Legát Tibor megnyitóbeszéde

Dr. Harsányi István: Ki a huligán? (megjelent az Élet és Tudomány 1970. október 9-i számában)

Londonban az 1890-es évek vége felé sokat hallatott magáról egy Írországból származó Hooligan (olvasd: húligen) nevű család. Ennek férfi tagjai London külvárosaiban garázdálkodtak, erőszakoskodtak, semmibe véve a társadalmi együttélés kialakult szabályait. Családnevük fokozatosan átment a hasonló cselekményeket elkövető emberekre, s így a tulajdonnévből köznév lett. Ma mindazokat a garázdálkodókat így nevezzük, akik belekötnek a békés járókelőkbe, erőszakoskodnak védtelen emberekkel, elsősorban nőkkel, szándékosan károkat okoznak vagyontárgyakban, féktelenkednek, verekednek.

Nyelvünk 1960-ban kiadott Értelmező Szótára szerint a huligán a társadalmi együttélés szabályait semmibe vevő, munkakerülő, garázda, botrányokozó — rendszerint fiatalkorú — személy.

Persze a huligán szó elterjedése előtt is voltak huligánok. Csodálatos példányaikat örökítette meg Tolsztoj a Háború és béke jó néhány hercegi, grófi, nemesi sarjában. Íme, egy tivornya utáni huligánkodás, ahogy az egyik szereplő elmondja:

„— Képzelje, hármasban szereztek valahonnan egy medvét, beültették a kocsijukba, és színésznőkhöz hajtattak vele. Rendőrök szaladtak oda, hogy lecsillapítsák őket. Erre megragadták a kerületi kapitányt, háttal a medve hátára kötözték, és a Mojkába eresztették a medvét. Ott úszkált a medve… a kapitány meg rajta…

— Szép kis figura lehetett az a kapitány — kiáltott fel a gróf, és majd megfulladt nevettében.

— Ah, micsoda szörnyűség! Mi nevetni való van ezen, gróf?

De önkéntelenül elnevették magukat a hölgyek is.

— Alig tudták megmenteni azt a szerencsétlen kapitányt — folytatta a vendég. — Hát ilyen nemesen szórakozik Kirill Vlagyimirovics Bezuhov gróf fia… Pedig, azt mondják, oly jó nevelést kapott, és oly okos. Lám, mire vezet a külföldi nevelés!”

Tolsztoj a másfél századdal ezelőtti cári Oroszország társadalmi tablójának megrajzolásához használta fel ezt a remek pillanatképet. A mi mai magyar társadalmunkban is — jól tudjuk — akadnak hamisítatlan, de persze, más eszközökkel garázdálkodó huligánok, akik ellen minden rendelkezésünkre álló állami és társadalmi eszközzel föl kell vennünk a harcot.

„Huligánelőttes” személyiségvonások

Senki sem születik huligánnak, legfeljebb azzá nevelődik. Mégpedig környezetén, emberi kapcsolatain keresztül. S az is egészen bizonyos, hogy nem egyik pillanatról a másikra, hanem fokozatosan válik azzá. Így a huligánná torzulás fokozatait bizonyos jelek alapján tetten érhetjük, nyomon követhetjük. Vannak „huligánelőttes”-nek mondható személyiségtulajdonságok, amelyeknek idejében való felismerése hozzásegíthet a hulligánná válás megelőzéséhez. Lássuk közülük a legfontosabbakat!

Összefoglaló névvel túlzott önérvényesítési törekvésnek mondhatjuk a kezdeti „huliganoid’’ késztetéseket. Rendszerint alsóbbrendűségi érzés, önkeveslés, bizonytalanság az alapjuk. A „huliganoid” ifjú túllicitálással igyekszik magát kivágni kellemetlen közérzetéből. Majd ő megmutatja, ha fogvacogtató félelmek között is, hogy kicsoda, micsoda! „Felvág”, hetvenkedik, henceg, bohóckodik, hogy felhívja magára a figyelmet. Nem tudja elviselni saját jelentéktelenségét, kicsiségét. Kitalálja a legszemenszedettebb hazugságokat, csakhogy legalább néhány embernek „imponáljon”. Szükségletévé válik a hencegés, a nagyotmondás, a dicsekvés, mások „lepipálása”. Mindegy, hogy miben! Szinte akármiben!

Ezzel karöltve jár a fegyelmezetlenség. Nekivág az útkereszteződés piros jelzésének. Ha tilos a vízbe ugrani, csak azért is beleugrik. Kezdi örömét lelni abban, ha borsot törhet más emberek orra alá, s egyre merészebben próbálgatja, hogy meddig mehet el — büntetlenül. Könnyen válik követelődzővé, s nemigen válogat az eszközökben.

Ha valaki kedvét leli mások beugratásában, bosszantásában, ha sok mindent feláldoz egy jó heccért, ha kínozza a feltűnési viszketegség, ha vonzza a különcködés — ezek már olyan jelek, amelyekre föl kell figyelniük a szülőknek és a pedagógusoknak és sürgősen bele kell avatkozniuk a zsákutcába induló ifjú nevelésébe.

Összetéveszthető tüntetek

„Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók” — vallja a régi közmondás. Ha valaki a huligánokra általában jellemző külső jegyeket vagy tulajdonságokat mutat, őt is könnyen huligánnak minősítik, holott valójában nem az.

Ismeretes, hogy az igazi huligánok vajmi keveset adnak a külsejükre, testük, ruházatuk ápoltságára, tisztaságára. Feltűnési viszketegségük révén pedig határozottan vonzza őket az átlagtól való megkülönböztetés törekvése. S minthogy ez utóbbi tulajdonság egyúttal a divatozásra, az újszerűnek az utánzására hajlamosakra is jellemző, könnyen megtörténik, hogy az ártatlan, de képlékeny divatmajmoló is olyan hosszú hajat növeszt, mint a huligánok, olyan ruhadarabokat ölt magára, ugyancsak ártatlan divathóbortból, mint azok a társadalom ellen szegülésük szimbólumaként. S ezzel máris kialakult összetévesztésüknek, összekeverésüknek az alapja.

Ilyesmi történt az idén nyáron, a Balatonon, amikor is egy jó szándékú, csendes, de átmenetileg feltűnési viszketegségre hajló hosszú hajú fiatalember rárévedt egy induló hajó matrózaira, akiknek nemrégen gyűlt meg a bajuk egy hasonló külsejű huligánokból álló garázda társasággal. A matrózokban működésbe lépett az átvitel, az általánosítás: lehuligánozták őt. Emberünknek csődöt mondtak a kultúrfékjei, leköpte a matrózokat. Verekedés tört ki, amelyben persze a voltaképp ártalmatlan fiatalember húzta a rövidebbet.

Természetesen mellőzhetetlen a példaadó és következetesen szigorú büntetés a huligánokkal szemben. Ha felnőttszámba vesszük fiataljainkat: önfegyelmüket, a társadalmi szabályokhoz való alkalmazkodásukat is meg kell követelnünk tőlük. Meg kell büntetni, meg kell torolni a huligán garázdálkodást, mégpedig példásan, és lehetőleg minél hamarabb az elkövetett huligánkodás után.

De a tapasztalat azt mutatja, hogy az egyfrontos küzdelem nem elégséges a garázda huliganizmus ellen, egyidejűleg több fronton kell felvenni vele a harcot. Mindenekelőtt a céltudatos, jól alkalmazott megelőző neveléssel.

Ki kell mondanunk azt is, hogy amilyen helytelen és káros dolog kesztyűs kézzel bánni a valódi huligánokkal, éppen olyan helytelen és igazságtalan dolog a puszta látszat alapján erkölcsi ítéletet, elmarasztalást kimondani fiatalokról. Nem tehetjük ezt mindaddig, amíg garázda, erőszakos viselkedésükről meg nem győződtünk. Feneketlen kátyúba jutnánk, ha minden hosszú hajú, torzonborz, vézna önbizalmú kamasz igazi huligán volna! Ismernünk kell azt a lélektani törvényszerűséget, amely szerint az, aki gyakran részesül negatív minősítésben, hajlamos lesz arra, hogy valóban rászolgáljon alkalmi indulatból született csúfnevére. Aki sokszor hallja, hogy lusta, az könnyen válik valóban azzá. Akit sokszor legyáváznak, könnyen félőssé válik, ha addig nem volt is az.

Vigyázzunk, ne szaporítsuk — sajnos, úgyis éppen elég nagyszámú huligánjaink táborát azzal, hogy meggondolatlanul osztogatjuk ezt a becsmérlő tartalmú elnevezést.

Elhangzott az Édentől keletre. Lázadás Budapesten – Rubi & Lóze című kiállítás megnyitóján 2020. január 15-én a Capa Központ 8F Galériájában.