Capa előtt és után

Magyar fotográfusok háborús képei 100 éve és ma

A háborús fotózás egyik legkiemelkedőbb alakja, a magyar származású Robert Capa a XX. század közepén ért pályája csúcsára. Az ő munkáit felvonultató retrospektív kiállításhoz kapcsolódva Capa munkássága előtti és utáni, azaz XX. és XXI. század eleji, magyar fotográfusok által készített háborús fotográfiákon keresztül kutatjuk, vajon mennyit változott a fegyveres konfliktusok megörökítésének eszköztára az elmúlt egy évszázadban. Az első széles körben fotografált háborús esemény, az I. világháború dokumentumait a Fortepan digitális fotóarchívum segítségével mutatjuk be, korunk fegyveres konfliktusait pedig Bielik István szíriai, Csudai Sándor ukrajnai, Dévényi Veronika afganisztáni és Sopronyi Gyula líbiai képein keresztül ismerhetjük meg.

Nem fér kétség hozzá, hogy az első világháború óta eltelt száz évben rengeteget fejlődött a fotótechnika. Ennek a fejlődésnek az egyik haszonélvezői a fotóriporterek, akik már nincsenek arra kárhoztatva, hogy favázas fényképezőgépet és a hozzá tartozó súlyos üvegnegatívokat cipeljenek magukkal az amúgy is embert próbáló küldetésükön. A másik haszonélvezői mi, befogadók vagyunk, hiszen tagadhatatlanul közelebb kerültünk a korábban technikailag megörökíthetetlen, például túl sötétben vagy túl gyorsan lezajló mozzanatokhoz. Az éppen összecsapó ellenfelek arcába ugyan továbbra sem tudunk belenézni, de ennek nyilván a szintén nagyot fejlődő haditechnika is az oka, amely egyre ritkábbá teszi a közvetlen ütközeteket.

Vajon a technikai fejlődés magával hozta-e a fegyveres konfliktusokban készülő fényképek tartalmi előrelépését is? Azt megállapíthatjuk, hogy csillapíthatatlan a kíváncsiságunk a fegyveres konfliktusok iránt, hiszen ezekben a kiélezett szituációkban könnyebben tetten érhetünk mély, emberi történeteket. Vajon mit várunk el egy 100 éves és egy tavaly készült háborús fotótól mielőtt megpillantanánk?

A XX. század elején szinte mindenki pózolt, aki megállt egy kamera lencséje előtt és a ma embere is nagyon tudatosan viselkedik, ha fényképezik, mégis érezzük a két viselkedés motivációja közti szakadékot. Az is tetten érhető, hogy például egy hadifogoly lefotózása már akkor is bizonyítékul szolgált a másik felett aratott győzelemről, amely a fényképezőgépet is fegyverré avatta. Tehát már az első világháború alatt is tisztában voltak a fotográfiák erejével, létezett is hivatalos katonai cenzúra, de a felek közel sem vívták a maihoz hasonló tudatossággal a kommunikációs csatát. Végképp más volt az utca emberének viszonya a fotókhoz a maihoz képest: a falakon több olyan fotográfiát láthatnak, amelyek ma, az interneten elképesztő gyorsasággal terjedő képek korában, bizonyosan el sem készülhetnének – például a hölgykoszorúban festményszerűen heverésző katonákról készült kép.

Éppen ezért a leggyakrabban fotografált háborús toposzok – a búcsú, az utazás, a tábori élet, vagy éppen a pusztítás – mentén vizsgáljuk, hogy a 100 éve és a ma készült háborús fényképek mennyire különböznek, vagy éppen hasonlítanak egymásra.

Szöveg: Virágvölgyi István (kurátor)

A kiállítás helyszíne: Magyarország Nagykövetségének Kulturális Központja, Balassi Intézet, Ljubljana

Megnyitó: 2017. április 6. csütörtök 19 óra

A kiállítás megtekinthető: 2017. április 7. – június 2.

Fotográfusok: Bielik István, Csudai Sándor, Dévényi Veronika (Zrínyi Katonai Filmstúdió), Sopronyi Gyula

Kurátor: Virágvölgyi István

Kurátor-asszisztens: Csejdy Borka

Projekt koordinátor: Huszár Orsolya

A kiállítás rendezői köszönik a Fortepan fotóarchívum és a Zrínyi Katonai Filmstúdió nagylelkű hozzájárulását.