ENGLISH
Kezdőlap/ Sajtószoba/ Válogatás 40 év legjobb magyar sajtófotóiból

Válogatás 40 év legjobb magyar sajtófotóiból

Idén a Magyar Sajtófotó Pályázat negyven évére visszatekintő kiállítással várjuk a látogatókat.

Válogatás 40 év legjobb magyar sajtófotóiból címmel kiállítás nyílik április 20-án, este 6 órakor a Capa Központban (Budapest, VI. Nagymező utca 8.)

2022-ben elérkeztünk a 40. Magyar Sajtófotó Kiállításhoz. Az 1981-ben pályázatra beadott fotókból megrendezett tárlat – bár voltak előtte rendszertelenül kiállítások a pályaművekből – megkapta az egyes számot rendezőjétől, Szalay Zoltántól, aki a következő harminc évben is (kisebb-nagyobb kihagyásokkal) gondozója, rendezője maradt a kiállításoknak. A MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztály elnöksége úgy gondolta, az évforduló jó alkalom a visszapillantásra, így idén a szokásos, éves Magyar Sajtófotó Kiállítás mellett egy negyven esztendőre visszatekintő kiállítással is várják a látogatókat.

A Capa Központ 2014 óta a szakmai partnere és egyik fő támogatója a Magyar Sajtófotó Kiállításnak, és  fogadja be kiállítótereibe a magyar dokumentarista fotósok legjobbjainak évente megrendezett seregszemléjét.

A kiállítás kurátora és rendezője: Bánkuti András Balogh Rudolf-díjas fotóriporter, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnöke, a Digitális Fotó Magazin főszerkesztője.

 

Az ünnepélyes megnyitón köszöntőt mond:
László Ágnes, Szalay Zoltán özvegye, a Magyar Sajtófotó Kiállítás és Pályázat korábbi kommunikációs vezetője
Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus
Szarka Klára fotómuzeológus

A kiállítást megnyitja:
Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus

 

Idén először jutalmazza a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya a MÚOSZ Aranytoll Életműdíjához hasonlóan a sajtóban dolgozó fotósok teljesítményét, életművét egy arany kamera jelvénnyel.

 

A Capa Központban látható kiállítás a fotók mellett külön tárlókban mutatja be az elmúlt négy évtized kiállításaihoz, pályázati megjelenéseihez fűződő emlékeket és a fotóriporteri munka kellékeit.

Semmi nem olyan már, mint 1981-ben volt. Megváltozott a sajtó, Magyarországon megváltozott a politikai berendezkedés; más lett a technika, a jogi környezet, megváltozott a képek nyilvánosságra kerülésének módja és gyakorisága. A legfontosabb azonban nem változott: a fotóriporterek elkötelezettsége. A sajtónak dolgozó fényképész, a fotóriporter, arra törekszik, hogy a valóságot saját interpretációban tálalva, nagy közönség számára nyújtson információt, szórakoztasson vagy provokáljon. Érzelmet akar kelteni, miközben beszámol az előtte történő dolgokról, a maga által megtapasztalt valóságról. A fotóriporterek számára a pályázatokon elért sikerek visszaigazolást nyújtanak, a beküldött anyagokból rendezett kiállítások pedig a közönségnek adják meg az az örömöt, hogy jó képekkel eleveníthessék fel az elmúlt esztendő eseményeit. Csodálhatják, egyetérthetnek, vitatkozhatnak a fotóssal. Ezzel a kiállítással is ezt a hatást szeretnék elérni a rendezők. A válogatás, mint minden válogatás szubjektív, de abban a tekintetben a teljességre törekszik, hogy a magyar sajtófotó valamennyi műfaját bemutassa, s ezt sok fotóriporter munkáján keresztül tegye meg. A tárlaton 123 fotográfustól láthatunk képeket, a legnevesebbektől a kevésbé ismertekig, az idősebb generációtól a fiatalokig. A kiállításon csak olyan képek vannak, amelyet alkotója a Magyar Sajtófotó Pályázatok egyikére valamelyik évben  beadott.

 

A KIÁLLÍTÁS SAJTÓKÉPEI LETÖLTHETŐEK ERRŐL A LINKRŐL.

 

Válogatás 40 év legjobb magyar sajtófotóiból

***

A 40. Magyar Sajtófotó Kiállítás sem marad el. Egy héttel később,  a Magyar Nemzeti Múzeumban nyílik meg 2021 fotóiból a 40. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazott képeinek a tárlatai. Ennek az ünnepélyes megnyitóján hozzák nyilvánosságra MÚOSZ Nagydíját és az André Kertész-nagydíjat elnyerő fotográfusok nevét. (A két név – embargósan – az ünnepélyes kiállításmegnyitó előtt egy órával a http://sajto-foto.hu oldalon már fent lesz a sajtó számára.) A megnyitó egyben díjátadó is, a két nagydíjon kívül a tizennégy kategória első három helyezettjét és a különdíjak nyerteseit is ekkor köszöntik a Tettemanti Béla által tervezett oklevekkel a rendezők.

A kiállítók köszönetet mondanak a támogatóknak a kiállítás megvalósításához nyújtott segítségükért.

***

Sajtókapcsolatok

Magócsi Anikó
Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ
+36-30-248-30-98

Bánkuti András
andras.bankuti.photo@gmail.com
+36302416171