és a természetesség legyen az elsődleges. Az aktuálpolitikát ugyan szeretnénk távol tartani, de közéleti kérdésektől nem zárkózhatunk el, hiszen több éves tapasztalatunk azt mutatja, hogy a politikának köszönhetően már a kulturális élet szereplői sem találják egymással a hangot, megosztott lett ez a része is az országnak. A politikai senki földjén egyre többen gyülekeznek, akik szeretnének egymáshoz közeledni, mi pedig hisszük, hogy ezek az alkalmak hasznosak lehetnek arra is, hogy újra összetalálkozzanak ezek a szereplők, és elkezdjenek egymással újra párbeszédet folytatni. (Gergely Éva és Doncsev András)

Helyszín: a Capa Központ  rendezvénytermének (volt Tivoli Színház) előterében.
Az esemény időpontja: 2016. október 12., 18 óra

A belépés díjtalan.