ENGLISH
Kezdőlap/ Kiállítások/ Erdei Krisztina: Vénusz születése és más történetek

Erdei Krisztina: Vénusz születése és más történetek

A kiállítás ingyenesen megtekinthető:
2019. január 23. – 2019. március 24.
mindennap 8 és 19 óra között.
Ünnepnapokon zárva.
Capa Központ – 8F Galéria
Kurátor: Csizek Gabriella

Erdei Krisztina: Vénusz születése és más történetek

Erdei Krisztina Vénusz születése és más történetek című kiállítása annak az egyéves munkafolyamatnak az eredménye, amelyet a 2017-ben elnyert Budapest Fotográfiai Ösztöndíj tett lehetővé számára. Az ösztöndíjat Budapest Főváros Önkormányzata a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központtal együttműködve hirdette meg 2017-ben, azt a hagyományt folytatva, amelynek keretében 2000-től tizenegy éven keresztül egy-egy kivételes tehetségű fotográfus egy éven keresztül örökítette meg Budapestet, annak életét, saját témaválasztását követve.

Erdei Krisztina A Dzsumbuj hűlt helyén című pályázata egy akkorra már megszűnt közösség tagjainak további életét, mindennapjait vizsgálja. Ez nem volt előzmény nélküli, hiszen már az azt megelőző három évben is A város peremén kezdeményezés keretében – egy szociológusokból, újságírókból, bölcsészekből és művészekből álló csoport tagjaként – készített interjúkat és képeket az egykori lakók bevonásával és az érintett IX. kerületi helyszínekről.

Ennek a hosszú távú projektnek célja, hogy egyfelől hozzájáruljon a szegénységből és a társadalmi egyenlőtlenségből adódó problémák megértéséhez, és árnyalja a Dzsumbujról, illetve általában a szegénytelepekről kialakult képet, a hozzájuk kapcsolódó negatív előítéleteket, másfelől, hogy megismerhetővé váljanak azok a közös pontok a különböző életterek, életutak között, amelyek alkalmasak arra, hogy a megértés alapjai legyenek. A munkafolyamat során a résztvevők tevékenysége, így Erdei Krisztináé is, valódi hatással volt a résztvevők életére, ennek minden kockázatával.

A Dzsumbujnak nevezett épületegyüttes az 1920-as évektől egészen 2015-ig létezett az Illatos út és Gubacsi út sarkán, azaz majdnem száz évig volt élettér és egy közösség otthona. A kiköltözés után a családok más és más környezetbe kerülve, a cserelakások egyikében folytatták életüket. A kiállítás ennek az időszaknak a történeteit meséli el, a többek között közösen létrehozott élmények fotóanyagával a kiállítóteret installációs térré alakítva.

Erdei Krisztina azon társadalmilag elkötelezett és szociálisan tudatos művészek egyike, akik tudják és hisznek is abban, hogy a fotográfia az igazság megmutatására is alkalmas, és a világ jobbá tételére tett kísérleteink egyik eszköze is lehet. (Csizek Gabriella)

Erdei Krisztina: Vénusz születése és más történetek (részlet a sorozatból) | The Birth of Venus and Other Stories (from the series), 2018 © Erdei Krisztina

Erdei Krisztina Szegeden született, jelenleg Budapesten él. 2001-ben diplomázott a Szegedi  Tudományegyetem filozófia és politikaelmélet szakán, és áthallgatott a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem mozgóképelmélet és vizuális pedagógia speciális képzésének óráira is. 2002-ben néhány barátjával megalapította a Lumen Fotóművészeti Alapítványt (www.photolumen.hu), amely fontos fórumot teremtett a képzőművészet és a fotó határán alkotó fiatal generációnak. Az alapítvány 2004 és 2012 között nemzetközi kiállítóteret működtetett Budapesten, 2012-től pedig a havonta cserélődő, egyéni kiállításokat felváltotta a Lumen-fiók program, mely tematikus kiadványokat jelentetett meg. 2007-ben jelent meg első fotóalbuma. Alapító tagja és önkéntese a Bagázs Közhasznú Egyesületnek, amely egy elfogadó társadalomért küzd, ahol a roma embereknek is van esélye céljaik elérésére. Dolgozott a Nők Lapja képszerkesztőjeként, az ország legnagyobb fotólaborjának gyártásvezetőjeként, a Shutterstock képügynökség content researchereként. Jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem doktori iskolájának hallgatója, a KREA Kortárs Művészeti Iskola tanára és az artportal.hu képszerkesztője, számos kreatív oktatási program résztvevője.