Parallel Európai Fotográfiai Platform 2018
A Capa Központ örömmel vesz részt a 2017-ben induló négyéves PARALLEL Európai Fotográfiai Platform projektben, amely 18 európai fotográfiai intézmény együttműködésében jött létre, és elsősorban fiatal tehetséges alkotók és kurátorok számára kíván bemutatkozási lehetőséget teremteni a nemzetközi szakmai színtéren.
A projekt évente ismétlődő ciklusokból áll, az idei a következőképpen épül fel:
PARALLEL INTERSECTION LISBOA
A PARALLEL első nyilvános eseményeként 2017. november 23. – december 10. között a lisszaboni Convento da Trindade-ban rendezett csoportos kiállításon mutatkozott be a projekt első évében részt vevő 23 fiatal alkotó, így a Capa Központ által delegált Rácmolnár Milán is.
A kiállító feltörekvő művészek: Andrej Lamut, Antonina Gugała, Charlotte Mano, Emanuel Cederquist, Glorija Lizde, Ida Nissen, Jacopo Tomassini, Josephine Desmenez, Joshua Phillips, Laura Rämö, Livia Sperandio, Mark McGuinness, Rácmolnár Milán, Morten Barker, Nita Vera, Nuno Barroso, Pedro Koch, Philipp Meuser, Ramona Güntert, Šarūnas Kvietkus, Sofia Okkonen, Thomas Wynne és Toms Harjo.
A projektben részt vevő intézmények egyúttal delegálhattak egy-egy, már a középgenerációhoz tartozó fotóművészt is, aki a fentivel együtt futó VOICES FROM EUROPE című csoportos tárlaton mutatkozhatott be munkáival. A Capa Központ Barakonyi Szabolcsot jelölte.
A kiállító középgenerációs művészek: Andrejs Strokins, António Júlio Duarte, Borko Vukosav, Donatas Stankevicius, Eamonn Doyle, Gaël Bonnefon, Ivan Dvoršak, Jari Silomaki, João Grama, Lasse Krog Møller, Linda Hansen, Lukasz Rusznica, Monica Alcazar-Duarte, Neak Sophal, Phil Toledano, Barakonyi Szabolcs, Tiziano Rossano Mainieri és Zoé Van der Haegen.
A lisszaboni bemutatkozás mellett a projekt első évében a 23 fiatal fotós 5 mentor segítségével dolgozhat egy-egy új saját munka megvalósításán. A PARALLEL első évében részt vevő 6 pályakezdő kurátor ezek közül válogat műveket ahhoz a 6 bemutatóhoz, amelyek a velük együtt párban dolgozó, a projekt első évében részt vevő 6 intézményben valósulnak meg.
A fiatal fotósok mentorai: Peggy Sue Amison, Hester Keijser, Alejandro Castellote, Rui Prata és Federico Clavarino.
A 6 feltörekvő kurátor, köztük a Capa Központ által delegált Mucsi Emese: Nikki Ommes, Bruno Humberto, Mucsi Emese, Teo Pitella, Maria Faarinen és Gintarė Krasuckaitė.
A PARALLEL projekt keretében megvalósuló, Mucsi Emese által kurált bemutató a svédországi LANDSKRONA FOTO fesztiválon nyílik 2018 szeptemberében, a Capa Központban pedig a litvániai Kaunas Photography Gallery fiatal munkatársa, Gintarė Krasuckaitė rendez majd kiállítást 2018 áprilisában.
A PARALLEL INTERSECTION LISBOA kiállítás megnyitójának hetében az összes intézmény képviselője, fiatal alkotó, mentor és a fiatal kurátor is találkozott Portugáliában, és megkezdődött az intenzív közös munka.
Kurátori munka
2018 elején minden kurátor rövid látogatást tesz a kiállító intézményénél, majd a projektben részt vevő alkotók, kurátorok és kiállítók újra találkoznak a litvániai Kaunasban 2018 februárjában, hogy tovább egyeztessenek a készülő munkákról és körvonalazódhassanak az ezeket bemutató kiállítások.
Nyílt pályázat
A projektet finanszírozó Európai Bizottság pályázati rendje miatt az EU-s pályázat elbírálása és a projekt indítása között nagyon rövid idő állt a partnerintézmények rendelkezésére, így az első évben a projekttagok delegálták a résztvevőket. Ezen szeretnének a szervezők változtatni, és a jövő évben egy nyílt pályázat keretében egy szakmai zsűri választja majd ki a projekt következő évében részt vevő pályakezdő szakembereket.
Kiállítások
A 6 feltörekvő kurátor a fiatal alkotók munkáiból 2018 tavaszán és nyarán rendez egy-egy kiállítást az idei 6 kiállító intézményben (Hamburgi Fotótriennálé, FORMAT Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál – Derby QUAD, Fotofestiwal Lódz, LANDSKRONA FOTO fesztivál, UGM l Umetnostna galerija Maribor és a Capa Központ).
Metszéspontok
2018-ban a zágrábi Organ Vida Nemzetközi Fotófesztivál ad otthont a projektben részt vevő összes alkotó munkáját felvonultató csoportos kiállításnak. Szintén itt, egy csoportos kiállításon mutatkoznak majd be az időközben pályázati úton kiválasztott alkotók, akik a 2019-es kiállító intézmények képviselőivel, az új fiatal kurátorokkal és mentoraikkal közösen megkezdik a projekt újabb évében bemutatandó munkáik előkészítését.
A projekt magyar érdekeltségű résztvevőinek rövid életrajza
Gintarė Krasuckaitė (1991) Művészettörténet és kritikaírás alapkézésen, illetve Művészeti kurátor mesterképzésen szerzett végzettséget a kaunasi Vytautas Magnus Egyetemen. Korábban a Kaunasi Kortársművészeti Biennálé munkatársa volt, jelenleg pedig a kaunasi Kauno fotografijos galerija (www.kaunasgallery.lt) kurátora, ahol a rezidensprogramban és a projektek megjelentetésében is részt vesz. Gintarėt leginkább a kortárs művészet, a fotóperformansz műfaja, illetve a fotográfia helye a vizuális művészeti gyakorlatban téma foglalkoztatja.
Rácmolnár Milán (1990) fotográfus Magyarországon él és dolgozik. 2013-ban szerezte meg BA diplomáját a Budapesti Metropolitan Egyetemen, majd tanulmányait a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen folytatta, ahol 2016-ban megszerezte mester diplomáját. Rácmolnár fiatal kora ellenére számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt Budapesten, Londonban és New Yorkban. Munkái olyan jelenségekre koncentrálnak, amelyek percepciójára az ember nem képes segédeszköz nélkül, ezért láttatásuk változatos vizuális megoldásokra ad lehetőséget.
Mucsi Emese (1985) a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészet-elmélet alapképzésén szerzett diplomát 2013-ban, majd 2017-ben a Szegedi Tudományegyetem Magyar nyelv és irodalom mesterképzésén. 2011 óta publikál művészeti íróként különböző magyar művészeti folyóiratokban. 2013-tól szabadúszó kurátorként rendez kortárs képzőművészeti kiállításokat. 2014 márciusától az Artmagazin Online (artmagazin.hu) főszerkesztője. 2016-tól a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége (AICA) magyar tagozatának elnökségi tagja.
A PARALLEL projektben 2017–18-ban részt vevő partnerintézmények:
Procur.arte (Lisszabon, Portugália) https://www.procurarte.org
Centro Internacional das Artes José de Guimarães (Guimarães, Portugália) http://www.ciajg.pt
ISSP (Riga, Lettország) http://www.issp.lv
Le Château d’Eau (Toulouse, Franciaország) http://www.galeriechateaudeau.org/wp
Hamburgi Fotótriennálé (Hamburg, Németország) http://phototriennale.de
FORMAT Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál – Derby QUAD (Derby, Egyesült Királyság) http://www.formatfestival.com
Finn Fotográfiai Múzeum (Helsinki, Finnország) http://www.valokuvataiteenmuseo.fi/en
Fondazione Fotografia Modena (Modena, Olaszország) http://www.fondazionefotografia.org
Fotofestiwal Lódz – Vizuális Nevelésért Alapítvány (Lódz, Lengyelország) http://fotofestiwal.com
Galleri Image (Aarhus, Dánia) http://www.galleriimage.dk
KATALOG magazin (Kerteminde, Dánia) http://katalog-journal.com
Landskrona Fotófesztivál (Landskrona, Svédország) http://www.landskronafoto.org
Kaunas Galéria (Kaunas, Litvánia) https://kaunasgallery.lt
UGM l Umetnostna galerija Maribor (Maribor, Szlovénia) http://www.ugm.si/en
Musée de la photographie à Charleroi (Charleroi, Belgium) http://www.museephoto.be
Organ Vida – Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál (Zágráb, Horvátország) https://organvida.com
Capa Központ (Budapest, Magyarország) https://capacenter.hu/
PhotoIreland Fesztivál (Dublin, Írország) http://photoireland.org














