Golden Boundaries
Kamaszkor a kortárs fotográfiában
A kiállítás megtekinthető:
2017. december 4. – 2018. március 18.
mindennap 11 és 19 óra között.
Ünnepnapokon zárva.
Capa Központ
Kurátor: Oltai Kata
Kurátorasszisztens: Pupli Dorottya
Kiállító művészek:
BARAKONYI Szabolcs
Jörg BRÜGGEMANN
Siân DAVEY
Fryd FRYDENDAHL
GÁLDI VINKÓ Andrea
Anna GRZELEWSKA
Alexandre HAEFELI
HALÁSZ Dániel
KOLESZÁR Adél
Zuza KRAJEWSKA
David MESKHI
Slava MOGUTIN
Derek RIDGERS
TÓTH Márton Emil
A kultúrtörténet mindig kitüntetett figyelemmel kísérte ezt az átmeneti szakaszt, amit kamaszkornak nevezünk. A hossza, megítélése, előjele változatos utat járt be, minden pólust érintve: a romlatlan, tökéletes gyermekkorból vezet át a megalkuvó, tisztátalan felnőttkorba vagy éppen a tudatlan, egyszerű gyermekből lesz alatta egy szellemi és lelki erővel, képességekkel megáldott felnőtt? A hanyatlást készíti elő avagy egy progresszív állapot felé mutat?
A felnőtté válás kulturálisan meghatározott, így minden társadalom igyekszik kialakítani saját normáit arról, mi gyerekes, és mi felnőttes; mi férfias, és mi nőies; mi hasznos és mi haszontalan; mi előremutató és mi retrográd. Ezek a követési módok preskriptívek, és néha egy irányba mutatnak, néha pedig szembemennek globális trendekkel. A kategóriák, természetükből fakadóan, sztereotip módon írják elő a helyes boldogulás módját, hogy hogyan lehet valakiből megfelelő állampolgár, úgynevezett teljes tagja a társadalomnak. Az ellenállás és az elfogadás közötti egyensúly életben tartása az egyik legfőbb jellemzője ennek az életszakasznak.
A kamaszkort egy pszichológiai fejlődési szakaszként és egy társadalmi kategóriaként is számon tartjuk, melyet társadalmi intézmények és rituálék foglalnak keretbe [éppen ezért nehéz, sőt lehetetlen „veszteségek” nélkül lefordítani a youth culture kifejezést]. A szociális reprezentáció erősebben jellemzi, mint bármelyik megelőző vagy ezt követő életszakaszt: az öltözködés, választott beszédmód, zenei ízlés, szubkulturális hovatartozást jelentő elemek speciális jellemzőivel összhangban a fiatalok különböző eredetű stíluselemeket olvasztanak egybe és választanak szét – olykor tudatosan, olykor csupán mintákat követve.
A kiállítás körüljárja az önkifejezés különféle megjelenési módjait, a személyes autonómia és kulturális sokszínűség keresésének kérdését, a relatív elkülönülést és az ideiglenes, esetleges összetartozásokat a serdülőkorban és fiatal felnőttkorban, valamint az úgynevezett „jelentéstérképeket”, amelyeken keresztül az egyén társas lénnyé válik. Megjelenhet különféle formákban az önállóságra ösztönzés és az önmeghatározás? És vajon ez az új individualizmus megközelíthető nemek szerinti felosztásban? Milyen módon van kódolva a fiatalság szorongása, a „semmittevés esztétikája” és az útkeresés?
