Gerhes Gábor megnyitóbeszéde
ALFATÖRZS A BÉTABOLYGÓN
Amikor Anya és Apa az ágyam szélére ül.
mottó: A Rubik-kockát kirakni nem könnyű, kivéve annak, aki tudja, hogyan kell.
Hölgyeim és Uraim,
indítsunk is mindjárt egy atmoszférával:
Szabó Emma vagyok, büntetlen életű magyar anya. A bűn egyben bűnhődés, egyben rokonom arca is, amikor beütötte a magáét, ami ott akkor volt, de nem fájt neki, mondta; erre aztán utána a rokonom, az edzőmmel együtt, aki közben kijött, beleúszott a teszkós gumimedencébe, ami reggelre leeresztett az éjszaka beleesett lidlis fúrógép miatt… Ezt amúgy eleve nyolcas fejjel adják, alapáron.
Nézem itt ezt a nyolcas fúrót, szerintem kevés, de inkább nézem a tízest is; jobb lenne a tízes vagy a tizenkettes, ha más miatt nem, a gyorsulás miatt mindenképp jobb lenne, meg a Bernoulli-törvény miatt is lenne jobb, gondolom közben.
Bernoulli törvénye azt mondja, hogy egy közeg áramlásakor a közeg – lehet például víz, de levegő is – sebességének növekedése a nyomás csökkenésével jár.
Így például, ha valaki egy papírlapot fog a vízszintesen tartott tenyere alá, és az ujjai közé fúj, a papírlap a tenyeréhez tapad.
Tavaly amúgy edzőmék megint eljöttek, fekete adidaszban volt felül, meg a tujasorban, a szomszéd kerítése között volt sokat, mondja a szomszéd; a royálvodkát itta. A kétdecis üveget az adidasz felsőzsebébe tette, ki is dudorodik, aztán otthagyja a faszba. Ötven forint, mondja a szomszéd, már mikorra a címke leázott. A Pennybe a gép is visszadobta neki.
„Jöhet egy új szerelem, ha tehetem, észreveszem…” Magnókazettában megnyílik a szalag, vele együtt az Apostol is: Nagyi frissen rakott tupírban, horgolt kardigánban, a tujabokrok előtt – épp, mint valamelyik képem itt –, mellette az itt is jelenlévő unokák.
„Most pont jó minden” – írja a tetkó.
But do you like me? – kérdezi Emma.
Hölgyeim és Uraim,
Szabó Emmáról valahogy sokkal többet tudunk, mint amire feltétlenül szükségünk lenne. Láttam már őt VHS-en, ötévesen. És az évek során egyre közelebb és közelebb teszi önmagát és a családját hozzánk. Így lett férje pucér segge egy vadul lebegő fekete macska alatt a mi rokonunk is, és ha a képeit tovább nézegetem, pontosan meg tudom mondani, melyik műanyag dínónak hiányzik a feje tavalyhoz képest.
A kéknek!
Sosem találkoztam még Szabó Emma családjával, de ha meglátom, felismerem.
Nemrég ilyesmiket mondtam a jelenlétében nyilvánosan: Szabó Emma önmaga a létbevetettség (németül: Dasein). Korábbról tudhatjuk, hogy megszületését anyjának a csillagokkal való kozmikus kapcsolata okán jól kiszámított konstellációk programozták, nem messze egy kitömött bagoly megcsillanó üvegszeme láttán. Családi képein olyan családot látunk, ami nincs. Abban sem vagyunk biztosak, hogy egyáltalán valós személyek. A kamera vakuja egyesével kivégzi a szereplőket; az egyik képen Apa a vízben hanyatt fekszik, és anyává lesz…
A legelsők között mégis az a kép van meg nekem, ahol alig húsz – mint körülbelül a mostani szereplői. Ekkora ő már egy éve anya. Guggol az ágyon, vagy inkább valahogy ül. Vörös harisnya van a lábán, az ölében egy élő pontyot tart, amit egy pohárból tejjel itat. Közben kinéz ránk. A tej átfolyik a pontyon, végig a pikkelyeken, rá a farokúszójára…
A meg nem értett művész – így szólt ez a kiadott iskolai feladat.
Néztem ott a képet, a hal kitátott száját, meg a tejet. A haja is milyen már… Ez jó lesz, gondoltam már akkor, de aztán azt is gondoltam, jobb lenne ebből inkább kimaradni. De Szabó Emma azóta sem engedi.
Hölgyeim és Uraim,
Látszólag egy valamilyen törzsi játék szereplői között vagyunk itt, akik törzsi játékokat játszanak. Főszereplői az Alfatörzs tagjai; egy, a Kishercegből idekeringett kisbolygóról, melynek neve a Nagy Halál. A Lágymányosi hídnál szálltak le róla. Füst, tűz, piercingek, fekete sminkek, orrkarikák, tüskék, tetkók, rommá szkrollozott mobilok, szétdohányzott esték. Titkos sérülésnyomok a viselet-cunamik alatt. Rituális fürdő, ruhában, egy víz nélküli kádban, előtte kitömött farkasüvöltés.
Varga a rozé, üvegen koccan pohárral,
Csubakka-lábhoz, egy zebrafelső a felső,
Szárnyalj! – mondja az asztal a menzán,
Köztünk negyven van, köztetek húsz, mínusz kettő.
Az Alfa-törzs küldetése ismerős rítusok sora: az állandó van valami, és az örök nagy semmi. Rezdülni minden neszre, várni a valami leszre.
Aztán este lesz, és mindenki otthon lesz; előkerül a papucs a Pepkóból. Anya apával az ágyamszélére ül velem, szemüvegét anya leveszi kicsit a képhez. Mindhárman riadtan bámulunk ide rátok, anya párásabban is. Eddigre már felüti a fejét a végső kétségbeesés, és meredten nézzük közösen, ahogy a pillanatok egyre rövidülnek, miközben a világ egyre távolabb kerül a valóságtól, és vele együtt az oda teremtett élettől…
– Hello Kitty – mondja Marlon Brando a falról a Macinak –, a valóság vesztésre áll…
– A vég elkezdődött – így a Maci –, mindössze két feladatunk maradt: mindent elhinni, és minden adatot beszolgáltatni.
Hölgyeim és Uraim,
Csupán egyvalami van még hátra; egy meglepetés a tévéből… meg egy eredeti idézet Szabó Emma általános iskolai ellenőrző könyvéből:
„Tisztelt Szülők!
Értesítem Önöket, hogy gyermekük, Emma ma az ebédlőben megharapta osztálytársát. Ezért osztályfőnöki intőben részesítem!”
Én viszont gratulálok, a többi Önökön múlik!