ENGLISH
Kezdőlap/ Kiállítások/ Független objektív – Kortárs finn fotográfia

Független objektív – Kortárs finn fotográfia

A kiállítás megtekinthető:
2017. január 24. – 2017. március 5.
hétköznap 14 és 19, hétvégén 11 és 19 óra között.
Ünnepnapokon zárva.
Capa Központ

A Capa Központ örömmel mutatja be a Finnország függetlenségének századik évfordulója alkalmából rendezett Független objektív – Kortárs finn fotográfia című kiállítást. A tárlaton a kortárs finn fotográfia hét jelentős képviselője mutatkozik be a függetlenség témájával foglalkozó munkáival. A budapesti tárlat az utazó kiállítás első állomását jelenti, ezt követően az év folyamán Ausztriában, Szlovéniában, Horvátországban, Szlovákiában, Litvániában és Lettországban lesznek láthatók a munkák. A kiállítás a Backlight Fotófesztivál támogatásával valósult meg, mely fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepli idén.

A kiállítás a függetlenség fogalmát egyéni és kollektív szinten vizsgálja. A függetlenséghez kapcsolódó élményeink egyszerre formálják a világnézetünket és azt, ahogyan másokra és önmagunkra tekintünk. Az azonos nemzeti identitás révén egy egységes közösség részévé válhatunk, ugyanakkor az egyedi vonások is megmutatkozhatnak. Juha Suonpää Szent melankólia című fotósorozatában a Mikulás mint a finn öntudat allegóriája jelenik meg, ezen keresztül pedig általános nemzeti sztereotípiák kerülnek elő a romantikus nacionalizmustól átitatva. Juuso Westerlund Jackpotjában egyszerre kerül elő a sóvárgás és borúlátás, ezek révén pedig az emberi melegség és a hétköznapi finn emberek beteljesülésre váró álmai. Sara Hornig Mindennapi kenyerünk című sorozata alázatosan és vészjóslóan dolgozza fel a jóléti állam és a szegénység összefüggéseit. A szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága, valamint a rendelkezésre álló lehetőségek felismerése lehetővé teszi a többrétegű nemzeti és személyes identitás kialakulását. Ugyanakkor a közbeszédben az általánosításra való hajlam gyakran leszűkíti a befogadás határait, és egyben megerősíti a kritizálni kívánt hatalmi szerkezeteket. Harri Pälviranta Fegyverekkel lehetséges és Juha Arvid Helminen A láthatatlan birodalom című sorozata egyaránt a hatalom és az erőszak viszonyával foglalkozik. A helyes döntések keresése során sokszor tévesztjük szem elől a tisztesség és a demokratikus egyenlőség szempontját, mivel az óvatosság a saját gondolkodásunkat és mozgásterünket is leszűkíti. Riitta Päiväläinen Elképzelt találkozások című sorozatában olyan sejtetések jelennek meg, melyek az emlékeket és a felejtést, a jelenlétet és a hiányt kötik össze. A képeken megjelenő táj és mesterséges tér, a halvány nyomok és emlékek lehetővé teszik, hogy a múltunkon és ahhoz való viszonyunkról gondolkodjunk. A gyökerek, a függetlenség és a valahová tartozás érzete egyaránt kényelmet és menedéket kínál, érzelmi köteléket épít, és egy olyan helyet jelent, ahová bármikor visszatérhetünk. Jaakko Kahilaniemi a természet kereséséhez tér vissza, mint annak tulajdonosa. A 100 hektárnyi megértés című sorozattal Kahilaniemi arra keresi a választ, mit jelenthet a városi lakos számára egy erdei környezet, hogyan találhat vissza az ember a természethez.

Kiállító alkotók: Juha Arvid Helminen, Sara Hornig, Jaakko Kahilaniemi, Riitta Päiväläinen, Harri Pälviranta, Juha Suonpää és Juuso Westerlund

 

Harri Pälviranta: NYOM #15 | IMPRINT #15, 2011
Harri Pälviranta: NYOM #15 | IMPRINT #15, 2011
Harri Pälviranta: HÍRPORTRÉ #4 – KRETSCHMER, ISKOLAI LÖVÖLDÖZŐ, NÉMETORSZÁG | NEWS PORTRAIT #4 – SCHOOL SHOOTER KRETSCHMER, GERMANY, 2013
Harri Pälviranta: HÍRPORTRÉ #4 – KRETSCHMER, ISKOLAI LÖVÖLDÖZŐ, NÉMETORSZÁG | NEWS PORTRAIT #4 – SCHOOL SHOOTER KRETSCHMER, GERMANY, 2013
Jaakko Kahilaniemi: ÖSSZEGYŰJTÖTT TÖREDÉKEK | PICKED FRAGMENTS, 2016
Jaakko Kahilaniemi: ÖSSZEGYŰJTÖTT TÖREDÉKEK | PICKED FRAGMENTS, 2016
Jaakko Kahilaniemi: CSALÁDEGYESÍTÉS | FAMILY RE-UNION, 2015
Jaakko Kahilaniemi: CSALÁDEGYESÍTÉS | FAMILY RE-UNION, 2015
Juha Suonpää: SZENT OPHELIA, FINNORSZÁG | SANTA OPHELIA, FINLAND, 2009
Juha Suonpää: SZENT OPHELIA, FINNORSZÁG | SANTA OPHELIA, FINLAND, 2009
Juha Suonpää: FELEMELKEDÉS – MIKULÁS FEHÉR PAPÍRRAL | ARISE – SANTA WITH WHITE PAPER, 2010
Juha Suonpää: FELEMELKEDÉS – MIKULÁS FEHÉR PAPÍRRAL | ARISE – SANTA WITH WHITE PAPER, 2010
Juha Arvid Helminen: KABINET | THE CABINET, 2014
Juha Arvid Helminen: KABINET | THE CABINET, 2014
Juuso Westerlund: JACKPOT | JACKPOT, 2010–2016
Juuso Westerlund: JACKPOT | JACKPOT, 2010–2016
Juuso Westerlund: JACKPOT | JACKPOT, 2010–2016
Juuso Westerlund: JACKPOT | JACKPOT, 2010–2016
Riitta Päiväläinen: FÉSZEK | NEST, 2005
Riitta Päiväläinen: FÉSZEK | NEST, 2005
Riitta Päiväläinen: ALKONY | DUSK, 2014
Riitta Päiväläinen: ALKONY | DUSK, 2014
Sara Hornig: MINDENNAPI KENYERÜNK | OUR DAILY BREAD, 2014
Sara Hornig: MINDENNAPI KENYERÜNK | OUR DAILY BREAD, 2014
Sara Hornig: MINDENNAPI KENYERÜNK | OUR DAILY BREAD, 2014
Sara Hornig: MINDENNAPI KENYERÜNK | OUR DAILY BREAD, 2014