ENGLISH
Kezdőlap/ Petrányi Luca megnyitóbeszéde

Petrányi Luca megnyitóbeszéde

Fotó: Capa Központ

 

A képzelet teremtés. A maga nem létezésével együtt a bennünk élő mindenség. A körülöttünk lévő dolgok megteremtése személyes feladat, amihez érzékenységre van szükség. A látás birtokában alkotjuk meg a masszát, amiben momentumok, formák, érzések, emlékek kavarognak valahogy szépen, lassan, míg elérik végső állomásukat. Teret és időt foglalnak el bennünk, letelepednek. Ebben a halmozódásban egyszerre van folytonosság és állandóság. Helyzetek, képek ébresztik fel őket, amiben megszólalnak, emlékeztetnek. Ez a tudás csak egy ember birtokában van, azéban, aki jelen van, akiből kiindulunk. Aki az origó. Mi mind ez az egy ember vagyunk. Mi mind ezt az egészet éljük át, nem különbözünk egymástól, ez mindannyiunké. Az egész megélése mindenkié, aki benne van: magányos tapasztalás, de közös emlék.

Mi a kapcsolat az érintés és a mindenség megteremtése között? Az érintés körforgás, folyamatosan adogatott staféta. Az érintés egy, az egészből kiemelhető momentum, mely azon a tévedésen alapul, amelyben elhatároljuk saját testünket a világ egészétől. Amikor látásról és nézőpontokról beszélünk, elhelyezzük és kiemelt szereppel látjuk el magunkat. Úgy beszélünk a testről, mint a földön létező külön entitásról, amely tudatunk birtokában van. Azonban a bőr, testünk felülete valójában nem elhatárol, hanem összeköt minket a világgal. A bőr által kapcsolatot hozunk létre az összes körülöttünk lévő dologgal, legyen az egy másik test, tárgy, vagy maga a levegő. Mi nem testekként válunk el a semmitől, hanem mi is ugyanaz az anyagi massza vagyunk.

A képzelet történet, az érintés ciklus. A tájban fák érintik a levegőt, a levegőt érinti a nap. A szél végigsimít a mezőn, a levelek suhogása visszatér a levegőhöz. A nap fénye az objektívben összpontosul, amit egy sötét térbe fog egy kéz által megnyomott gomb által elindított záródás. A sötétbe börtönzött valóságot egyszer papírra nyomja a kéz. Tinta érinti a papírt, azt a papírt, amit az egykori táj fáiból emberkéz alkotott. Abból a tájból, ahol a szél érintette a lombot, és a lomb a napot. Az érintés ciklus. A csapdába ejtett fényből kép lesz, a papírra nyomott tintából könyv. A könyvet kéz lapozza, a bőr és papír párbeszéde suhogó hang, ami betölti a teret, simogatva a falakat, és élesen hatolva a fülbe. A csapdába ejtett fény tintaként papírra nyomott mivolta ismét fénnyé válik, majd összpontosul egy másik objektívbe, a szembe, és ott találja meg újabb valóságát. A képzelet történet. Hiszen minden érintések egymásba metsződése, hiába a halmazállapot, az agyag mássága, mindez ugyanúgy egymásba hatol.

Az érintés körforgásának rendszerébe pedig behatol a nyelv, a verbális narráció, az értelmezés, a megnevezés. Ugyanúgy, ahogy közbeszól a világ materiális megismerése, az anyagok részekre bontása, önmaguktól való elidegenedése, amely technikai fejlődéshez vezet. Képernyőkhöz, villódzó digitális valóságérzetekhez. Torz képzetekhez arról, hogy milyen viszonyrendszerben értelmezzük saját testünk és a világ anyagiságát. Mindeközben fel kell ismernünk azt, hogy még mindig az érintések körforgásában vagyunk, hiszen még mindig minden annak a végtelen, egymáshoz állandóan súrlódó masszának a része, amit úgy hívunk, hogy egész. Ami igazán számít itt, az a nézőpont, az origó, amihez képest szemléljük és érzékeljük a világot.

Most arra kérlek titeket, nézzetek a mellettetek állóra. Aki melletted áll, ő egy origó, úgy, mint ahogy ti mind origók vagytok, ahonnan a világ kiindul és visszatér. Szántói Lilla munkáinak érzékenysége rávilágít azokra a nézőpontokra, ahonnan az érintés elindult egyszer, és ahova visszatért. Történetek az egészről, amely megélése magányos tapasztalás, de közös emlék.

Köszönöm a figyelmet, a kiállítást megnyitom.

 

Elhangzott Szántói Lilla A látvány érintése című kiállításának megnyitóján 2020. augusztus 25-én a Capa Központban.