Kőrösparti Beatrix és Vég András: Kötődések

A kiállítás ingyenesen megtekinthető:
2016. február 2. – 2016. február 29.
hétfőn 14 és 21, kedd-péntek 14 és 19, szombat-vasárnap 11 és 19 óra között.
Ünnepnapokon zárva.
Capa Központ – Project Room
Kurátor: Gellér Judit

“It’s not the bullet that kills you, it’s the hole.” Laurie Anderson amerikai zenész, performer, képzőművész első kislemezének címét szabadfordításban úgy tolmácsolhatnánk, hogy nem a golyó az, ami megöl, hanem a mögötte maradt rés, a hiány. Kőrösparti Beatrix és Vég András egymást nem ismerve, egy időben esett át egy-egy nagyon hasonló életszakaszon. A két alkotó egymástól teljesen függetlenül, mind intenciójukban, mind eszközeikben más módszereket választva kezdtek hozzá helyzetük feldolgozásához.

Kőrösparti Beatrix Sétáink című sorozata az anya-lánya kapcsolatot dolgozza fel. Akár a természet törvényszerűségei, az évszakok váltakozásai, úgy sejlenek fel a hangulatok és a gondolatok cikázása a sorozatban. Habár a képek meditatív helyzeteket mutatnak fel, stabilitást és összetartozást sugároznak, mégis a két személy közötti apró távolság jelzi, hogy valójában egyedüli individuumként léteznek a világban. Kőrösparti fotói intim helyzeteket mutatnak be, azonban a minden estben az ismeretlen felé, a távolba tekintő nők között zajló belső folyamatokat nem tárják fel. Vágyak a harmóniára, vagy épp álomképek. A séták során zajló párbeszédek, a megélt események, vagyis a két ember közötti valódi viszony rejtve marad a néző előtt, de épp ezáltal válik érezhetővé olykor az a fajta feszültség, mely a csendben lakozik.

Vég András sorozata a Kettősportrék címet viseli. Az apa-fiú viszonyt taglaló képek ebben az esetben vállaltan a harmadik hiányának motívumából építkeznek. A képeken megjelenő kioldózsinór reflektál a fotográfiát készítő személyre, jelzi az önportré jellegét, vagyis a magára utaltság pozícióját. A sorozat őszintén és nyíltan tárja fel az édesanya elvesztése után megváltozott élethelyzetek sorát, az azokban keletkező nehézségeket, a családban betöltött szerepek átalakulását.

Az ember élete során számos veszteséget él meg. A hiány fájdalmas motívumai, a gyász gyógyíthatatlannak érzett hullámai során leírható lélektani fázisain – a tagadás, a harag, az űr, a visszafordíthatatlan felismerése, majd a megnyugvás –, kínzó szakaszain esünk keresztül. A gyötrődések pillanatai azonban felismerések sorát is magával hozzák, melyek közül az egyik talán legfontosabb: a velünk lévő dolgok, a velünk maradó, velünk élő személyek felértékelődése. A veszteség megtapasztalását követő űr kitöltése egyike a legnehezebb feladatoknak, a hiány nem pótolható, csupán – akár egy művészeti önterápia – enyhíthető. A két alkotó egymástól teljesen független szándékok, célok és eszközrendszerek mentén készülő sorozata a Kötődések című kiállításban találkozik először. (Gellér Judit)