Beszélgetéssorozatok
Fókusz és Távolság
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ beszélgetéssorozatának keretében a mai középnemzedékhez tartozó magyar fotósok munkásságáról, életviteléről, ars poeticájáról tudhatunk meg tényeket és titkokat. Olyan sikeres alkotókat kérdezünk, akik számos kiállítást, hazai és külföldi elismerést, bizonyos esetekben oktatói gyakorlatot tudhatnak magukénak. A gyerekkortól indulunk, beszélünk a kezdeti motivációkról, nagy témákról, szakmai dilemmákról, kedvencekről, kudarcokról, sikerekről, végül pedig a fókusz a jelenlegi tevékenységre és a jövőbeli tervekre irányul. A szavakat képek kísérik és fordítva.
Élet és Mű
Az Élet és Mű beszélgetéseken egy, a kortárs magyar fotográfiát meghatározó személyiség – minden hónapban más és más – lesz a vendég. Olyanok, akik már komoly alkotói múltat tudhatnak maguk mögött, akik érett és kiforrott művészek. Működésük markáns nyomot hagyott a huszadik században, de jelenlétük manapság is megkerülhetetlen aktív fotográfusként, tanárként vagy a szakmai közélet részeseként. Bár életművük már az analóg korszakban fontossá vált, kíváncsiságuk és aktivitásuk a mai napig szinte semmit sem változott a fényképezés technológiai és szerkezeti változásai során. Jártasak a közelmúlt történetében, de élesen látnak rá a jelen problémáira s van képzetük a jövő távlatairól is. Szavakkal és képekkel idézzük föl életük, pályájuk, fotográfiai útkereséseik fontos pontjait. S megkérdezzük őket holnapi és holnaputáni terveikről is.
Bédekker
A képes úti napló egyike a legkorábbi fotográfiai műfajoknak, hiszen a fotográfia felfedezése óta az utazásoknak, expedícióknak nélkülözhetetlen kelléke a fényképezőgép. A képes beszámolók nem csupán dokumentációként vagy híradásként szolgáltak, de az idegen tájak, városok, kultúrák, a „Másik” megismerésének lehetőségét is magukkal hozták.A XXI. században, amikor a digitális technológia révén a világ szinte bármely pontja elérhetővé és megtekinthetővé válik technikai képeken keresztül, különösen fontossá válnak a személyes élmények és beszámolók.
Capa Visa
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ CAPA VISA című programsorozatának keretében a szakmai vagy akár magáncélból Budapestre látogató külföldi szakemberek mutatkoznak be. A kortárs fotográfia meghatározó nemzetközi szereplői egy-egy alkalommal nyilvános előadások formájában ismertetik tevékenységüket, kutatási területüket, saját színterüket a Capa Központban. A rendezvénysorozat célja, hogy lehetőséget teremtsen a tudáscserére a nemzetközi fotós szcénában aktív alkotók, fotográfusok, intézményvezetők, kurátorok, független szakemberek, szakírók, szerkesztők és a magyar szakemberek között. A CAPA VISA programok angol nyelven zajlanak.
Előhívás
2022-ben új beszélgetéssorozatot indít a Capa Központ ELŐHÍVÁS címmel. A terveink szerint kéthavonta jelentkező program keretében ezúttal nem az alkotókat kérdezzük, hanem azokat a szakembereket, akik egy nagy múzeum, egy jelentős archívum, vagy egy saját hely falai között szervezőként, kutatóként, „gondozóként” foglalkoznak a fotográfiával. Kurátorokat, archívumkezelőket, muzeológusokat, művészettörténészeket „hívunk elő”, hogy a legutóbbi projektjeik kapcsán meséljenek munkájuk mindennapjairól, különleges pillanatairól, és hogy megosszák velünk a legizgalmasabb, szakmai tanulságokkal teli háttértörténeteket. A személyes hangvételű ÉLET & MŰ, illetve a FÓKUSZ ÉS TÁVOLSÁG sorozatunkhoz hasonlóan az ELŐHÍVÁS beszélgetések alkalmával is képvetítéssel egybekötve idézzük föl az interjúalanyok életének, pályájának, útkeresésének fontos állomásait, lezárásként pedig jövőbeni terveikről kérdezzük őket.