Mautner Zsófia megnyitóbeszéde

Az elmúlt másfél év alatt számomra még inkább bebizonyosodott az, amit eddig is tudtunk: hogy egy tányér étel mennyivel több tud lenni önmagánál. Szeretetnyelv, akár kulcs egy másik emberhez. A pandémia első, sokkos időszaka során az étel és a főzés jelentette a kapaszkodót a normalitáshoz és az élet rendes körforgásához. A gasztronómiai rítusok is nagyobb jelentőséget kaptak. Az is megerősödött bennem, hogy micsoda pazar eszköz lehet a kezünkben a gasztronómia által, hiszen hegyeket és érzelmeket lehet vele mozgatni, ezt a LET’S EAT kiállítás is alátámasztja.

Összérzéki kavalkád, gasztroesztétikai hedonizmus – ezek a fogalmak jutottak eszembe, amikor végignéztem a LET’S EAT fotókiállítás művészeinek alkotásait.

Mi is – számomra elsősorban a kulináris perspektívámból szemlélve – a hedonizmus? A hatperces tanyasi tojás, amit, ha megvágunk, lávaszerűen folyik a sárgája. Egy szelet ropogós héjú kovászos kenyér, enyhén sós vajjal. Minden tavasszal az első, vaskos, lédús spárga, és minden októberben az első falat parázson sült sütőtök. A friss, tengerízű, édes garnéla, amit éppen csak annyira futtatunk meg egy kevés fokhagymás, chilis olívaolajon, hogy szürkéről rózsaszínűre váltson. Egy félbetört, lédús füge, egy tökéletes alma. A még langyos, mazsolás Ferdinánd (kelttésztás csiga), ami nagymamám és a kunmadarasi nagyszülői ház nosztalgiáját szimbolizálja. Ízek, színek, állagok, emlékek, érzések, érzelmek, érzetek – összérzéki kavalkád, amely több síkon hat.

Az ételnek több útja van: az egyik a gyomorig vezet, a másik a szívig. De van még kifürkészhetetlen útja a szemünkig és az agyunkig is. Habitusunk, családi mintáink, életfilozófiánk, életszakaszunk határozza meg, hogy melyik út felé súlyozunk. A hedonizmus számomra: mentális és lelki felszabadultság és önfeledtség, hogy megengedem magamnak, hogy az ételek puszta tápláló és funkcionális szerepénél túli halmazt is fontosnak és értékesnek tarthatom. Hiszen az ételünk nem csupán nutritív, fogalom, hanem gasztrokulturális, összesztétikai élmény és a kulturális, érzelmi identitásunk fontos része.

A kulináris hedonizmusnak három rétegét és szintjét különböztetem meg. Az elsőbe az ételek érzéki és esztétikai élvezeti értékét sorolom – pazar ízek, krémességek, ropogósságok tökéletesen, elkészített fogások, meglepő párosítások, izgalmas fűszerezés, szép tálalás, gusztusok. A második szint az érzelmi töltet – azoknak az ételeknek és közös étkezéseknek az élvezete, amik a családunkhoz, szeretteinkhez kötnek, amik az örökségünk és identitásunk fontos elemei. A húsleves maga – egyedül, kettesben, hármasban, vagy sokan. Az ezerarcú, mégis mindannyiunkat összekötő, vasárnapi rántott hús. Vagy akár egyetlen Melba kocka, amivel a nagypapám várt mindig, amikor megérkeztem hozzájuk.

Végül a harmadik réteg: a gasztronómia által adott intellektuális öröm – egy új kultúra felfedezése az ételein át, egy festmény, vagy szépirodalmi mű által ihletett fogás, egy szupertehetséges séf által komponált, kifinomult ételsor, ami gondolatokat, múltat, víziót, innovációt, vagy akár humort rejt.  Vagy éppen a LET’S EAT fotográfiai kiállítás.

Aminek alkotói éppen az ételekkel való kommunikáció különböző lehetőségeit, sokféleségeit ragadták meg, és műveikkel arra buzdítanak, hogy minden érzékszervünkkel – az ízlelőbimbóinkkal, a szemünkkel, orrunkkal, valamint az agyunkkal, lelkünkkel és szívünkkel is befogadjuk az étel és a főzés által teremtett értékeket.

Elhangzott a CAPAZINE – LET’S EAT  kiállítás megnyitóján 2021. október 1-jén, a Capa Központban.