Tihanyi Anna: Berlin bhf.
A kiállítás ingyenesen megtekinthető:
2015. február 3. – 2015. március 14.
hétfő-csütörtök 11 és 19, péntek 11 és 21, szombat-vasárnap 11 és 19 óra között.
Capa Központ – Project Room
A kiállítást rendezte: Tihanyi Anna
A Berlin bhf. (pályaudvar) egy megrendezett fotósorozat, amit magyar írók Berlin-élménye inspirált. Koncepciómat olyan szépirodalmi szövegekre alapoztam, melyek hangsúlyozzák Berlin átjárhatóságát, az átutazók tranzitérzését, és közben a saját szorongásaimmal kapcsolatos kérdéseket is feszegetik. Berlin nem csupán projekció, de önreflexiókent is jelen van az írásokban, és a fotóimon is.
A jelenetek mindegyike belső térben játszódik, tértől és időtől elszakadva. A szövegek nem egy adott képet illusztrálnak, inkább egy átfogó érzést fejeznek ki és lépnek dialógusba a fotókkal.
Képeimmel hangsúlyozni szeretném az idegenség és közelség problematikáját, a magány és az elidegenedés jelenlétét, az állandó kitaszítottság érzését és a vágyat, hogy be-, és elfogadjanak bennünket. (Tihanyi Anna)

Fotó: Tihanyi Anna, Berlin bhf. – Crystal night, 2014., gyclée, baryta papír, 100 x 66 cm
Tihanyi Anna 2014-ben a szakma egyik legrangosabb nemzetközi elismerésében részesült: portfólióját – amelynek legfrissebb darabja volt a Berlin bhf. sorozat – az American Photographic Artists – Lucie Alapítvány egy 5000 dollár értékű ösztöndíjjal jutalmazta.
A Berlin bhf. sorozat az E.On Alkotói Ösztöndíj 2013 keretében készült.
Fotóasszisztens: Sebastian Andrews, Fővilágosító: Sebastian Andrews, Hening Strech, Dóczi Attila, Best boy: Kristóffy Zoltán Gekko, Smink: Kund Barbara Bibi, Fodrász: Tábori Kyra, Szatmári Móni, Jelmez: Weizer Kriszta, Zaller Tibor, Berendező: Horváth Zsuzsanna, Kellékes: Tőrös Róbert, SFX supervisor: Princz Szabolcs, Utómunka: Frank Rizzo
Köszönet a támogatásért: Edge Communication, Studio Babelsberg- Berlin, First Home-Budapest, Flashback Photostudio, MTVA, Delight Rental Service Berlin, Visionteam, Propclub-The Movie Company, Zsolnay Porcelanmanufaktura Rt., Clarchens Ballhaus-Berlin, Macke Prinz-Berlin, Stiefel Kombinat, Hotel- Pension Funk
Külön köszönet:
Bibi, Sebastian
Ádám István, Anghel Attila, B. Gáspár Judit, Bácsi Róbert László, Baktay Anna-Réka, Brandau Valentin, Buczkó Linda, Mari Cantu, Demeczky Mihály, Erdei Viktor, Fátyol Hermina, Földes Ádám, Hámori Gabriella, Haszán Mira, Havasi Gábor, Horváth Zsuzsa, Hujbert Anna, Hujbert Kata, Berit Hummel, Jancsó Nyika, Juhász Sándor, Katz Kata, Kocsis István, Korniss Péter, Kuttner Tamás, Lakos Nóra, Ledényi Attila, Nora Lueders, Maczucza Alfred, Márton Dávid, Mayer András, Mélykúti Máté, Melykúti-Budai Vanda, Oláh Zsuzsa, Ottóné Simon Katalin/Király Klub, Pákozdi Ágnes, Andreas Prost, Radics Márk, Rátonyi Gábor Goobs, Adam Read, Andrea Reisinger, Katia Reich, Frank Rizzo, Frank Rotscholl, Wera Sawistowski, Suzanne Schmidt, Pater Sparrow, Tamás András, Tihanyi Dániel, Tihanyi István, Titz Sándor, Krisztina de la Torre, Tőrös Róbert, Trembeczki Péter, Varga Judit, Vlasits Rózsa, Wahorn Simon, Weizer Kriszta, Zaller Tibor, Zellner Katalin