Hangképek

A kiállítás ingyenesen megtekinthető:
2016. július 19. – 2016. szeptember 19.
mindennap 11 és 19 óra között.
Ünnepnapokon zárva.
Capa Központ – Project Room
Kurátor: Gellér Judit

Az idei nyáron összekapcsolódik a fotó és a zene a Capa Központban. A pop- és vizuális kultúra ikonikus alakjait felvonultató Total Records – Lemezborítók: fotográfia és zene című kiállításhoz kapcsolódva Hangképek címmel nyílik új kiállítás a Capa Központ Project Room termében.

Kiállító alkotók: Cseh Dániel, Csiszár Mátyás – Kovács Zoltán, Martinkó Márk, Nyiri Barbara, Rácmolnár Milán

A fotográfia csendes műfaj, mely némán zárja magába a történéseket és a történeteket. A megállított időbe sűrített tartalmak többnyire csak az emlékezéssel hívhatók elő. Az emlékezéshez, az élmények felidézéséhez és megértéséhez a fotográfia csupán látványként van segítségünkre, érzékszerveink közül elsősorban a szemet mozgatja meg. A Hangképek című kiállításon hat fiatal, intermediális eszközöket használó művész arra tesz kísérletet, hogy megtörve a csendet, a képeket hangokká transzformálják, a hangokat képekké alakítsák, s így a látás mellett a hallás érzékszerveit is aktivizálják. (Gellér Judit)

Cseh Dániel: Hangember, 2013–2016

A spektrogram a hanghullámok vizuális ábrázolásának egyik lehetséges eszköze, amely megfordítható folyamatként lehetővé teszi a kétdimenziós képi információ hanggá alakítását is. A kép vízszintes tengelye megfeleltethető a hang időbeli kiterjedésének, függőleges tengelye a frekvencia függvénye, a monokróm kép világosságértéke pedig a jel erősségéből adódik.

A manuálisan roncsolt fotó elkészítésekor médiumot váltottam: orsós magnószalagra rögzítettem a színkivonatokra bontott portrét. A technikailag eleve tökéletlen, archaikus eszköz vizuális jeleire ráerősítve, az immár hangként létező kép digitalizálása közben véletlenszerűen belenyúltam a szerkezetbe. A lelassuló szalag következtében elmélyülő hang a kép vertikális és horizontális torzulásaként jelentkezik.

Csiszár Mátyás – Kovács Zoltán: Observer effect, 2016

Installációnk egy többlépcsős folyamat segítségével próbálja meg modellezni, hogy milyen lehet egy kép – egy olyan sajátságos esztétikai mezőben –, ami a fotográfia tudománytörténeti olvasatainak és a digitális képtechnológiák elméleteinek a metszéspontjában van

1. fázis: A visszavert fény hanggá alakul.

A digitálisan képzett hang – mint például a cd-n hallott zene – másodpercenként 44100 apró kis minta összehangzásából jön létre. Installációnkban ezeket úgy szólaltatjuk meg, hogy mindegyik rövidke hangszekvenciában a helyszínen rögzített látvány pixeleinek kitöltöttségi értéke szólal meg.

2. fázis: A hanggá kódolt kép betölti a kiállítóteret.

A hang időbeliségén keresztül a digitális kép legfőbb attribútuma oldódik fel: a képpontok elvesztik diszkrét (adott ponthoz tartozó, nem folyamatos) értéküket. Zajosodás. Az emberi mintafelismerés számára zajnak tűnik a vizuális információkat tartalmazó hangzó adatfolyam. Az adatfolyamból újra képet előállító algoritmusnak zajnak tűnik az emberi kommunikáció. Zajosítjuk egymás világait. A látvány értelmezéséhez szükséges (perceptuális) alapinformációkat újrarajzolják a tér akusztikai sajátosságai.

3. fázis: Az elhangzottak kirajzolódnak.

A rögzített hangi változók alapján rekonstruálódik a kép. Ezáltal elérünk az általunk modellezett auditív folyamat végpontjáig: az analóg (hangzó)világgal összekevert és abból visszafejtett vizuális tartalomig.

„Nincs kép, legyen bár rajzolt, gépi, fotografikus vagy digitális, amely puszta passzív leképezés volna, hanem mindig hordoz magában egy konstruktív elemet, amely magának a képnek a szférájából származik, s amely e szféra történetéből adódik. Ennek oka az, hogy a képek sohasem pusztán a vizualizálandó tárgyra reagálnak, hanem mindig tartalmazzák keletkezésük történetét is.” Horst Bredekamp – Farnziska Brons: A fotográfia mint tudományos médium, In: A kép a médiaművészet korában, szerk. Nagy Edina, L’Harmattan, Budapest, 2005, 147–166 pp., fordította: Kékesi Zoltán

Martinkó Márk: City Noise, 2012

A hangzó környezet vizuálisan is tárolható, úgy hogy képként is értelmezhető legyen. A kódolás mintegy átjárást biztosít a médiumok között, egyfajta univerzális olvashatóságot tesz lehetővé. Olyan protézist készítettem egy régi digitális fényképezőgép számára, amellyel audio jelből vizuális információt képes rögzíteni, bármiféle fényhatás nélkül. A projekthez különböző forrásokból összegyűjtött városi zajokat használtam. Az audio jelet a fényképezőgép belső elektronikájára vezettem, valamint a CCD chip vezérlő jeleit is manipuláltam. Eredményképpen meditatív fotó objektek készültek egy alapvetően zavaró jelenségből.

Nyiri Barbara: Hanghullám, 2007–2016

A sorozat elkészítéséhez a 2007-ben, a dániai Aarhus kikötőjében készült analóg fotókat rendeztem össze egy horizontális kompozícióba. Az ipari táj és annak tükörképe a kidolgozás során egymás mellé helyezve megformálták a hangdinamikát kijelző eszközök – az un. ekvalizerek – vizuális nyelvét. Számomra a Hanghullám képsorozat az adott életszakasz összesűrűsített, tömör megfogalmazása, mely egyúttal egy zenei élményként is körvonalazódik az emlékek és az idő távlatában.

Minden hangnak amit hallunk, lerajzolható képe van, illetve fordítva, minden kép hanggá is formálható. A video installációban először a frekvencia tartományok játékával mélyebb, illetve magasabb hangokat eredményezve a képek lejátszása volt a cél. Ma már számos program áll rendelkezésünkre, hogy mindezt elérjük, hangot adjunk képeinknek, vagy éppen a zajon túl, különböző programozási kódolásoknak köszönhetően harmóniákat teremtsünk, zenei alapokra helyezve mindezt. A videoinstallációban azt kutattam, miként tud zenei élményként megfogalmazódni dániai tartózkodásom emléke tíz év távlatából.

Rácmolnár Milán: Sculptrum, 2016

Az emberi hallás alapja a környezet rezgéseinek érzékelése, értelmezése. Ugyanezen rezgésekkel az élettelen tárgyak is reakcióba lépnek, persze mindenfajta értelmezés nélkül. Képemen egy speciális közeg hang által gerjesztett alakban ábrázolódik. Ily módon egyfajta hang-objekté, efemer szoborrá válik, mely technikai képen van rögzítve, tehát jelenleg képként értelmezendő. A befogadó így az általa ismert képi esztétikát használja értelmezési tartományként egy tárgyról, mely ép hanghullámokra reagál, mindenfajta esztétikai háttértudás nélkül.