ENGLISH
Kezdőlap/ Teljes kiőrlés / Csigó Malom, Gyulakeszi / Bősze Ádám

Teljes kiőrlés / Csigó Malom, Gyulakeszi / Bősze Ádám

Hogy utálta a Bartók Rádió közönsége, vagy legalábbis annak egy része, ha azt mondtam egy szimfóniára, szonátára, hogy az teljes kiőrlésű! Küldték a „változtasson szakmát!”, „feküdjön vissza!” és az ezekhez hasonló üzeneteket. Abszurdnak, blaszfemikusnak gondolták, akarták hinni. Pedig nem annak szántam. A „teljes kiőrlésű zenemű” kifejezés tulajdonképpen nem is magára a kompozícióra, hanem annak előadására utal. Olyan ideális produkcióra, melynek köszönhetően a hallgató előtt földerengnek a darab jelentésrétegei, megvilágosodik az alkotás formája és fölépítése, ízlelhetővé válik a zenei csemege. Csak a jóisten tudja, miért ugrott be nekem Mohai Balázs fotóiról ez a kifejezés. Nyilván szerepe van ebben a malomnak, a helyszínt adó Csigó Malomnak, a zenei kapcsolódást a képeken föltűnő muzsikusok, zenerajongók erősíthetik. Bár, most, hogy ezen gondolkozom, a fényképész erőt sugárzó sorozata is sugallhatta azt az energiát, ami egyébként az őrléshez kell. Egyszerű fizikai, vagy éppen művészi értelemben. Ez érződik a fények bátor használatából, az árnyékvilág megidézéséből, vagy a nemesen egyszerű portrékból. Sokrétegű, sokízű, teljesen kiőrölt.

A 20. század elején három Molnár tanított a Zeneakadémián, Imre, Géza és Antal. A hátuk mögött gyakran összesúgtak: jó-jó, van három molnárunk, de mikor lesz végre egy Lisztünk? Ezek a sutyorgók visszavágytak az aranykorba, abba az időbe, amikor a világ hírhedett zenésze puszta jelenlétével dicsőségbe öltöztette a magyar zeneéletet. Jópofa anekdota, igaz kissé poros. De – mit van mit tenni, ha a szerző fantáziavilága sem túl színes – a malomról és a kiőrlésről való gondolkozás, a fényképek lapozgatása közben ez volt a második „sztori”, ami a malomról, pontosabban egy malomról eszembe jutott, juthatott. Nem mondom, nem a legjobb, de így-úgy malmos. Persze előjöhetett volna a Szép molnárlány dalciklus Franz Schuberttől, az első dal például, a Vándorlás című, melynek zongorakísérete a malomkerék ütemes, mégis monoton kattogását imitálja. De van François Couperinnek is malmos darabja, meg aztán Cervantest is megidézte már néhány komponista, úgyhogy fontos intézmény a malom, biztos helye van a zenetörténetben.

A Csigó Malomban nem őrölnek gabonát, lisztért sem állnak sorba a kapu előtt. Adnak viszont mást a kíváncsiskodónak: finoman válogatott kultalkalmak sorát, olyan eseményeket, amelyeken egyrészt sikk megjelenni – Balázs János, Freund Tamás és Zoboki Gábor az ország legismertebb emberei közé tartoznak – másrészt boldog az emberfia, amikor azt látja, a hangversenyeken, tárlatokon a falubéliek is megjelennek. Tiszta sor: vágynak az értékre, mely éppen általuk nemesül helyi értékké. Szellemi értelemben tehát a Csigó Malom megőrizte régi őrlőhely szerepét. Az ünneplés mellett, egy koncert, vagy kiállítás sikerén túl azonban komoly felelősség nyomja a kultmolnárok vállát: meg kell őrizniük a lendületet, az itt élők ugyanis hamar rákapnak egy teljes kiőrlésű szonáta ízére, és szeretnének még belőle. Ragaszkodni kezdenek előadókhoz, mélyen megérinti őket egy-egy alkotó munkája. A rátalálás örömét pedig fönn kell tartani, időről időre részeltetni kell benne azokat, akik éhesek, akik vágyják az újat. Nem beszélve a kölcsönhatásról. Hogy akadálymentesen hat, hathat a helyi érték a bebíró lelkére. Hogy a városi közönség, milyen szívesen veti le a maszkját – már ha éppen sikerül neki – és adja át magát egy malomkörüli csoport svungjának. Ennek bizonyítéka a Balaton-Felvidék fölmérhetetlen népszerűsége. Az őrlés elkezdődött, hirdeti Mohai Balázs fotógyűjteménye, a kölcsönhatásból pedig új ügyek lisztpora száll.

Bősze Ádám

Mohai Balázs, Csigó Malom
Mohai Balázs, Csigó Malom
Mohai Balázs, Csigó Malom
Mohai Balázs, Csigó Malom
Mohai Balázs, Csigó Malom
Mohai Balázs, Csigó Malom
Mohai Balázs, Csigó Malom
Mohai Balázs, Csigó Malom
Mohai Balázs, Csigó Malom
Mohai Balázs, Csigó Malom
Mohai Balázs, Csigó Malom
Mohai Balázs, Csigó Malom