ENGLISH
Kezdőlap/ Német Szilvi megnyitóbeszéde

Német Szilvi megnyitóbeszéde


Fotó: Capa Központ

A szövegem elsősorban a mögöttünk látható fotósorozatból indult ki, amelynek tényleges majd inkább csak tiszteletbeli főszereplője Sárközi Vénusz, a Dzsumbuj egyik lakója, akivel Kriszta személyesen is megismerkedett a projekt során. Vénusz a szépség és a szerelem istennője, innen indultam ki…

„A szép: igaz s az igaz: szép” – „[…] szegezd szemedet a Jóra, a Szépre és az Igazra”. Az idézet John Keats korai klasszikusával kezdődik és Jordan Peterson mai bombasztjával ér véget. Keats a klasszikus európai kultúrának a része, úgy, mint a belvederei Apollón, Shakespeare, a milánói katedrális, Michelangelo, Rembrandt vagy Botticelli, amelyek mint civilizációs csúcsteljesítmények a nyugati kultúrfölény letéteményesei, a hosszú évszázadokig domináns euróatlanti értékrendszer kirakatdarabjai. Ismertségük kívánalom mint alapműveltség, falak nélküli múzeumként képeik mindenütt jelen vannak mint a többségi kultúra populáris darabjai, az ízléstársadalom legnagyobb közös nevezői. Velük mutatkozni állásfoglalás a hagyományos értékeink, a klasszikus, a kanonizált, a nyugati univerzális mellett úgy, ahogy e fent említett Peterson is tette, amikor egy népszerű mémen a sixtus mennyezetfreskón átveszi Isten helyét. A nagy európai mesterekre való hivatkozás annak a kultúrának az elismerése és védelme, amelynek kontinuitása és fennmaradása a konzervatív jobboldalt ma a legnagyobb aggodalommal tölti el, annak a többségnek a háttérbe szorulása végett, akinek át kell adnia a helyét az idegeneknek, a történelmileg mellőzötteknek arra a fenyegettettségre kárhoztatva, hogy igényei ennek fényében többé már nem lesznek elismertek. A szépség akarása – ezt a klasszikus kiállítások magas látogatószáma is aláhúzza – elfordulás a hanyatlástörténetként értelmezett elmúlt 50 évtől, szembefordulás a háború utáni és ’68-cal megerősödő liberális konszenzussal, ami, vélelmezik, a csúnyaságot, a szemetet magasztalja fel. „Megpróbálják – értsd a baloldaliak és liberálisok – aláásni a szépet, ahogy máshol aláássák az igazságot és a hitet azáltal, hogy a csúnyaságot emelik fel.” Az itt idézett provokátor arra a kulturális hegemóniára utal, amely az emberi jogi és társadalmi egyenlősítő törekvések mentén váltotta ki az etikusra a szépet. A szép ebben az elismerésért vívott harcban és az interszekcionalista politikában ugyanúgy az elnyomás része, mint a spektrum többi domináns eleme, a gazdag, a fiatal, az ép testű, termékeny és a világos bőrű a nem vonzó, a szegény, az öreg, a mozgásában akadályoztatott, a terméketlen vagy a sötét bőrűvel szemben.

A társadalmi igazságosság védelmezőinek tehát saját privilégiumaikat elvetve vagy letagadva, figyelmüket mindig a binárisok első felére, a társadalmi hierarchia legalja felé illik fordítani. A progresszív kultúra így éppen hogy csúnyasága miatt igaz: a rejtett, láthatatlan vagy el nem ismert igazságokat mutatja fel. A 21. század „entartete Kunst”-ja a társadalom szélére szorultakkal és az elnyomás áldozataival azonosítja magát együttérzően, olyan kisebbségvédelmi követelésekkel, amelyekre válaszul ma a populista fordulat hívei valamennyi tradicionális hierarchia mellett követelik vissza maguknak a képviseletet. Botticelli Vénusza és a Dzsumbuj Vénusza, a konzervatív visszacsapás és a progresszív jogkiterjesztés alanyai, a 2010 után újranyitott kulturális háború két térfelének egyfajta hibride. Még az átmenet műfajában tartozik, mindkettőt felmutatva, még eldöntetlen kimenettel, még egymással konfliktusban – de ez a politika valódi természete.

 

Elhangzott Erdei Krisztina Vénusz születése és más történetek című kiállításának megnyitóján 2019. január 22-én a Capa Központban.