ENGLISH
Kezdőlap/ Impressziók Erik Truffaz salföldi látogatásának fényképeiről / Salföld / Harcsa Veronika

Impressziók Erik Truffaz salföldi látogatásának fényképeiről / Salföld / Harcsa Veronika

Az első gondolatom az volt, hogy ismerem Truffaz-t, ő ilyen közvetlen, egyáltalán nem állnak tőle távol az efféle helyzetek, ahol a megszokott környezetéből kilépve beilleszkedik egy új miliőbe, akár zenei értelemben, akár a körülmények tekintetében. Egy időben gyakran játszottunk együtt, rugalmas partner volt akkor is, amikor én szálltam be a zenekarába, majd akkor is, amikor ő volt a vendégünk a színpadon, és neki kellett a mi dalainkban megkeresnie a helyét, amit aztán persze mindig hiánytalanul ki is töltött. Nem volt mobilja (talán még most sincs), mesélt a vidéki házáról a francia-svájci határon, és a legtermészetesebb dolog volt, hogy a Müpa-beli koncertünk másnapján átjött bruncholni a garzonlakásomba, hogy a konyhapultnál állva boldogan egye a brokkolis quiche-t, amit olyan vakmerően sütöttem neki én, a magyar anyanyelvű a francia anyanyelvűnek. 

De vajon ez különleges dolog? Nem lenne eleve elvárható, hogy egy alkotó a hangversenytermek kényelméből kilépve vidékre is ellátogasson, ahol nincs letisztult skandináv design bútor és élére hajtogatott törülköző, sőt, netalántán még rendes öltöző sincs, és előfordulhat, hogy sétálni kell egy kicsit, ha a zenész kezet szeretne mosni, mielőtt a hangszeréhez nyúl. Hasra essünk-e attól, hogy egy stílusteremtő nemzetközi jazzlegenda fellép egy zsebkendőnyi színpadon, és még workshopot is ad? Számos befutott zenészt ismerek, aki tesz hasonló gesztusokat, sőt, megkockáztatom, hogy sokaknak felüdülés kilépni a megszokott előadói helyzetekből, visszatérni egy olyan léptékbe, ahol nem vakít a reflektor, és látni az egyes hallgatók arcát is, nem pedig csak egy hangosan hullámzó embermasszát a nagyszínpadról. Persze kérdés, hogy milyen gyakran teheti ezt meg egy nemzetközi szinten is aktív előadó, akinek eleve tele a naptárja, és rengeteg időt tölt úton, távol a családjától. Ehhez ráadásul kell egy olyan menedzsment is, akin egyáltalán átjut egy ilyen felkérés, és az ügynök nem utasítja csípőből vissza a meghívást a nem megfelelő körülményekre, és a borítékolhatóan töredéknyi gázsira hivatkozva. 

Mégsem egyedi eset, hogy megtörténnek hasonlóan emberi léptékű események nagy sztárokkal, és úgy tűnik, minden félnek élmény lehet a nem megszokott környezet. 

Ami számomra az átlagon túlmutat a salföldi történésekben, az a délutáni workshop, amin a koncert kísérőprogramjaként a környékbeli, fúvós hangszeren játszó fiatalok vehettek részt Truffaz-val. Normálisan egy ilyen kurzusért a nagyvárosba kell utazni, és egy koncertjegy többszörösét kell kifizetni, ha egyáltalán vállal tanítványt a zenész. A találkozás a zenei fejlődés szempontjából is meghatározó lehet, de talán még fontosabb, hogy egy ilyen alkalommal lehetőség nyílik beszélgetésre a világot megjárt előadóval, sokkal inkább, mint a koncert utáni szelfik és gratulációk között. Nem ritka, hogy egy kurzuson hallott mélyenszántó gondolatot később szállóigeként ismételgetnek a szerencsés jelen levők, és az előadó is kaphat olyat, amit máskor nem. 

Tíz éve vezetek énekes workshopot a Művészetek Völgyében, ahol mindig az volt számomra a fontos, hogy a közönség aktív élményt is kapjon a zenéből a koncertek alapvetően passzív befogadásán túl. Számos alkalommal volt az a benyomásom, hogy a közös hangadás, a workshopon átélt közös éneklés révén mélyebb érzelmeket hozunk ki egymásból, mint a színpad és nézőtér közötti távolság által meghatározott helyzetekben. Ez az élmény olyan erősen dolgozott bennem, hogy tavaly szeptemberben elkezdtem a Pécsi Tudományegyetem zeneterápia képzését, hogy megismerjem a zene efféle, csoport beli hatásának elméleti alapjait és alkalmazhatóságát. Zenészként egy jól elkapott koncerten a színpadról is erős szimbiózisban tudom érezni magam a közönséggel, ám ez a viszony mindig aszimmetrikus, mindig a színpadon álló diktálja az este ívét, a közönség pedig legfeljebb tapssal tud reagálni. A workshop abban más, hogy az interakció vezeti, a résztvevőnek is van tere kérdezni, kifejezni magát, bemutatni valamit, megosztani azt, ami foglalkoztatja, és ettől a kétirányú kapcsolódás kerül a középpontba, újfajta közösségbe hozva a zenészt és a résztvevőket. Arról nem is beszélve, hogy aki átél egy ilyen alkalmat, az utána teljesen más füllel hallgatja a koncertet is, egyrészt mert már nem idegen számára az előadó, másrészt mert a kurzuson kulcsot kap a zene befogadáshoz is, mélyebben megértheti a zene születését. 

Visszatérve Erik Truffaz-ra, a Salföldön fellépő nemzetközi sztárra, egy vidéki koncert esetében a délutáni interaktív találkozó azért is lehet fontos, hogy az esemény kilépjen a Balaton-felvidéken idejüket múlató budapestiek szociokulturális buborékából. Semmi gond a vidéken kultúrát fogyasztó nagyvárosiakkal, de ha már egyszer vidéken is történik olyasmi, ami többnyire urbánus környezetben szokott történni, akkor ne csak azok kapjanak belőle, akiknek a hallgatói kegyeiért egész évben programhelyszínek százai versengenek kitartóan a nagyvárosokban. Kevesen járnak hangszerrel nyaralni, így azt sejtem, hogy ez délutáni fúvós kurzus inkább a helyieknek szólt, és ez nagyon értékessé teszi. Ez tűnik garantálni, hogy létrejöjjön a kapcsolódás a helyszínnel, ami túlmutat a helyszín egzotikumán. Bravó Truffaz, bravó Bánya, és még sok ilyet, nem csak a Balaton-felvidéken!  

Mohai Balázs, Salföld
Mohai Balázs, Salföld
Mohai Balázs, Salföld
Mohai Balázs, Salföld
Mohai Balázs, Salföld
Mohai Balázs, Salföld
Mohai Balázs, Salföld
Mohai Balázs, Salföld
Mohai Balázs, Salföld
Mohai Balázs, Salföld
Mohai Balázs, Salföld
Mohai Balázs, Salföld
Mohai Balázs, Salföld