ENGLISH
Kezdőlap/ A negyvenedik jubileumi nemzetközi művésztelep eseményén mindenki, aki jelen van, része az alkotásnak / Magyarpolány / Závada Péter

A negyvenedik jubileumi nemzetközi művésztelep eseményén mindenki, aki jelen van, része az alkotásnak / Magyarpolány / Závada Péter

Hat rímtelen szonett Oláh Gergely Máté fotóihoz

Oláh Gergely Máté, Magyarpolány
Oláh Gergely Máté, Magyarpolány

A helyiek bevonásával dróthuzalt vezetnek végig az arcon úgy,
hogy épp középen válassza ketté.
Egy tetoválás önmagában még nem jelent semmit.

A koptatott rózsaszín dzseki kiemeli ugyan a háttérben meghúzódó muskátlik
élénkpirosát, de annak ellenére, hogy a karikafülbevaló körívéhez az egyenlő
távolságban lévő anyajegyektől külső érintők húzhatók, az arcot így is
a feladatra szigorúan fókuszáló tekintet uralja.

Összekulcsolt kezek a fej alatt: párnák helyett is párnák.
A simogatás kimerevített gesztusa első ránézésre hiteles,
miközben az egyik szerelmes nyilvánvalóan játssza, hogy alszik.
A drapéria esése, gyűrődései a kompozíció szempontjából mérvadóak, 
de ami a figyelem vezetését illeti, nem tudják fölvenni a versenyt
a flamingórózsaszín műanyagpapuccsal.
A nyaklánc vajon saját szerzemény, vagy a jelmez része?

 

Oláh Gergely Máté, Magyarpolány
Oláh Gergely Máté, Magyarpolány

<Tulajdonképpen irreleváns>, hogy a képbe belógó tripod lábai
milyen filmes eszközben folytatódnak: derítővászonban,
reflektorban, esetleg kamerában. 

Egy kiszakadt térdű farmernadrág Theseus uralkodása alatt,
az Athén melletti erdőben meglepő lett volna,
de a Magyarpolányra álmodott klasszikuson
a háborítatlan illúziót ma már nem kéri számon senki. 

A bázis alkotói saját mottójukból indulnak ki.
Épp a másként-létet töltik meg tartalommal hol festőállványaikra,
hol a szenvedélyesen magyarázó mesterre koncentrálva.  

 És az elcsigázott festőtanonc napszemüvege mögül
látja-e a színek eredeti tartományát,
vagy eleve mindennek eggyel sötétebb tónust szánt
a valóságosnál? Mi az, hogy valóságos? 

 

Oláh Gergely Máté, Magyarpolány
Oláh Gergely Máté, Magyarpolány

<A negyvenedik jubileumi nemzetközi művésztelep eseményén> mindenki, aki jelen van,
része az alkotásnak. Vajon mi örvend nagyobb népszerűségnek: a viaszveszejtéses
bronzszobrászat a Munkácsy Mihály díjas szobrászművész vezetésével, vagy az
akciófestészet és a linómetszet? – töprengünk félig-meddig magunkban, míg az akácok
előterében érvényre jut a házigazda pedagógusi-művészi karaktere.  

Körben a léckerítésre installált munkák kijelölik a foglalkozás kereteit.
A műanyag fólia az alá rekedt nedvességtől az asztalra tapad. Ettől még elég egy rossz lépés,
és az emelvényről bárkit leeshet. Pláne az, aki most fonott copfjában kék szalaggal
a fénykép előterében a vászon fölé hajol. 

De, aki a farönkön felénk fordulva pihen, csak egy lábak, karok és fej nélküli torzó.
Bár a melleit ugyanazzal a fehér mázzal kenték be, mint a testét borító
bárányhimlőket. Piros fanszőrzetén már meg sem lepődünk, pedig a szeméremdomb
rikító háromszöge, mint munkabért, hajtja be rajtunk a csodálkozást. A bokrok közt
fenyegetően nyújtózkodó alak. A háttérben, ki tudja, mióta rozsdásodik? 

 

Oláh Gergely Máté, Magyarpolány
Oláh Gergely Máté, Magyarpolány

<Egy munka romjai>, maradéka csupán, kiégetett kerámia cserepei, drótháló a fűben,
gipsztörmelék. És egy másik apró torzó, mintha próbálna elvegyülni, visszahúzódni
a feleslegbe. Egy műalkotáson vagy egy törött használati eszközön mutatkozik meg inkább
a tárgy tárgy-mivolta? És mi a helyzet egy törött műalkotással? 

 Két aktív résztvevő a színházművészeti panel programjának előadásán,
akik közül az egyik a történet szerint viszonzatlan szerelmet érez.
A sarjerdőben eszeveszett hajsza indul
az erélyes figyelmeztetések dacára. 

Közben amerre csak nézünk, mindenütt az egymás és a közösség felé fordulás nem
hagyományos módozatai, távol a kőszínházi struktúráktól. Modern és kísérletező szakmai-
módszertani eszközök, melyekkel bevonnak minket a játékba, legyünk amatőrök, fiatalok,
vagy akár a legszélesebb értelemben vett közönség. 

 A résztvevők örömére a terapikus hatás
mit sem gyengít az esztétikai élvezeten. 

 

Oláh Gergely Máté, Magyarpolány
Oláh Gergely Máté, Magyarpolány

<A fotó alapján lehetetlen> megállapítani, hogy a helyi erő a varázsszer hatására
vajon összetéveszti-e a fát a szerelmével, vagy csak ijedtében öleli a törzset,
míg a retro lakókocsi elé helyezett sámli mélyen beleíródik a település történetébe.  

 A babakék esőkabátos nő arckifejezéséből ítélve semmi jóra nem számíthatunk,
sőt, még abban sem lehetünk biztosak, hogy a demizson valóban azt rejti-e,
ami be lett ígérve.  

 Kit érdekel ilyenkor, hogy a lombkoronát keresztül szelő égősor olyan, akár egy levegőbe
felfüggesztett rivalda, noha nem lévén teljesen sötét, csak kevéssé ad hozzá a világításhoz.
Ne is reménykedjünk. A fűben elejtett zsebkendőről már soha nem tudjuk meg, hogy kié volt. 

A művészet sosem az, ami, hanem mindig valami más, de maszkként mégsem a
szamárfej árnyéka szolgál, hanem az, amit a helyi alkotóközösség tagja
felénk nyújt: papírmasé sisak, mellyel saját arcát is kitakarja. 

Mögötte a fenyőlécekből ácsolt kapu deszkáit rusztikus,
szegecselt vasalás fogja össze. 

 

Oláh Gergely Máté, Magyarpolány
Oláh Gergely Máté, Magyarpolány

<Kit takarnak ki félig> a fővezérágak?
Ki hallgat madárcsicsergést headsetről a lombban,
míg a rügyek közé artikulálatlan emberzsivajt képzel?  

Ki tud csak úgy a nap blendéjébe nézni anélkül,
hogy hunyorítania kéne, míg az eltérő kulturális
küszöbhelyzetek megcsillannak a levelek közt átszűrődő derengésben?  

Kivel osztjuk meg őrhelyünket a lakókocsi tetején? 
Ember vagy tündér mászik fel a létrán spagetti pántos topban, 
mialatt a Bakony déli lejtőin összetéveszthetetlen
hang- és fényhatásokkal kísérve épp megszületik a helyi kultúra? 

 Hajnalra a lecsapódó harmattal együtt mindent belep a vendégszeretet.
A fűben térdtől lefelé törött gipszláb. És a hosszan exponáló fotósnak hála 
a narancssárgára hevült kohóból kipattanó szikrák 
a sötétbe világító csíkokat húznak.