ENGLISH
Kezdőlap/ HÍREK/ Katalógus

Katalógus

Tót Endre Nagyon Speciális Örömök (Very Special Gladnesses) című kiállításához a megnyitóval egyidőben megjelent a kiállításhoz kapcsolódó katalógus is, a Capa Központ kiadásában, az acb Galéria együttműködésével. A katalógusban Tót Endre sorozatát Hegedüs Orsolya tanulmánya értelmezi.

A kiadvány 3000 Ft-os áron kapható a Capa Központ shopjában.

Az Örömökben involvált akcionizmus volt Tót igazán radikális szakítása a festészettel, illetve az annak médiumával azonosított tradicionális művészettel, végső soron pedig a modernizmussal. Tekintettel a korabeli magyarországi (művészeti és egzisztenciális) körülményekre, Tót a fluxus nemzetközi képviselőitől eltérő előzmények után és eltérő módon jutott el az akcióhoz mint műformához. Banális cselekedetei, amelyeket közönség előtt (I am glad if I can gaze at the wall for an hour a day – Örülök, ha a falat bámulhatom naponta egy órán át, Blackburn 1973) vagy egyedül, fotón/filmen dokumentálva hajtott végre, magának az örömnek a művészetté nyilvánítása, saját nevető arcképének végtelen számú ismétléséből adódóan művész-személyiségének márkajelzéssé transzformálása, mind az élet és a művészet határvonalának az eltörlése, a művészet elitizmusának lerombolására irányuló gesztusok. Ugyanezek a törekvések megjelentek már a magyar avantgárdban 1966-ban az első magyarországi happening Az ebéd (In memoriam Batu kán) realizálásával, de míg annak eszközei a közönség involválása, a ritualitás, a spontaneitás és a hatás tekintetében közel álltak a Kaprow-féle felfogáshoz, Tót akcionizmusa egyrészt konceptuális indíttatású, másrészt az akciók végeredményének tekintetében csak ritkán szakad el a tárgyalkotástól. Perneczky Géza poszt-fluxus művészetként aposztrofálja Tót Öröm- és Zéró műveit, amelyek „a koncept art, a mail art, az utcai akciók és a konceptuális festészet négy sarokpontja között fellelhető területen” mozognak. 

(Részlet Hegedüs Orsolya tanulmányából)