Farkasházi Réka és a Tintanyúl
A Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar harmadik lemezének anyagának vázát is hazai kortárs költők versei adják. Tündérvándor című albumukat 2015-ben Fonogram- díjra jelölték. Kukorelly Endre és Kovács András Ferenc és Finy Petra versei elevenednek meg a zenekar tagjainak megzenésítésében. Dalok a családról, a barátságról, kerge tündérekről, a Varázsnagymamáról. A hangzásvilág kialakításakor különösen figyeltek arra, hogy az egész családnak igazi, közös zenei élményt nyújtsanak. Farkasházi Réka színésznő, drámapedagógus, két gyermek anyukája. Fontos feladatának érzi, hogy az igényes szövegek és zenei világ által egy érzékeny lelkű, nyitott, értő közönséget neveljen ki. Zenésztársai, akik egytől-egyig az ország legnagyszerűbb zenészei közé tartoznak, aprólékos munkával alakították ki a lemez anyagát kicsik és nagyok örömére. És készülőben az új lemez!
Farkasházi Réka – ének
Csiszár Ferenc – gitár, ének
Studniczky László – basszus gitár
Kálmán Tamás – gitár, ének
Delov Jávor – dob
A Fotóutca Fesztivál ideje alatt a Capa Központba és a Mai Manó Házba a belépés és a programokon való részvétel ingyenes!
(Kivétel ez alól: a Mapplethorpe: Look at the Pictures című dokumentumfilm vetítése, melyre belépőjegyet kell váltani.)
A Fotóutca Fesztivál támogatói: