CAPAZINE – LET’S EAT
A kiállítás megtekinthető:
2021. október 1. – 2021. október 16.
Keddtől péntekig 14 és 19 óra, szombat és vasárnap 11 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Helyszín: Capa Központ – Project Room
Kurátor: Mucsi Emese, Szalipszki Judit
Kiállító alkotók: Fajgerné Dudás Andrea, Hodosy Enikő, Kocsi Olga, Ladocsi András, Matók Zsuzsa, Máté Balázs, Rostás Bianka, Sándor Emese, Simon Zsuzsanna, Szabó Eszter Ágnes, Sztrehalet Oxána, Takács Márton, Vedres Ági, Vékony Dorottya
Közreműködő (szakíró): Wágner Máté
„A modernitás vizualitásközpontúsága voltaképpen büszke a maga transzparenciájára: hogy mindent tisztán láthatónak és megismerhetőnek tart, és semmi sem rejtőzhet el fürkész és mohó szemei elől. A mikroszkóp és a nagylátószög keresztmetszetében állva feltárul a mindenség kívül és legbelül. Mindazonáltal éppen a modernitás optocentrizmusa volt az, amely úgyszólván láthatatlanná tévő köpenybe burkolta a megelőző korok érzéki képzeteit, mégpedig olyan vastag köpönyegbe, amelyen átlátni nemigen lehet, és nem lehet felismerni sem, hogy lapul-e ott bármi, ami feltárásra érdemes. Ám amikor a lepel fellibben, a kozmosz hirtelen érzéki kavalkádként tündököl: a mennyben muzsika csendül, a planéták illatokat és ízeket ontanak, a föld pedig tarkabarkán, ezerféle hőfokon, zsibongva kel életre.” (Constance Classen: The Color of Angels: Cosmology, Gender and the Aesthetic Imagination [London and New York: Routledge, 1998], 1.)
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ 2020-ban harmadik alkalommal rendezte meg az évi rendszerességű CAPAZINE workshopot, amelynek központi témája ezúttal az étel, az étkezés és a fotográfia kapcsolata volt. A műhelymunka keretében az evést egyfelől mint hétköznapi és személyes cselekvést, másfelől mint politikai és közösségi, a globális léptékekre is hatást gyakorló tettet vizsgáltuk. A közel egyéves munkafolyamat során a fotográfus, képzőművész, food stylist és szakszövegíró résztvevők (Fajgerné Dudás Andrea, Hodosy Enikő, K. Takács Márton, Kocsi Olga, Ladocsi András, Matók Zsuzsi, Máté Balázs, Rostás Bianka, Sándor Emese, Simon Zsuzsanna, Szabó Eszter Ágnes, Sztrehalet Oxána, Vedres Ági, Vékony Dorottya, Wágner Máté) hét alkotói csoportba rendeződve közös munka keretében hoztak létre hét új fotográfiai projektet. Ehhez különféle tematikus előadások nyújtottak kiegészítő információkat és inspirációkat, amelyek többek között az étkezés és a képzőművészet kapcsolatát, az étel az irodalomban és a filmben betöltött szimbolikus szerepét, az élelem fotográfiai reprezentációjának lehetőségeit mutatták be. A résztvevők ezen kívül olyan alkotói gyakorlatokat is megismerhettek, amelyek az élelmiszerrel mint különböző ökológiai rendszerekbe beágyazott, összetett jelenséggel foglalkoztak.
Az ízlelésre és az evésre fókuszálni egy fotográfiai workshop keretében rendhagyó kihívás, amely akár több, egymástól távol eső érzék összebékítéseként is értelmezhető. A kultúránkban a látás hegemóniája Arisztotelész óta velünk élő gondolat. A látást és a hallást elméleti, intellektuális érzékekként az objektivitás, a tudományos kutatás és az igazság megismerésének eszközeként ismerjük el. Ezzel szemben a szaglásra, az ízlelésre, a tapintásra és a további érzékelési módokra sokáig alsóbbrendű érzékekként utaltunk; az illatok, az ízek a nyugati kulturális hagyományban nem tartoztak az esztétikai kategóriák mentén leírható művészeti tapasztalatok közé. A felvilágosodást követően azonban némiképp fellazult ez a több száz évig uralkodó érzékhierarchia, olyannyira, hogy a látás elsőségének megkérdőjelezése az akadémiai közeg számára is egyre fontosabb témává vált. Az 1980-as évektől kezdve egyfajta szenzoriális fordulatról beszélhetünk a humántudományok és a társadalomtudományok területén – amihez szükségszerűen hozzájárult a nyugati tekintet elengedése, és a nem feltétlenül a látás felsőbbrendűségére épülő kultúrák antropológiai vizsgálata is. Ma már vitathatatlan, hogy az identitásunk minden érzékszervünk által formálódik, rétegzett érzékelésünk nagy szerepet játszik az emlékeink kialakulásában is, sőt, az sem vonható kétségbe, hogy érzéki benyomásaink mindig több érzéktartományt aktiválnak. Egy kép szemlélése is multiszenzoriális tapasztalat, még ha ezt nem is tudatosítjuk magunkban.
Az összérzéki benyomások rögzítése és vizsgálata mindvégig fontos volt a CAPAZINE workshop résztvevői számára, annak ellenére, hogy ritkán tudtunk ténylegesen osztozni egy-egy valódi élményen, mert a találkozóink a pandémia miatt az online térben zajlottak. Az elmúlt egy évünket radikálisan formálta át a világjárvány: a személyes találkozásokat digitális együttlétek váltották fel, a közösségi összejövetelek csak korlátozott mértékben valósulhattak meg, és ez jelentősen megváltoztatta az élelemmel való viszonyunkat is. A koronavírus néhány hét leforgása alatt megmutatta, hogy rugalmatlanságánál fogva mennyire sérülékeny a többek között a túltermelés, a pazarlás és az egyenlőtlen elosztás problémái által meghatározott globális élelmiszeripar. A COVID-19 által okozott válságos állapot így arra is kiélesítette a figyelmünket, hogy mi és hogyan kerül a tányérunkra. Aki pedig átesett a betegségen, a vírus legjellemzőbb tüneteként időlegesen az íz- és szaglóérzékét is elvesztette, és megtapasztalhatta azt is, hogy mennyire dezorientálttá és örömtelenné tesz az ízek és az illatok hiánya.
Az étkezés hagyományosan összekapcsolódik a kényelem- és nyugalomérzettel, ezért a járvány okozta kiszámíthatatlan helyzetben is sokan az ételkészítésben, valamint az élelmiszer-felhalmozásban keresték az életük feletti kontroll és a gondoskodás lehetőségét. Az angol comfort food kifejezést is olyan fogásokra használják, amelyek vigaszt nyújtanak a fogyasztónak, és jobbá teszik a közérzetünket. Ezeknek az ételeknek jellemzően magas a szénhidrát-tartalma, és különböző gyermekkori emlékeket elevenítenek fel – gondoljunk csak a számtalanszor idézett madeleine süteményre Proustnál –, a vércukorszint emelésén túl ezzel is egy pillanatnyi boldogságot csempészve a mindennapokba. Részben a stressz- és vírusmentes közösségi együttlét iránti vágyakozás miatt alakult úgy, hogy végül több csoport fotósorozatának a fókuszába is olyan házias, ismerős ételek – a húsleves, a rántott hús vagy a kolbász – kerültek, amelyek jellemzően a vasárnapi családi ebédek alkalmával jutnak az asztalainkra. Sokan hordozunk olyan személyes történeteket, amelyek egy-egy ilyen ízhez vagy ételhez kötődnek; bízunk benne, hogy az erre való ráismerés segít majd kapcsolódni a fotósok témafelvetéseihez, legyen az a saját emlék akár édes, akár keserű.
Mucsi Emese & Szalipszki Judit
kurátorok, a CAPAZINE – LET’S EAT workshop vezetői
CAPAZINE
A CAPAZINE a Capa Központ nemzetközi tapasztalatokon alapuló, tematikus számokból álló fotós periodikája. A lapszámok létrehozását minden esetben egy minimum féléves csoportos workshop előzi meg a CAPAZINE műhelymunka vezetőivel és meghívott előadókkal. Célunk, hogy az elkészült kiadvánnyal a legtöbb európai fotós rendezvényen, fesztiválon megjelenjünk.
A CAPAZINE harmadik számának címe LET’S EAT, központi témája az étel, az étkezés és a fotográfia kapcsolata. Az evés egyfelől hétköznapi és személyes cselekvés; másfelől politikus és közösségi, a globális léptékekre is hatást gyakorló tett, így az étel amellett, hogy az egyik legnépszerűbb tárgyfotózási kategória alanya, napjainkban a jövővel kapcsolatos alkotói kísérletezések egyik alapvető vizsgálati tárgya is.
A 2020-as CAPAZINE műhelymunkán olyan fotográfusok, képzőművészek, (food/eating) designerek, szakszövegírók és a témában jártas egyéb szakemberek vettek részt, akiket foglalkoztat a fotografikus képalkotás, az étel és a fotográfia kapcsolata, az étkezés és a fenntarthatóság témája, valamint a műfajok közti kísérletezés – a food porntól egészen az ehető fotográfiáig.
A CAPAZINE – LET’S EAT workshopon résztvevők közös gondolkodással, tervezéssel és kísérletezéssel hoznak létre egy olyan többfunkciós kiadványt, amely egyszerre folyóirat, valamint sokszorosított műtárgy. A tematikus számok tartalmának előkészítésekor az adott témát elméleti és gyakorlati szempontból is vizsgáljuk: az elméleti szakemberek a teoretikus alapot biztosító írásokat és a résztvevő művészek munkáit elemezve szakszövegeket írnak, a résztvevők pedig az adott téma mentén készítik el a CAPAZINE-ben megjelenő alkotásaikat.
Meghívott előadó (CAPAZINE – LET’S EAT): Perlaki Márton fotográfus, képzőművész
A műhelymunka vezetői (CAPAZINE – LET’S EAT): Mucsi Emese kurátor, Capa Központ és Szalipszki Judit kurátor, Trafó Galéria