FUTURES: Megvan az ENERGIA kiállításra bejutott művészek névsora

A FUTURES zsűrije büszkén jelenti be, hogy kiválasztották az ENERGIA: újraelosztás és mértéktartás című 2023-as vándorkiállítás alkotóit. A pályázati felhívásra több mint száz jelentkezés érkezett szerte Európából.

A győztes művészek: Biró Dávid (HU), Umberto Diecinove (IT), Tanja Engelberts (NL), Antonio Guerra (ES), Hien Hoang (VE/DE), Yana Kononova (UA), Marta Pinto Machado (CV/PT) és Yana Wernicke (DE).

A bejutottak mindegyike egyedi megközelítéssel dolgozta fel az ENERGIA témáját; az ennek köszönhetően igen sokszínű munkák először a budapesti Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, a FUTURES Annual Event keretén belül kerülnek bemutatásra 2023. október 13-tól, ezt követően a dublini PhotoIreland fesztiválon, és az utrechti FOTODOK-ban lesznek kiállítva.

A bizottság lelkesen fogadta a beadott pályázatok magas színvonalát: „Hihetetlenül erős volt az a 116 pályázati anyag, amelyet kézhez kaptunk. Jó néhány napot rá kellett szánnunk az előzetes felkészülésre: átnéztük az összes projektet, majd mindenki összeállította a maga rövid és hosszú listáját a jelöltekből. Ezután két online találkozó alkalmával összesen több mint hat órát töltöttünk az anyagok megvitatásával. Annyira sok volt a tehetséges alkotó és a rendkívüli munka, hogy akár három különböző kiállítást is összeállíthattunk volna a téma feldolgozásaiból. A szerteágazó perspektívák az energia konkrét ábrázolásától a protest művészeten, a lelki megújuláson és a közösségeken át egészen a természeti erőkig terjedtek.

A közösen meghatározott végső lista a téma megközelítésének sokszínűségét helyezi előtérbe. Míg egyes munkák azt mutatták be, milyen pusztításra képes az energia a háborúban és a kitermelőiparban (Engelberts, Kononova), mások létező megoldásokat vázoltak fel (Biró, Diecinove, Guerra), megint mások az ideális társállatkapcsolatra nyújtottak példát (Wernicke) vagy a gyógyulásra helyezték a hangsúlyt (Hoang). Végezetül egy nyertes pályázat azt demonstrálta, milyen nyomot hagytak a gyarmati idők és a kapitalista struktúrák a mai városokon, és miként válhat a jelenlét energiája az ellenállás eszközévé (Machado).

Lényeges volt számunkra, hogy a projektek relevánsak legyenek, egyedi művészi nyelven szólaljanak meg, és az is, hogy a választott munkák egymást kiegészítve jól működjenek együtt egy galériatérben. Mivel a közös cél egy kiállítás létrehozása, fontos szempontunk volt az is, hogy az alkotók hogyan bánnak a médiummal, a különböző matériákkal és az installációban rejlő lehetőségekkel. Így történt, hogy a végső szelekcióban akad olyan projekt, amely a dokumentarista tradíciót követi (a filmmel és dokumentációval dolgozó Kononova), míg mások a VR élményét (Hoang), vagy akár a feldolgozott téma egyes elemeit (Guerra) emelik be a kiállítási térbe. Ugyanígy, bizonyos munkák szervezőelve a narratíva (Diecinove), míg a spektrum másik végén olyan absztrakt képek állnak, amelyekben a formák és a fogalmiság a meghatározó (Biró).

Utolsó szempontként válogatásunkban szerettünk volna érzékenyek lenni arra is, hogy a művészek különféle generációkból, pályájuk eltérő szakaszain álló alkotók közül kerüljenek ki. Zárszóként hadd jegyezzük meg, hogy nagyon élveztük ezt a folyamatot, az okos és tiszteletteljes vitákat, és hogy lehetőségünk nyílt látni ezt a rengeteg ragyogó pályázatot. Sokan voltak, akiket nagyon szerettünk, mégsem jutottak fel a végső listára – viszont beíródtak a noteszeinkbe és a szívünkbe vastag betűkkel.”

A zsűri tagjai: Ángel Luis González és Julia Gelezova (PhotoIreland); Mucsi Emese (Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ); Daria Tuminas (FOTODOK); és Pamela Peters (FOMU).

A kiválasztott munkák rövid bemutatása lejjebb olvasható:

Biró Dávid (HU) Plant (2019)

„Biró Dávid érdeklődése elsősorban a technológia és az emberi érzékelés kölcsönhatására irányul. A fotográfiát a látás kiterjesztéseként értelmezi és a médium sajátosságait kiaknázva a valósághoz és a képolvasáshoz kapcsolódó fogalmakat tár fel. Biró az emberi érzékelést teszi próbára, különösképpen a befogadó képpel való bizonytalan kognitív viszonyának létrehozásával. Precíz kompozíciói a digitális világ esztétikáját idézik, mindeközben megkérdőjelezi a fotográfia jövőjét egy számítógép-uralta társadalomban. A Nap nélkülözhetetlen elsődleges fényforrás, amely lehetővé teszi realitásunk vizuális észlelését, azonban ciklusához és működéséhez modern technológiák segítségével alkalmazkodunk. Energiája a biológiai és élővilág igényein túl, technikai eszközök számára is működést biztosít, ezáltal ezek a készülékek végeredményében a napfény közvetítői. A fény megszelidítésével, az energiaforrás eszközzé alakításával, képesek vagyunk különböző területeken alkalmazni és új funkciókkal ellátni. Így a mesterséges világítás alternatívát kínál és felhasználási módjainak bővülésével folyamatosan alakítja életünket. Javarészt világító digitális képernyők alkotják a szinte taktilis viszonyunkat a fénnyel, ennélfogva az médiumként működve közvetít vizuális felületeket és válik eszközből újra primer információforrássá. Biró Dávid a fényt az élet és a technológia szignifikáns eredőjeként vizsgálja. Munkájában a természetes és mesterséges fény viszonyának megértésére fókuszál, amit a fotográfia mediális lehetőségeit alkalmazva mutat be. A téma fotografikus megfogalmazása a médium fénytől való elválaszthatatlan karakterisztikájában rejlik, így társadalmi kérdéseken túl médiumreflexív problémákat is érint a fotográfia működésével és virtuális környezetben való változó szerepével kapcsolatban.” Danka Zsófia

Umberto Diecinove (IT), INSCTS [R O V R K] (2022)

„A R O V R K című projekt konkrét és metaforikus értelemben is kapcsolódik az energiához. Először is azért, mert a rovarok végezte biokonverzió voltaképpen nem más, mint egy nagy hatékonyságú energiaátalakító eljárás. A lárvák kupacai szabályozzák az egyedek testhőmérsékletét, ezáltal elősegítik az energiahatékonyságot. A lárvakupac, amelyben a nyüzsgés már-már tánchoz hasonló, csoportos viselkedési formának tekinthető, melyben minden egyed egymáshoz igazodik egy közös cél érdekében. Itt válik mindez metaforává. Mai világunkra jellemző, hogy míg egyes országokban túlfogyasztás figyelhető meg, máshol a napi élelmezés sem megoldott. A rovarok az élelmezési rendszert képesek átforgatni, körkörösebbé tenni, ezáltal megoldást kínálnak az újrahasznosítás, a hatékonyság és a fenntarthatóság összes kérdésére. Célom a R O V R K-kal, hogy láthatóságot adjak ezen alternatívának, és közelebb hozzam a pozitív változás esélyét.”

Tanja Engelberts (NL), Forgotten Seas [Elfeledett tengerek] (2023)

Az Elfeledett tengerek hétévnyi kutatómunkából született, amelynek során keresztül-kasul behajóztam az Északi-tengert. Ezek egy személyes archívum fotói, amelyben a karbantartó hajókon és fúrótornyokon általam készített fotódokumentáció és az idők során különböző forrásokból gyűjtött régi felvételek szerepelnek. A fényképeket rövid írásokkal párosítottam, amelyek az olajfúrószigeken velem vagy másokkal megesett anekdotikus történeteket mesélnek el. A hullámok hátán előre! – a képeken keresztül az ötvenes évek hurráoptimizmusától, amikor hitték, hogy az ember végleg leigázta a vad természetet, eljutunk a fosszilis energia kritikus szemléletének koráig és bizonytalan jövőjéig – az első platformok lerombolásáig. Az Elfeledett tengerek az északi-tengeri földgáz- és kőolaj-kitermelés hetven évének testamentuma, egy olyan ipari látképé, mely lassan elenyészik.”

Antonio Guerra (ES), Raise the Earth, disappear [Felemelni a Földet, s eltűnni] (2023)

„A Felemelni a Földet, s eltűnni című munkámban a táj és a tér egymásra hatásán keresztül a természet és kultúra közötti határvonalat térképezem fel. A fotográfiai intervenciókat és beállított képeket arra használom, hogy illúziókat keltsek, valamint a tájkép azon csalóka képességével élek, amely elleplezi, hogy a táj nem más, mint emberi konstrukció. A reprezentáció viszonya a tárgyakhoz és természeti formákhoz az, ami érdekel – az anyagiság és pillanatnyiság ebben a kapcsolatban, fizikai és szimbolikus oldalról egyaránt. E szempontokkal kitágíthatom a táj határait, és olyan területekre kalandozhatok, mint a valóság és látszat, az emlékezet és a változás mozzanatai. Folytonosan problematizálom a valós struktúráját. A kisajátítás módszerével vizsgálom a természetesség formális feltételeit, és eredményeimet a munkámba építem, így olyan állandó mozgást teremtek a fizikai testek és a leképezések közt, amely kitér a fürkésző szem elől, és az elidegenedés érzését kelti.”

Hien Hoang (VE/DE), Scent from heaven wounded myth [A mennyek illata: egy sebzett rege] (2023)

„A mennyek illata: egy sebzett rege, VR-installáció. Apám ács volt, és sokszor mesélt a fák sebeiről. Az emberek a fák károsodott darabjait rendszerint félredobják, ám van olyan fa, amelynek épp a sebzett részei azok, amelyek rendkívüli értékre tesznek szert. Úgy tartják, hogy a belőlük nyert füst meggyógyítja és közelebb hozza a lelket az istenekhez – ez az agárfa vagy más néven sasfa, és ő a főszereplője A mennyek illata: egy sebzett rege című interdiszciplináris projektemnek. Az agárfa a parfümipar kedvelt alapanyaga, illata a férfiasság, a vagyon és a magas társadalmi státusz szimbóluma, jóllehet az illatanyag az Aquilaria faj egyedeinek szenvedéséből származik. A munkám a fa szenvedését mutatja be, és hogy egy fa értéke mily nagymértékben függ az emberek percepciójától.”

Yana Kononova (UA), X-Scapes [X-tájak] (2022)

„2022 márciusa óta tanulmányozom Oroszország Ukrajna elleni katonai agresszióját művészi eszközökkel. Az X-tájak olyan látképek sorozata, amelyeket a legkülönbözőbb fajta robbanások hőhatásai és lökéshullámai alakítottak ki. A traumákról és a háború paradoxonjairól mesélnek. A Kijevi terület északi részén ipari létesítményeket, raktárakat fényképeztem, amelyek szerkezetét és anyagait a légitámadások során óriási rombolóerő deformálta el. A hőkitörés által csonkolt fémdarabokat látva eltöprengünk a technológia szerepéről a látvány formálásában, míg a kortárs hadviselés fejlett technikái elbizonytalanítják a vékony határt utópia és disztópia között.”

Marta Pinto Machado (CV/PT), Beyond solid ground [Túl a szilárd talajon] (2022)

„A -txon- egyaránt jelent tágabb értelemben vett tartózkodási helyet és azt a talpalatnyi földet, amelyen az ember éppen áll, s amely lábának támaszt nyújt. A talaj egy társadalmi képződmény, amely állandó kölcsönhatásban áll az emberhez közvetlenül kapcsolható külső ágensekkel. E kölcsönhatás egyik eredménye az erózió. Munkában azt szeretném feltárni, miként épül fel a hely fogalma a valahová tartozás/nem tartozás és a településen belül/kívüliség érzeteiből. A Túl a szilárd talajon arra világít rá, hogyan válhat valaki önmaga -txon-jává.”

Yana Wernicke (DE), Companions [Társak] (2023)

„E projekt, amelynek fókuszában a magányos faj fogalma áll, két fiatal nő, Rosina és Julie útját követi, akik erős érzelmi kapcsolatot alakítottak ki olyan állatokkal, akiket hagyományosan nem sorolnak az ember társállatai közé, és kizárólag gazdasági hasznuk miatt tartanak. A biztos halálból mentették ki állataikat, és nem félve az anyagi kockázattól, azóta is védelmet és otthont nyújtanak védenceiknek – ez az odaadás mélyen megindított. Úgy éreztem, meg kell örökítenem, hogyan kommunikálnak egymással Julie, Rosina és az állatok a hangok, az érintések és az intuíció nyelvén. Bámulatosnak tartom azt a kölcsönös bizalmat, amely köztük és az állatok közt fennáll. Szeretném azt hinni, hogy e nők vágyódása a nem-emberi társak után szól arról a nagyobb vágyáról is az emberi nemnek, hogy felülkerekedjen magányosságán a földi fajok között.”