Mit gondolt az alkotó mikor exponált? Miért nehezebb egy ismerős környezetben fotózni? A megszokott hétköznapi látványból hogyan lesz kimerevített, örökérvényű pillanat? Hogyan lehet egyensúlyozni a dokumentarista hitelesség és a személyes nézőpont között? Egy tárgy vagy enteriőr is betöltheti a portré szerepét? Ehhez hasonló kérdésfelvetések mentén nézzük végig a kiállítás képeit, miközben a kurátor az alkotót kérdezi.

Az alkotó
Hernád Géza (1978) autodidakta módon kezdett el fotózni 1997-ben, számára a fényképezés már kezdetben a kreatív önkifejezés egyik legtermészetesebb formája volt. Bár a zene, a film és a képzőművészet világa is inspirálta, hamar felismerte, hogy a fotográfia egyszerre technikai kihívás és szellemi kaland. 2001–2002-ben elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) fotóriporteri képzését, majd több mint két évtizeden át dolgozott leginkább hazai és nemzetközi lapoknak, kiadóknak. Munkásságát számos elismerés kísérte, köztük a Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíja, a Pictures of the Year International díja és tucatnyi fotográfiai ösztöndíj.

A kiállítás
Hernád Géza LTP című, több éve készülő sorozata a kelet-európai identitás mélyebb rétegeitvizsgálja a lakótelepek világán keresztül. A cím – lakótelep – egyszerre utal konkrét fizikai térre és egy tágabb társadalmi állapotra: a fotográfus a panelvilágot az emberi sorsok allegóriájaként értelmezi. A sorozat központi gondolata, hogy „átlagember” nem létezik: minden élet különleges és összetett. Szembemegy azzal az előítélettel, hogy a szürke egyenépületekben szürke egyenemberek élnek és érzékenyen bemutatja az egyéni különbségeket, karakteres jellemrajzot nyújtva. A lakótelep mint a szocialista modernizáció szimbóluma Hernád számára olyan ismerős közeg, amelyben az egyéni történetek és a kollektív múlt egymásra vetülnek.