Vírus Est
A gondolat fertőz!
A Vírus Klub az élet, a tudomány és a kultúra területéről merítő, változatos stílusú rendezvénysorozat. Céljuk – elsősorban a fiatal, tettre kész generációt megszólítva – egy olyan közösség kialakítása, mely tudja és akarja az előadások alatt megismert értékeket, álláspontokat képviselni, továbbítani, hatni velük a környezetére. Előadásaik a dogmatikus gondolkodással és az érdektelenséggel veszik fel a harcot, széles körben és közérthető nyelven.
A Vírus Klub következő provokatív, gondolatébresztő előadását ezúttal a Bőrödön viseled. Társadalmi konstrukciók vizuális kódjai című kiállításához kapcsolódóan tartja a Capa Központ rendezvénytermében, a Fotóutca Fesztivál keretében.
Az emberi közösségek által vont szabályok társadalmi normákként definiálódnak, olyan konstrukciókká, melyekhez igazíthatjuk viselkedésünket és megjelenésünket. Hogyan épül fel kulturális identitásunk, hovatartozásunk, milyen jelentéssel ruház fel a többségi társadalom vagy egy szubkultúra bizonyos ruhadarabokat, teststilizálást, kellékeket. Hogyan teremt “egyenruhákat” meghatározott társadalmi rítusokhoz, melyek később eszközül szolgálnak az adott gyakorlat kritikájaként.
Meghívott előadók:
Vágvölgyi B. András – újságíró
Fiáth Titanilla – kultúrantropológus
Bari Máriusz – kultúrakutató
Zagyvai Gábor – tetoválóművész
Az előadás időpontja: 2014. október 10., péntek 19 óra
Helyszín: Capa Központ, rendezvényterem
A Fotóutca Fesztivál ideje alatt a Capa Központba és a Mai Manó Házba a belépés és a programokon való részvétel ingyenes!
(Kivétel ez alól: a Wim Wenders és Juliano Ribeiro Salgado The Salt of the Earth című filmjének Európai premier előtti vetítése, amelyre belépőjegyet kell váltani.)
A Fotóutca Fesztivál támogatói: