Capa-járat – Párizs 2015
A Capa Központ pályázatot hirdet szakmai úton való részvételre Párizsba. A Capa Központ elkötelezett a magyar fotográfia lehetőségeinek fejlesztése mellett. Ezért pályázatán három művésznek és szakembernek teszi lehetővé a Paris Photo művészeti vásáron való részvételt.
A Capa-járat szakmai útjának résztvevőit pályázati úton választjuk ki. A pályázatra fotóművészek és kurátorok jelentkezését várjuk. A Capa Központ három pályázó nemzetközi útiköltségét és a Paris Photo vásárra szóló három-három napi belépőjegyét fizeti. Szállást a Párizsi Magyar Intézet jóvoltából biztosítunk. A szakmai út minden további költsége (étkezés, biztosítás, városi közlekedés, egyéb felmerülő költségek) a résztvevőket terheli.
A párizsi Capa-járat dátuma: 2015. november 12-15.
A Paris Photo a fotógalériák legszélesebb körű bemutatkozásának színtere Európában, mely szervezetileg is kiterjesztette befolyását a kontinensen túlra is. 33 országból több mint 140 galéria és 26 kiadó lesz jelen a rangos művészeti találkozón, ahol a látogatók megismerhetik az aktuális fotóművészeti irányokat. Az egyéni portfóliók bemutatása, a kapcsolatépítés személyes lehetősége mellett számos rendezvényt nyújt a vásár, úgymint vetítések, az év fotóalbumának díjátadója, fiatal művészek méltatása, vagy, idén először válogatott nagyformátumú fotósorozatok és videómunkák bemutatása egy külön szekcióban.

A Paris Photóról bővebb információ: http://www.parisphoto.com/paris
Párizs egyéb fotókiállításai a Paris Photo alatt:
http://www.parisphoto.com/agenda?d=1&grid=1
A Paris Photo ideje alatt látogatható rendezvények:
http://www.fotofeverartfair.com
http://www.offprintprojects.com
http://polycopies.tumblr.com
Felhívjuk a jelentkezők figyelmét, hogy a Capa-járaton való utazáshoz szükséges az angol vagy francia nyelv társalgási szintű ismerete.
A résztvevőktől az utazást követően beszámolót várunk, melynek részleteiről később adunk tájékoztatást.
A pályázatokat 2015. október 5-én délig a program@capacenter.hu e-mail címre várjuk.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
• a jelentkező nevét
• elérhetőségét (e-mail, mobiltelefon stb.)
• maximum 1 oldalas ÉLETRAJZOT/RESUMÉT (lehetőség szerint netes megjelenés feltüntetésével)
• fotóművészektől egy minimum 10, maximum 30 képből álló PORTFÓLIÓT közepes felbontásban, jpg fájlformátumban (címmel, leírással)
– kurátoroktól referenciát eddigi munkáiról, kiemelkedő szakmai eredményeiről
• egy ½ , maximum 1 oldalas MOTIVÁCIÓS LEVELET arról, hogy miért tartja szakmailag fontosnak az úton való részvételt
• valamint egy rövid NYILATKOZATOT arról, hogy legalább társalgási szinten beszéli az idegen nyelvet (amennyiben van erről bizonyítványa, úgy ennek típusát)
A beküldött anyagokat a Capa Központ által felkért szakemberek válogatják és ennek alapján áll össze a kiutazók végleges névsora.
Az út a Párizsi Magyar Intézet együttműködésével valósul meg.