ENGLISH
Kezdőlap/ A Magnum család

A Magnum család

A Magnum az egyik leghíresebb fotóügynökség, amelyet több mint 60 éve, két évvel a második világháború vége után alapítottak. A történet szerint az első találkozó a Magnum alapítása céljából 1947 áprilisában vagy májusában New Yorkban jött létre a Museum of Modern Art (Modern Művészeti Múzeum) nyugati 53. utcai épületének tetején lévő étteremben. Jelen volt Robert Capa, az egész projekt szorgalmazója, William Vandivert, a Life fotósa, felesége Rita és Maria Eisner, aki a háború előtt Párizsban az Alliance Photos-t irányította. A három másik alapító tag, Henri Cartier-Bresson, David “Chim” Seymour és George Rodger – akikkel korábban megállapodtak, hogy részt vesznek az együttműködésre alapítandó fotóügynökségben – nem voltak a társaságban. Az ügynökség névválasztása (magnum = másfél literes palack) állítólag azt tükrözte, hogy Robert Capa szerette a pezsgőt és nagyon ambiciózus volt a projekt nagyságát illetően.

A legendás pillanat pontos helyére és idejére ugyan nincsenek írásos utalások, de az tény, hogy a Magnum Photos Inc-t (Rt.) május 22-én bejegyezték New Yorkban. Maria Eisnert nevezték ki első titkárnak, illetve pénztárosnak és az első elnöke Rita Vandivert lett.

A Magnum Photos Inc. volt az első ügynökség, amelyet független fotósok csoportja szövetkezet módjára alapított, ahol minden tag egyenlő jogú részvényes. Az volt a elképzelés, hogy új típusú ügynökséget hozzanak létre, amely mentes a magazin-újságírás nyomásától. A fotósok szabadon dönthettek, hogy milyen projekteken és azokon mennyi ideig szeretnének dolgozni. Ez annak volt köszönhető, hogy a csoport elhatározta, hogy a szerzői jogot a képek szerzői birtokolják és nem a magazinok, amelyek megbízást adtak vagy az alkotásokat megjelentették. Viszont ez a megoldás lehetővé tette számukra, hogy egy képet többször is értékesítsenek. Ez a szabadság még ma is fontos a Magnum fotósai számára; hogy számos sztorit maguk választhassanak meg és sokáig dolgozhassanak rajtuk. Egyikük sem hajlandó egyetlen kiadványnak és szerkesztőségének a diktátumait elszenvedni és mindegyikük maximálisan szeretné szabadon irányítani a munkáját. A Magnum fotósai szerint csak ilyen feltételek mellett tudják személyes szempontjaikat érvényesíteni és szerzői jogaikat biztosítani. Röviden szólva a Magnum alapítása a szerzői jog feltalálásával volt egyenértékű a fényképezés területén.

Az alapítók két irodát nyitottak, egyet New Yorkban és egyet Párizsban, amelyeket Rita Vandivert és Maria Eisner irányított, akik a fotósok munkájának elosztását végezték. Annak érdekében, hogy minél szélesebb körben tudósíthassanak, a tagok a világot rugalmas határú földrajzi területekre osztották fel egymás között; Seymour kapta Európát, Cartier-Bresson Ázsiát és a Távol-Keletet, Rodger Afrikát és a Közel-Keletet, Bill Vandivert az USÁ-t. Capa volt a „dzsóker” és oda ment, ahol szerinte vagy a fotósok szerint a legtöbb hasznát látták.

A Magnum inkább volt kísérlet, mint jól megtervezett üzleti stratégiával rendelkező és profi módon vezetett vállalkozás. Az első éveket a kemény munkának, a jószerencsének, a barátok segítségének és képeik minőségének köszönhetően vészelték át. A vezetők maguk a fotósok voltak, akik állandóan a terepen dolgoztak, ezért az irodák számos pénzügyi és érzelmi válsággal küszködtek, amelyek mindenkit megterheltek. A dolgok nem voltak mindig rózsásak és Bill, illetve Rita Vandivert már egy év után elsőként léptek ki.

Azonban Capa álma az ügynökségről továbbra is ambiciózus maradt. A Magnumnak nagyra kellett törnie, ahogyan azt a neve is sugallta és az egész világon kellett működnie. Ambícióinak megvalósítása érdekében szükségessé vált, hogy a csoport profi munkatársakat alkalmazzon és nyisson a többi fotós felé. A Magnum ezáltal több területről tudott tudósítani és ennek eredményeként nagyobb bevételre szert tenni.

1954 májusában Robert Capa és Werner Bischof halálával súlyos válság sújtotta az ügynökséget. Számos fotós attól félt, hogy Capa inspirációja és vezetése nélkül az ügynökség nem tud életben maradni. Azonban a Magnumot Cornell Capa csatlakozása és Chim Seymour elnökké választása megmentette a bezárástól. A Magnum szervezete Seymour elnöksége alatt Capa kaotikus kreatív stílusából a szervezettebb ügyvezetési módszer irányába fejlődött tovább. Seymour pragmatikus és óvatos ember volt, elnöksége alatt a fotósok 1955. szeptemberi értekezletén új „tagszerződést” dolgoztak ki, amely többek között az ügynökséghez való csatlakozás új irányelveit állapította meg.

Jelenleg a tagsági szabály a következőket határozza meg: egy fotós úgy válhat taggá, hogy először jelölt, azután társult tag és végül teljes jogú tag lesz. A jelöltnek a próbaidő alatt „egy fotós-tag felügyelete alatt kell dolgoznia”. A kétéves próbaidő után a jelölt társult taggá választható. Ezután teljes munkaidőben dolgozik a Magnumnál, de még nem részvényes. Újabb kétéves próbaidő után a társult tag teljes jogú tagságot kaphat és így a többi taggal egyenlő jogú részvényessé válhat. A „külső munkatársak” általában már legalább huszonöt éves tagsággal rendelkező fotósok, akik erős kapcsolatokat tartanak fenn az ügynökséggel, de már nem akarnak részvényesek lenni. A „külső munkatársak” nem kizárólag a Magnum számára dolgoznak és nem is részvényesek.

Az alapítók még olyan egyenrangú kollégákat kerestek, akik egyetértettek a szempontjaikkal, de a Magnum fiatalabb fotósnemzedéke már tisztában van a csoporton belüli sokszínűség jelentőségével. Jelenleg a Magnum képi világa a klasszikusabb formájú riportoktól a konceptuális művészetig terjed. Az egyetlen kritérium az, hogy a fotósnak a munkájában szembe kell néznie a való világgal és valamiképpen tudósítania kell róla vagy dokumentálnia kell azt.

Az elmúlt 60 év során számos fotós csatlakozott a Magnumhoz és a kezdetben kis család időközben nagy nemzetséggé növekedett. A fotósok ma már nem foglalkoznak az irodavezetés mindennapi ügyeivel, de a Magnum pályáját és jövőjét továbbra is ők határozzák meg. Az éves közgyűlés minden tag számára lehetővé teszi a stratégiai és adminisztratív döntésekről, illetve új projektekről való szavazáson kívül új ötletek megvitatását, véleményük és álláspontjuk kifejtését, tovább az új fotósok tagfelvételéről való szavazást.

A korábbi ügynökség mára már nemzetközi csoporttá fejlődött, amely New Yorkban, Párizsban, Londonban és Tokióban rendelkezik irodákkal. Az évek során a Magnum több súlyos válságot élt túl, sikerült a képes magazinok korszakának vége után is a víz fölött maradnia és az új digitális korszakhoz alkalmazkodnia. A szerkesztői piac hanyatlására és a művészeti piac megváltozott keresletére reagálva a Magnum a múzeumok számára világszerte számos kiállítási tevékenységet alakított ki, illetve irodái fotótárlatokat és galériákat nyitottak.

(szerző: Pfisztner Gábor)