ENGLISH
Kezdőlap/ Futures tehetségek 2021

Futures tehetségek 2021

A Capa Központ kiválasztotta azt az öt feltörekvő fotográfust, akik a magyar fotográfiát és a Capa Központot képviselhetik az idei FUTURES – Európai Fotográfiai Platformon.

A Capa Központ 2021-es FUTURES tehetségei

 

Bede Kincső

Bede Kincső 1995-ben Romániában, Kovásznán született. Jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia mesterszakos hallgatója, korábban a kolozsvári Babeș Bolyai Tudományegyetemen tanult filmvágónak. Tagja a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának (FFS). 2020-ban elnyerte a Magyar Fotóművészek Szövetsége fotográfiai ösztöndíját, ugyanebben az évben, a világ legrangosabb fotóművészeti vására, a Paris Photo által fiatal fotográfusok számára meghirdetett Carte Blanche pályázatán a négy nyertes alkotó egyike volt. A döntősök alkotásaiból nagyszabású kiállítást szerveztek a párizsi Gare du Nord állomáson. Három színt ismerek a világon című diplomamunkáját a BredaPhoto kurátorai is beválasztották a 10 New Talent 2020 tehetségprogramjába, így a sorozat képeit Hollandiában is kiállították. A külföldi sajtóban rendszeresen elismeréssel írnak munkásságáról, továbbá képei szerepelnek a Blurring the Lines 2020-as kiadványában is. 2020 szeptemberétől a TOBE Gallery képviseli.

Bede Kincső: Three Colours I Know in This World, 2019 © Bede Kincső
Bede Kincső: Three Colours I Know in This World, 2019 © Bede Kincső
Bede Kincső: Three Colours I Know in This World, 2019 © Bede Kincső
Bede Kincső: Three Colours I Know in This World, 2019 © Bede Kincső
Bede Kincső: Three Colours I Know in This World, 2020 © Bede Kincső
Bede Kincső: Three Colours I Know in This World, 2020 © Bede Kincső
Bede Kincső: Three Colours I Know in This World, 2020 © Bede Kincső
Bede Kincső: Three Colours I Know in This World, 2020 © Bede Kincső
Bede Kincső: Three Colours I Know in This World, 2020 © Bede Kincső
Bede Kincső: Three Colours I Know in This World, 2020 © Bede Kincső

 

Hodosy Enikő

Hodosy Enikő (1987) fotográfus. 2016-ban mesterdiplomát szerzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia szakán. A 2013-as szemesztert Erasmus-ösztöndíjjal Brüsszelben, szakmai gyakorlatát Erasmus+ ösztöndíjjal Párizsban töltötte. 2013-ban Google Photography Prize első 100 shortlistese. 2014-ben az Átlátás 2.0 ösztöndíjának keretében Bleu című önálló kiállítását, a Várfok Galéri Projekt roomjában mutatták be. 2015 her Animalia Variabilis című sorozata shortlistes a 5. World Biennal of Student Photography, Novi Sad-ban. Az utóbbi években olyan helyeken állították ki a képeit, mint a Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum, Mai Manó Ház, Vienna Photobook Festival, Várfok Galéria Project Room, Berlin Photobook Festival, der Grief magazin, a Mark Grosset Prize, Vendome, a K.A.S. Galéria, Kiscelli Múzeum, és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ. 2012 óta tagja, 2020-tól pedig vezetőségi tagja a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának. Fő érdeklődési köre az emberi test-lélekszellem közötti összefüggések. Társadalmi és pszichológiai problémák inspirálják, azok brutalitása és szépsége, melyeket egy légies és intim atmoszférán keresztül mutat be.

Hodosy Enikő: Bleu, Cote sauvage, 2013 © Hodosy Enikő
Hodosy Enikő: Bleu, Cote sauvage, 2013 © Hodosy Enikő
Hodosy Enikő: Invisible You, Heartshaped Bullethole, 2016 © Hodosy Enikő
Hodosy Enikő: Invisible You, Heartshaped Bullethole, 2016 © Hodosy Enikő
Hodosy Enikő: Animalia variabilis, 2016 © Hodosy Enikő
Hodosy Enikő: Animalia variabilis, 2016 © Hodosy Enikő
Hodosy Enikő: Available Light, 2020
Hodosy Enikő: Available Light, 2020
Hodosy Enikő: Marigold, 2020 © Hodosy Enikő
Hodosy Enikő: Marigold, 2020 © Hodosy Enikő

 

Mónus Márton

Mónus Márton (1990) budapesti szabadúszó fotóriporter, aki főként hírügynökségeknek fényképez, köztük a Reutersnek, dpa-nak és az MTI-nek. A mindennapos, igen változatos fotóriporteri munkái mellett a személyes projektjeinél nagyobb ívű témákat keres. Fotóesszéi alanyait nem ritkán hosszú éveken át követi. Sorozatai legtöbbször emberközpontúak, személyek vagy társadalmi csoportok problémáit próbálja feltárni a fotográfia eszközével. Munkáit nívós díjakkal ismerték el: a See.Me The Exposure Award pályázaton finalista tájkép kategóriában, képét kiállították a párizsi Louvre-ban. Számos díjat nyert a Magyar Sajtófotó Pályázaton, köztük André Kertész-nagydíjat, Escher Károly-díjat és három egymást követő évben Szalay Zoltán-díjat, ami a legjobb teljesítményt nyújtó 30 év alatti fotóriporternek jár. Résztvevője nemzetközi masterclassoknak, például a Nikon-NOOR Academy Masterclassnak és immáron harmadszorra ösztöndíjasa a VII Academy szemináriumoknak. Legutóbbi, az Északkelet magyarországi légszennyezésről szóló fotóesszéjét a Reuters hírügynökség a legfontosabb Wider Image anyagai közé választotta.

Mónus Márton: 90 minutes © Mónus Márton
Mónus Márton: 90 minutes © Mónus Márton
Mónus Márton: 90 minutes © Mónus Márton
Mónus Márton: 90 minutes © Mónus Márton
Mónus Márton: Swelter © Mónus Márton
Mónus Márton: Swelter © Mónus Márton
Mónus Márton: Swelter © Mónus Márton
Mónus Márton: Swelter © Mónus Márton
Mónus Márton: Swelter © Mónus Márton
Mónus Márton: Swelter © Mónus Márton

 

Sivák Zsófia

Sivák Zsófia 1993-ban született Egerben, jelenleg Budapesten él és dolgozik. 2017-ben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia szak alapképzésén, majd 2019-ben ugyanezen szak mesterképzésén diplomázott. Dokumentarista alapú munkái saját múltja, gyerekkora, megélt élményei visszfényében készülnek. Ez a személyes perspektíva teszi lehetővé, hogy képes valóban részesévé válni az általa vizsgált környezetnek, amelyet megértően, empatikusan figyel meg. Munkái több díjat nyertek a Magyar Sajtófotó Pályázaton, köztük a 30 év alatti legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter díját. 2019-ben a Budapesti Porfolio Review Magnum különdíjasa lett, 2020-ban Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjban részesült. Munkái folyamatosan szerepelnek hazai és nemzetközi kiállításokon.

Sivák Zsófia: Till the Break of Dawn, 2018 © Sivák Zsófia
Sivák Zsófia: Till the Break of Dawn, 2018 © Sivák Zsófia
Sivák Zsófia: Till the Break of Dawn, 2018 © Sivák Zsófia
Sivák Zsófia: Till the Break of Dawn, 2018 © Sivák Zsófia
Sivák Zsófia: Till the Break of Dawn, 2018 © Sivák Zsófia
Sivák Zsófia: Till the Break of Dawn, 2018 © Sivák Zsófia
Sivák Zsófia, 2018 © Sivák Zsófia
Sivák Zsófia, 2018 © Sivák Zsófia
Sivák Zsófia, 2019 © Sivák Zsófia
Sivák Zsófia, 2019 © Sivák Zsófia

 

Zoltai András

Zoltai András (1990) Budapesten élő szabadúszó dokumentarista fotográfus. Felsőfokú tanulmányait angol nyelven hallgatta a Budapesti Gazdasági Főiskolán és közgazdász diplomát szerzett. A főiskolai évek alatt kezdett mélyrehatóbban foglalkozni a fotográfiával, majd alkalmazott- és reklámfotósként dolgozni. Fotográfiai szaktanulmányait a Bálint György Akadémián (MÚOSZ) végezte fotóriporter szakon. Kíváncsisága, utazásai és nyitottsága alapozza meg fotográfiai képi világát. A klasszikus dokumentarista fotográfiából merít, munkamódszere a személyes involválódásra való törekvés. Képeiben szociálisan érzékeny témákra fókuszál és meggyőződése, hogy a fotográfia nyelvén elmesélt történetek megváltoztathatják a világot. 2019 mérföldkövet jelent a karrierjében, amikor elnyeri a Magyar Sajtófotó pályázat első helyezését az Örményországban készített sorozatával. Ugyanebben az évben kiválasztják a NIKON-NOOR mesterkurzusára Szófiában. Ezek hatására kezd el még céltudatosabban foglalkozni a dokumentarizmussal, amely megalapozza filmre fotózott anyagainak hangulatát. Indiában készülő, klímaváltozással kapcsolatos sorozatával, amelyben a Brahmaputra folyó környezeti problémáit vizsgálja, rangos állami és nemzetközi ösztöndíjakat is elnyer. Jelenleg is ennek a történetnek a folytatásán dolgozik.

© Zoltai András
© Zoltai András
© Zoltai András
© Zoltai András
© Zoltai András
© Zoltai András
© Zoltai András
© Zoltai András
© Zoltai András
© Zoltai András

 

FUTURES nyílt pályázat – magyar tehetségek 2021

FUTURES nyílt pályázat – magyar tehetségek 2021

Az általa képviselt művészek esetében Opitz Tomas, a TOBE Galéria vezetője tartózkodott a szavazástól.