32. MAGYAR SAJTÓFOTÓ KIÁLLÍTÁS
Új helyszínen, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban nyílt meg március 27-én a magyar fotóriporteri szakma legnagyobb seregszemléje. A 32. Magyar Sajtófotó Kiállítás, a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjaként, május 18-ig tekinthető meg a Nagymező utca 8. szám alatt található vizuális intézményben. A tárlathoz kapcsolódóan, hosszabbított nyitva tartás keretében, ezúttal is számos különleges program várja az érdeklődőket a Capa Központban.
Az elmúlt évhez képest idén 22 százalékkal több, csaknem 10 000 pályamű érkezett a közel 4 millió forint összdíjazású 32. Magyar Sajtófotó Pályázatra. Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a 13 kategóriadíj mellett idén is hat különdíjat ítélt oda a tehetséges magyar fotóriportereknek a hazai és nemzetközi szakemberekből álló zsűri. A 2013. év legjobb magyar sajtófotóit bemutató 32. Magyar Sajtófotó Kiállításon 92 fotós 387 képe látható május 18-ig a Capa Központban.
A 32. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottjai ebben az évben jellemzően a 30-as, 40-es korosztály képviselői közül kerültek ki, ezért a kiállítás képanyaga is elsősorban az ő látásmódjukat tükrözi. Az idei trendhez illeszkedve a rendezvény fő támogatója, a TakarékPont hálózat a legjobb teljesítményt nyújtó 30 év alatti fotóriportert díjazta.
„Magyarország legnépszerűbb fotópályázata már sok jó fotográfust tett ismertté az olvasók, a média fogyasztói előtt. Képeik úgy jelenhetnek meg a falakon, ahogyan lapjaikban, weboldalaikon csak nagy ritkán: kiemelt helyen” – hangsúlyozza Bánkuti András, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnöke.
A 32. Magyar Sajtófotó Kiállításon a pályázat nyertes képei és sorozatai mellett a rendezők, Túry Gergely és Pataky Zsolt olyan fotókat igyekeztek válogatni, amelyek érzelmileg is megmozgatják a látogatókat. „A Magyar Sajtófotó Kiállítás mindig hiteles lenyomata kíván lenni egy adott évnek. Ugyanakkor fontos, hogy nemcsak elgondolkodtató, hanem személyes és szórakoztató is legyen. A tavalyi Sziget Fesztivál vagy épp a márciusi havazás képeire pillantva önkéntelenül is felelevenítjük magunkban, hogy hol voltunk és mit csináltunk éppen akkor. Ez egyfajta közösségi időutazás” – vélik a kiállítás rendezői.
A 32. Magyar Sajtófotó Kiállításhoz kapcsolódóan, hosszabbított nyitva tartás keretében ezúttal is számos program vár majd a látogatókra a Capa Központban. Elsőként rögtön egy különleges „fotós és alanya” beszélgetésen a Capa Központ vendége lesz március 28-án Vásáry Tamás világhírű magyar zongoraművész és karmester, valamint felesége, Tunyogi Henriett táncművész, koreográfus, rendező. Sőt, az exkluzív tárlatvezetések mellett a kiállítótérben látható képek közül néhány életre is kel: a Highline keretében vékony hevederen egyensúlyoznak majd Mohai Balázsék a belvárosban, míg a különleges photo-slampoetry esten szavak segítségével tárnak egy-egy alkotást az érdeklődők elé. A családi napokon pedig nemcsak a gyermekek, hanem szüleik is tartalmas és izgalmas programokon vehetnek majd részt.
A nagyközönségnek szóló programok mellett természetesen a fotográfus szakmát is nívós rendezvények várják: többek között a hazánkban először megvalósuló Magnum Workshop előkészítőjén, fotósbörzén és ismeretterjesztő előadásokon vehetnek majd részt.
A Sajtófotó kiállításhoz kapcsolódó programokról folyamatosan tájékoztatják a közönséget a www.capacenter.hu honlapon, valamint a Capa Központ facebook oldalán: www.fb.com/capakozpont
A 32. Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás főtámogatója a TakarékPont Hálózat.
A 32. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Budapesti Tavaszi Fesztivál programja.
32. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottjai
Március 27-én adták át a 32. Magyar Sajtófotó Pályázat díjait is. A csaknem 4 millió forint összdíjazású pályázaton hat különdíjat és 42 kategóriadíjat vehettek át a magyar sajtó legjobb fotósai a 32. Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás támogatóinak és díjfelajánlóinak képviselőitől.
A legkiemelkedőbb teljesítményért járó MÚOSZ Nagydíjat
Bielik István a Népszava fotóriportere érdemelte ki “A véget nem érő pokol” című képriportjáért.
A legjobb emberközpontú dokumentarista fotográfiáért járó André Kertész Nagydíjat
Hajdú D. András az Origo.hu fotoriportere “Zürich Express” című képriportjáért kapta, ő elnyerte az Emberábrázolás egyedi 2. díját, a Társadalomábrázolás sorozat 2. díját és a Bulvár és humor kategória 3. díját is.
Díjfelajánló: Emberi Erőforrások Minisztériuma
A legjobb hírképért járó Escher Károly különdíjat
Mészáros Mátyás a Lapcom Zrt., Kisalföld fotóriportere nyerte “Fáklyásmenet” című képével, ő elnyerte az Emberábrázolás egyedi 2. díját, a Társadalomábrázolás sorozat 2. díját és a Bulvár és humor kategória 3. díját is.
Díjfelajánló: Ringier Kiadó Kft.
A legjobb kollekcióért járó Munkácsi Márton különdíjat
Stiller Ákos, a HVG fotóriportere kapta, aki elnyerte az Emberábrázolás kategória 3. díját, a Sport sorozat 2. díját valamint a Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia sorozat kategória 1. helyezését is.
Díjfelajánló: CULTiRiS Kulturális Képügynökség
A megyékben dolgozó legjobb fotóriporter
Balázs Attila, az MTVA/MTI külső munkatársa lett, aki elnyerte a Képriport kategória 3. díját, a Természet és tudomány sorozat kategória 2. díját és a Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia sorozat kategória 3. helyezését is.
Díjfelajánló: MÚOSZ
A legjobb teljesítményt nyújtó 30 év alatti fotóriporter díjat
Mudra László az Origo.hu munkatársa kapta, aki elnyerte a Hír kategória 2. helyezését is.
Díjfelajánló: TakarékPont hálózat
Molnár István-díj
Második alkalommal hirdette meg a MÚOSZ azt a pályázatot, amellyel Molnár Istvánnak, a 2012-ben elhunyt neves tervező-szerkesztőnek állítanak emléket. Idén Nyilassy Lili tervező-szerkesztő munkáját jutalmazta a zsűri Molnár István-díjjal.
Díjfelajánló: MÚOSZ
KATEGÓRIADÍJAK
1. Hír-eseményfotó (egyedi) – Díjfelajánló: Népszabadság szerkesztősége
1. díj: Mészáros Mátyás, Lapcom Zrt., Kisalföld: Fáklyásmenet
2. díj: Mudra László, Origo.hu: Tabló
3. díj: Szabó Márta, Székesfehérvári Törvényszék: A székelyek nagy menete
2. Képriport (sorozat) – Díjfelajánló: HVG szerkesztősége
1. díj: Móricz Simon, Népszabadság: Kilakoltatási kísérlet
2. díj: Mohai Balázs, az MTVA/MTI külső munkatársa: Árvíz
3. díj: Balázs Attila, az MTVA/MTI külső munkatársa: Illegalitásban a dohány
3. Emberábrázolás-portré (egyedi) – Díjfelajánló: Nikon Magyarország Kft.
1. díj: Erdélyi Gábor, szabadfoglalkozású: A zenemágia szellemidézése
2. díj: Hajdú D. András, Origo.hu: Tekintet
3. díj: Stiller Ákos, HVG: Kiábrándult értelmiségi
4. Emberábrázolás-portré (sorozat) – Díjfelajánló: Nikon Magyarország Kft.
1. díj: Mohai Balázs, az MTVA/MTI külső munkatársa: Csendes ellenállók
2. díj: Balogh László, Reuters: Az utolsó generáció
3. díj: Varga Tamás, Kovamed Bt.: Tertium non datur
5. Művészet (egyedi) – Díjfelajánló: Europress fotóügynökség
1. díj: Mohai Balázs, az MTVA/MTI külső munkatársa: Color party a Sziget fesztiválon
2. díj: Derencsényi István, Hajdú-Bihari Napló: Magyar kultúra szelleme
3. díj: Balogh Zoltán, szabadfoglalkozású: Punks not dead!
6. Művészet (sorozat) – Díjfelajánló: Market Építő Zrt.
1. díj: Kurucz Árpád, Népszabadság: Eötvös Cirkusz
2. díj: Beliczay László, MTVA/MTI: Napfényműterem Székelyudvarhelyen
3. díj: Sióréti Gábor, Magyar Narancs: Stohl András utolsó előadása a Nemzetiben
7. Sport (egyedi) – Díjfelajánló: BÁV Zrt.
1. díj: M. Schmidt János, a Népszabadság külső munkatársa: Futás!
2. díj: Szalmás Péter, Népszava: Vívómámorok
3. díj: Komka Péter, MTVA/MTI külső munkatársa: Víz alatti hoki VB
8. Sport (sorozat) – Díjfelajánló: Főtaxi Zrt.
1. díj: Mohai Balázs, az MTVA/MTI külső munkatársa: Highline
2. díj: Bődey János, Index.hu: Gyerekharcosok küzdelme Thaiföldön
3. díj: Stiller Ákos, HVG: Pincéből törnek ki a salgótarjáni bokszolók
9. Természet és Tudomány (egyedi) – Díjfelajánló: GDF SUEZ
1. díj: Kovács Imre, tanuló: Szentjánosbogár rajzás
2. díj: Máté Bence, Bence Máté Photography: Szürke gém
3. díj: Máté Bence, Bence Máté Photography: Nagy kócsag
10. Természet és Tudomány (sorozat) – Díjfelajánló: GDF SUEZ
1. díj: Urbán Ádám, alkalmazott reklámfotós: Vizuális környezetszennyezés – Útmenti reklámberendezések
2. díj: Balázs Attila, az MTVA/MTI külső munkatársa: Az élet él és élni akar
3. díj: Végh László, Magyar Nemzet Magazin: Kiszolgáltatva
11. Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi) – Díjfelajánló: MTI
1. díj: Stiller Ákos, HVG: Halott fia hitele miatt lakoltatnák ki a 93 éves nénit
2. díj: Balogh Zoltán, szabadfoglalkozású: A Lunik 9 gyermekei
3. díj: Hajdú D. András, Origo.hu: Krajkai mindennapok
12. Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat) – Díjfelajánló: MTVA
1. díj: Stiller Ákos, HVG: Méteres lyukakban bányásszák a reményt Farkaslyukán
2. díj: Hajdú D. András: Origo.hu: Szórványlelkész az Ormánságban
3. díj: Balázs Attila, az MTVA/MTI külső munkatársa: Ikrek falva
13. Bulvár, humor (egyedi vagy sorozat) – Díjfelajánló: Blikk szerkesztősége
1. díj: Móricz Simon, Népszabadság: Kutyakiállítás
2. díj: Neményi Márton, Hír24: Legény a gáton
3. díj: Hajdú D. András, Origo.hu: Elnöki kegyelem
A fotók közlése kizárólag a Sajtófotó Pályázatról és Kiállításról szóló hírek, tudósítások, publikációk esetében jogdíjmentes!