Szajki Bálint – Egészségben és betegségben
Hemző-díj 2024
Megnyitó: 2025. június 11., szerda, 18 óra
A kiállítást megnyitja: Schein Gábor író
A kiállítás kurátora: SZARKA Klára fotótörténész
Helyszín: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, 8F Galéria
1065 Budapest, Nagymező utca 8.
A kiállítás megtekinthető: 2025. június 12. – szeptember 14.
Mindennap 9 és 19 óra között.
Ünnepnapokon zárva.
Az időskor valódi küzdelmeit ritkán látjuk. Az idősek általában valóságos vagy jelképes falak közé zárva élik meg ezeket, ahogyan a halált is. A falak gyakran tanúi voltak az ott élők fiatalkorának, majd gyengülésének és végül a búcsújának is, vagy a társas magányban töltött perceknek, óráknak, éjszakáknak egy-egy demenciában szenvedő házastárs mellett. Az izmok és csontok erejének és kimerülésének a mindennapi ápolás során, ahogyan az érzelmi kifáradásnak is. Sorozatomban ezt a láthatatlan küzdelmet és példátlan önfeláldozást volt célom megmutatni. Nagymamám társaságában követtem végig nagyapám betegségének utolsó három évét. Láttam, miként nő napról napra a nyomás a nagymamámon. Tudtam, hogy évről évre nehezebb a helyzete, ő mégsem kér támogatást. Neki a legtermészetesebb volt, hogy gondoskodik férjéről, haláláig. Soha nem fogadott ápolót, nem kiáltott segítségért, lelki és fizikai határait túllépve ment el a falig, a teljes kimerülésig. Egy életen át kísérte a férjét egészen a legutolsó pillanatáig. Nagyapám tavaly szeptemberben, kilencvenkilencedik születésnapja előtt egy héttel hunyt el. A halállal szemtől szemben így álltam életemben először. Bár felkészülten, mégis dermedten lettem a tanúja, amint apránként elmúlik a szemem láttára a legerősebb ember, akit valaha ismertem. Ez Marika és Sándor, nagyszüleim közös története. És általuk az enyém is. Mindketten mást és mást tanítottak nekem. A nagyapa, a család rendíthetetlen feje, élete végéig a legerősebb ember maradt. Általa láthattam meg, mi az emberi elhivatottság és kitartás. A nagyanya, a család összetartója, aki férjét élete végéig egyedül ápolta és gondját viselte, amikor már minden erejére szükség volt. Általa láthattam meg, mi az igazi szeretet és önfeláldozás.
In memoriam Leé Sándor.
A Hemző-díj
A 2013-ban alapított Hemző Károly-díjat az a 35 év alatti magyar (határon túli és anyaországi) fotográfus nyerheti el, aki szellemiségében és a szakmai minőségben a névadó munkásságához méltó műveket hozott létre lehetőleg Magyarországon vagy magyarlakta területeken a mindennapi munkás és/vagy privát élet, a művészet, a tudomány, a sport, valamint a szabadidő körében. A díjra a Hemző Károly Alapítvány által felkért szakértők jelölnek alkotókat minden évben egy alkalommal. Közülük választja ki a kuratórium a finalistákat és a Hemző-díjast.
Hemző Károly-díjasok: Hajdú D. András 2014, Móricz-Sabján Simon 2015, Mohai Balázs 2016, Pályi Zsófia 2017, Bielik István 2018 (A zsűri különdíjasa Hartyányi Norbert), Csudai Sándor 2019, Végh László 2020, Mónus Márton 2021, Ruprech Judit 2022, Melegh Noémi Napsugár 2023, Szajki Bálint 2024
