Perenyei Monika megnyitóbeszéde

Mindennapi csendek

Beesteledett, de talán még jobb lenne, ha egy későibb órában lennénk, hiszen Fejős Miklós Mindennapi csendek cím alatt bemutatott képei az éjszaka csendjébe, a képzelet és az emlékezés egyszerre személyes és kulturális mélységeibe vezetnek. Nem véletlen, hogy a kurátor az éjszaka egy pontos időpillanatát is rögzítő, órás csendélettel indítja a kiállítást.

A fél életünket kitöltő éjszakai órák varázslatosak: ilyenkor lepnek meg minket álmaink, a csend inspiráló lehet az alkotásban, de felerősíthetik önmarcangoló késztetéseinket is. A csend óráiban megfogant és kiérlelt elhatározásaink hajnalra megkönnyebbülést hozhatnak, de a sötétség leple alatt véghezvitt cselekedeteink pirkadatkor el is borzaszthatnak. Fellélegzünk, hogy ezen az éjszakán is túl vagyunk. Marco Ferreri Dilinger halott című, 1968-as filmdrámája jut eszembe, ahol a hajnal első, a redőnyökön átszüremlő sugara a Michel Piccoli alakította ipari formatervező újjászületésének ad formát, egyben szabadulásának gyilkossággal megváltott botrányára is rávilágít. A legbotrányosabb persze maga a rendező, fantáziájában és szókimondásában, és persze mi nézők, akik végigéljük Michel Piccoli, vagyis az általa színre vitt, sikeres ipari formatervező éjszakai babrálását. Nincs kedve aludni, unatkozik, de nem bír nyugovóra térni, elkezd hát főzni. Étvágygerjesztő konyhaművészetet művel, ipari formatervezőnk egy igazi gourmet-ként kényezteti magát. Közben kutat, rakodik, a legcsendesebb órában előkerül egy vetítőgép, a celluloid tekercseken lepergeti házassága derűs, önfeledt pillanatait. Régi újságokat lapozva a múltba utazik, egy a feledés homályába merülő bűnesetet a papírok közt meglapuló pisztoly hoz kézzelfogható közelségbe. Közben pompásan megterít, eszik, a házvezetőnővel kokettál egy kicsit, de ebben sem leli örömét, a fegyver megreparálásában annál inkább. Gondosan beolajozza, festékszóró spray-vel felújítja, majd ecsettel, akkurátusan ki is pöttyözi. Ebbe a személyes, belső időt kitágító, minden érzékünket bizsergető matatásba merülve végül mi nézők azon kapjuk magunkat, hogy olyan nagyon nem is sajnáljuk az álmában, párnák közt szerencsétlenül járt feleséget, illetve Anita Pallenberg alakításán keresztül ezt a jól berendezett, rutinnal kibélelt életvitelt. Kilépünk egy minden kényelme ellenére, vagy talán éppen ezért kiüresedett élet kereteiből. De hova és hogyan tovább? Mit is hozott ez az ínyenckedő, leginkább a tárgyakban és ételekben élvezetet találó, magányosságában is érzéki éjszaka?
Nézzük, hogy mivel „babrál” Fejős Miklós az éjjelek átkozott sötétjében és áldásos csendjében, illetve mit lát a jobbára alvással töltött éjszakák hol meleg, hol ideglelős atmoszférájában? Mivel tér vissza a magányosság érzését felerősítő, de az elmélyüléssel a megvilágosodást is elhozó éjszakai világból?

Itt vannak mindjárt éjszakai vedutái, amelyek főszereplői autók. A festő redukált képi világában sehol egy ember, parkolóban, utcasarkon, járdaszegélyen régi és új modellek csillannak meg a gyéren bevilágított éjszakában. Magányosan, vagy kisebb társaságban állnak és várakoznak ezek az autók. Nem róják az ismert és ismeretlen utakat, főleg nem száguldanak, de még csak nem is haladnak. Vannak. Művészet és autóipar egymást megtermékenyítő kapcsolatát tanulmányok sokasága elemzi. Konkrét művészeti példaként gondolhatunk a futuristáknak a nőt mint múzsát az automobilra lecserélő vízióira, Diego Rivera Detroit-ban kivitelezett freskóciklusára a Ford család megbízásából (Detroit Institute of Arts), Walker Evans urbánus tájakat „leíró” fényképeire, Jacques-Henri Lartigue száguldó autókat megörökítő blur-ös örömfotóira, Sonja Delaunay ruhaterveivel összehangolt autófestéseire és a Renault gyár és a francia Új Realisták együttműködésére. A hatvanas évektől feltűnnek a művészeti közeg képein is az autóbalesetek (Andy Warhol), az összepréselt autók (Wolf Vostell dé-collage performanszai), az ütközés során sérült és összeroncsolódott emberi testek látványossága (David Cronenberg Crash című filmje, 1996), vagy a balesetek váratlanságának személyiségalakító traumája, mint Németh Hajnal Crash / Passive Interviews című munkájában. Mindezekben közös, hogy az automobilt az ember életformáját alapvetően megváltoztató, vagy életét fatálisan befolyásoló eszközkézként látjuk, a sebességnek, a távolság legyőzésének, a téridő-élmény egyéni alakításának, az emancipációnak, és az érem másik oldalaként a kiszámíthatatlan és végzetes karambolnak, összességében a modernizációnak a szimbólumaként. A közép-kelet-európai modernizáció azonban felemás kimenetelű kísérletnek bizonyult. Féltett autóink csekély kilométerszámmal jobbára végig parkolnak egy életet, garázs nélkül, utcán (a nyolcvanas években még gyakori ponyva lassan lekerült róluk), a hitellel sokkal inkább gúzsba kötve, mint messzi tájakra repítve tulajdonosaikat. Nem annyira a forgalommal, mint inkább a járdaszegélyeken való torlódásukkal alakítják az utcaképet, kitakarva épületek homlokzatának lábazatát. Az utazás eme kultikus eszközei már-már személyiséggé válva belakják tereink és passzívan uralkodnak életünkben, őrizzük egymást, s idegesítő, ha az éjszaka csendjét megzavarja egy riasztó.

A szó szoros értelmében éjszaka készült, diára fényképezett csendéletein Fejős – festői világának jellegzetes redukáltságával ellentétben – halmozza és ismétli a tárgyakat, ám látásmódja a fényképezés során is festői. Megnyilvánul ez a műfaj festészeti eredetének felmutatásában: a képi tradíció tizenhatodik és tizenhetedik századi motívumainak és kompozíciós megoldásainak felidézésében, a nézőpontok és a tárgycsoportok játékos variálásában, a színek harmóniájának megteremtésében és a drapériák hangsúlyos elrendezésének örömében. A viruló és az enyészetnek induló élet részletgazdagságának, a gyümölcsök érzékiségének ábrázolása a fotó médiumában éri el csúcspontját. A mai kellékek és a hagyományos vanitas-szimbólumok kísérletező ismétléssel megrendezett kompozíciói lefényképezve felfüggesztik az idő folytonos áramlását, megállítják a pillanatot, s lehetővé teszik az érzéki felület időben kiterjesztett szemlélését. Nincs más számunkra csak a felület – írja Wolfgang Tillmans, a véletlenszerűnek ható csendélet-kompozícióival az élet illanó törékenységét felmutató fotográfus. „Ha nem adok magamnak elég időt arra, hogy körültekintően tanulmányozzam és megértsem valaminek, vagy valakinek a felületét, a külsejét, nem érdemes belekezdeni sem. Minden a megfigyeléssel kezdődik, csak ebből lehet eredmény.”

Sajátos a felülete Fejős úgynevezett mokett-festményeinek. Fejős a nagyszülei házából megmentett moketteket feszíti vakrámára, e leenyvezett textileknek hol a színe, hol a fonákja szolgál a rájuk festett motívumok háttereként és egyben hordozó felületeként. Nem tudom, pontosan a múlt melyik évtizedében indultak útjukra ezek a mokettek, de az biztos, hogy a hetvenes évek dunántúli, vidéki háztartásaiban már régi, megszokott darabok voltak. Azt hiszem, sokunknak megvan ez az élménye. A városi unokák hétvégéket, vagy az iskolai szünetekben heteket a falun élő nagyszülőknél töltöttek, és az ágyak és asztalok leterítésére egyaránt szolgáló mokettek mellett a Fejős képein megjelenő nippek, a piacon beszerzett edények, konyhai eszközök és kerti szerszámok is csodálkozásunk tárgyai voltak, ahogy e tárgyak felidézte élmények is. A hajnali disznóvágások visítása, a könyökéig húsba merülő böllér, a baromfiudvar lakóinak zabolátlan párosodása, a lucernakaszálás suhogása (nagyapám bámulatos ritmusérzéke, alighanem közben dúdolt magában), a fáról szedett gyümölcs zamata és a friss kuglóf illata. Sokszor arra gondolok, hogy azért is tudjuk távolságtartással kezelni a nagyvárosi mindennapokban fokozattan tapasztalható közéleti visszásságokat, mert sejtjeinkben hordozzuk a friss levegő, az ártézi víz, a forró baracklekvár és a birskompót jótékony hatását. Emlékeink ízes morzsáival, érzékiségüktől otthonos töredékeivel lehorgonyoztunk ebben a közép-kelet-európai valóságban. Szűk, sötét, kilátástalan – de a miénk. Mintha megint megállt volna az idő. Ezentúl is itt fogunk élni. Talán próbáljuk meg élvezni? Fejős képeit mindenképp, a többiben nem vagyok biztos.