TOTAL RECORDS finissage – tárlatvezetés
A Total Records zárónapján, 2016. október 2-án vasárnap délután 16 órától Vass Norbert történész, szerkesztő, wannabe punk tart tárlatvezetést a Capa Központ legendás lemezborítókat bemutató kiállításán. A tárlat több mint 400 ikonikus albumborítót mutat be, olyan mesterektől, mint Andy Warhol, Yoko Ono, David Bowie, Damien Hirst, Annie Leibovitz, vagy Helmut Newton.
“Beugrik kilencvennégy. Bőzsöny Zsolti akkor hozta át a Dookie-t és a Smash-t. Egy kilencven perces TDK-ra tette rá nekem, ami neki egy másolt Sony kazettán volt meg, arra meg a jó ég tudja, hogyan került. Emlékszem, ahogy örömömben – noha alsó tagozatosként kevés dolgom akadt amúgy golyóstollakkal – a lengyel piacon kapható alámondásos akciófilmek matricáiról ellesett betűtípust próbáltam ügyetlenül imitálni, s hasonlóval írni fel a számok címét a belső borítóra. Kilenc éves voltam. Boldog és elégedett. És akkor jöttek a borítók…”
(Vass Norbert)








Időpont: 2016.10.02. 16 óra
A tárlatvezetésen a kiállításra érvényes belépőjeggyel lehet részt venni.